2009. március 31., kedd

KOSSUTH ÉS KORA VETÉLKEDŐ

..


A Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi szervezete és a Magyar Nemzetőrség Tolna Megyei Szervezete tavaly meghirdette Kossuth és kora vetélkedőt, melyen levelező (emailen vagy postai) módon lehetett résztvenni. Az ország minden részéből érkeztek megfejtések a három fordulós vetélkedőre, sőt az ország határain túlról, még Kanadából is.

A nyereményeket a Magyar Nemzetőrség, a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzetközi Szent György Lovagrend és több szervezet illetve vállalkozó ajánlotta fel. Az eseményen részt vett a vetélkedőt lebonyolító, azt megszervező Kovács János nőr. vezérőrnagy. A bonyhádi alegységből M. Mihály nőr. zls. adta a díszőrséget.



2009. március 27., péntek

LELŐTT SZOVJET REPÜLŐGÉP

..
Kutatás az 1944-ben Nagymányok és Kismányok között lezuhant repülő ügyében.

1944. augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka lőtt le - nagy valószínűséggel - Wilhelm Johnen százados egy szovjet személyzettel repülő B-25 Mitchellt, amely Kismányok és Nagymányok között zuhant le. 6 fő, azaz a teljes személyzet az utasokkal együtt életét veszítette. A személyzet egyik tagja kizuhant vagy kiugrott az égő repülőgépből. Ahol őt megtalálták, elhelyeztek egy emlékművet. Sírjaik előbb Nagymányokon voltak, majd áthelyezték őket a bonyhádi szovjet hősi temetőben a 6-os kereszteződése mellett.

Jelenlegi állapota: az erdő közepén elhanyagolt állapotú amint a fényképeken is látszik.

A repülőgép pontos becsapóbási helye ismeretlen jelenleg kutatás alatt.


A kutatásban résztvett:
Kecskés László nőr. zászlós
Kecskésné Weibl Magdolna nőr. őrmester
Brandt Gábor nőr.


Részlet a Tolnamegyei újság 1944.augusztus.12-i számából:
„Csütörtök reggel 0.15 perckor egy orosz szállító repülőgépet lelőttek Nagymányok légterében. A gép megtorpant, csendesen keringett, majd kigyulladt és a bánya felett a Kismányoki erdőben lángolva lezuhant és elégett. Egy főhadnagy kiugrott belőle, de halálra zúzta magát. A gépben volt 6 fő szénné égett. A gép roncsait a közbiztonsági szervek őrizetbe vették, majd a délelőtt megtartott szakértői szemle után elszállították.”

Adatok Wilhelm Johnes.századosról.
Wilhelm Jones. szds.
34 légi győzelme közül 24 négymotoros bombázó volt,
melyet Wilhelm 1942-1945 ig mintegy 200 éjszakai bevetés során elért.


Írta: Kecskés László. nőr. zászlós
.
a kutatás folytatatódik kattints ide!
.

2009. március 16., hétfő

MÁRCIUS 15.

.
.
fényképek: Kecskésné W. Magdolna

Bonyhádon is megemlékeztek a 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. Az ünnepélyen a Magyar Nemzetőrség is részt vett. Ennek jelentősége abban is van, hogy városunkban több jeles korabeli személy nyughelye található. Az egyik Borbély József, evangélikus lelkész, a bonyhádi gyülekezet első lelkésze, aki a tolnai nemzetőrség szervezője volt már a kezdetektől, mellyel sokak szemében ellenséggé vált, még az életét is megkísérelték kioltani emiatt. A másik Perczel Mór honvédtábornok, aki nemcsak katonai, hanem politikai értelemben is meghatározó személy volt, több szabadságharci csatát vezetett. A harmadik Friedrich Erhardt sírja volt, amit megkoszorúztunk, ő volt itt a szabó céh nagymestere. 1848 nyarán nemzetőr alhadnagyként a bonyhádi nemzetőrök parancsnoka lett, vezetett toborzást és kiképzéseket is. A szabadságharc leverése után sokáig rendőri felügyelet alatt állt.


fénykép: Borsos Árpád

Borbély József sírjánál Krähling Dániel evangélikus lelkész tartott beszédet, amelyben kiemelte és méltatta Borbély nemzetőrségért tett erőfeszítéseit és áldozatkész munkáját. Ezután egy menet indult a kálváriára, melyet a szekszárdi Rády Huszárbandérium huszárai, és mi nemzetőrök, vezettünk. A menetben számos társadalmi és egyházi vezető, politikai pártok és civil szervezetek vezetőin túl sok bonyhádi állampolgár is részt vett. A kálvárián, Perczel Mór ma élő utódai, jelenlétükkel még jelentőségteljesebbé tették az ünnepet.



Bonyhád TV felvételéből, részlet

Bonyhád TV felvételéből, részlet

Borsos Árpád felvétele

2009. március 2., hétfő

POFOSZ ülés

Február 28-án, szombaton, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) megalakulásának 20. évfordulója, valamint a kommunizmus áldozatainak világnapja alkalmából emlékünnepet szervezett Szekszárdon, amelyen alegységünk adta a díszőrséget. A kommunizmus áldozatainak világnapja alkalmából dr. Pálos Miklós, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke tartott beszédet, majd Töttős Pál, a POFOSZ megyei szervezetének elnöke adott át kitüntetéseket. Az eseményt több művészeti előadás is gazdagította.