2009. június 29., hétfő

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Az érettségire készülők 50 órás közösségi szolgálatát, ami először 2016-tól lesz feltétele a vizsgának immáron közösségünkben is teljesíthetik a diákok.


IKSZ

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiummal kötött együttműködési megállapodás alapján a gimnázium diákjai a számukra kötelező közösségi szolgálat keretében segítséget nyújthatnak egyesületünknek az alábbi tevékenységekben: az 1848-49-es és 1956-os harcok, illetve a világháborúk során harcolt nemzetőrök és katonák Tolna megyében található sírjainak, emlékműeinek ápolása, karbantartása, felújítása, valamint az ilyen jellegű sírok felkutatása.

A tanulókat a közösségi szolgálat végzése közben az egyesületünk tagjai felügyelik, illetve együtt végzik majd a tevékenységet.

Egyesületünk felvette a kapcsolatot a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályával, a megyében található ismert hadisírok és emlékművek számának  és helyének közlése végett, annak érdekében, hogy a gimnázium tanulói számára a lakóhelyükhöz közel, a megye minél több településén tudja biztosítani a vállalt kötelezettség teljesítését.

Reményeink szerint a diákok számára a hasznos időtöltés mellet mélyebb ismereteket is tudunk nyújtani a történelem helyi szintű ismeretében azáltal, hogy megismerhetik a Tolna megyében folytatott harcok során elesett, illetve innen származó katonák, nemzetőrök történetét.

2009. június 22., hétfő

1956 - 1989 - 2009 NAGY IMRE és társai



1989-ben valóra vált az, amiért 56 mártírjai az életüket áldozták: Magyarország visszanyerte függetlenségét. 2009. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulóján 56 vértanúira emlékezünk és a 20 éves Magyar Köztársaságot köszönjük.

Az 56-os Vértanuk Emléknapja és az1956-os forradalom és szabadságharc Miniszterelnöke – és társai – Újratemetésnek 20. évfordulója alkalmából. Személyes meghívót kapott, v l Kovács János nőr. vezérőrnagy és v l Dóni Antal nőr. dandártábornok. Így mi tudtuk reprezentálni a Vidék 56-os szövetséget és a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetségét.



TV2 felvétele

szöveg: v. l. D
óni Antal nőr. ddtbk.

2009. június 10., szerda

ÚJ EGYENRUHA

A Magyar Honvédség egyre inkább próbál igazodni a "nyugati" jól bevált katonai mintákhoz. (no nem a szabásmintákhoz, hanem a katonai szerepet és önbecsülést erősítő formákhoz). Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy mindezt a magyar hagyományokhoz igazítja.
Legújabb népszerűsítő ötletük, hogy a kadétoknak saját egyenruhát terveznek bevezetni. Egy egyszerű regisztrálás után leadhatjuk voksunkat, hogy a három egyenruha tervből melyik tetszik nekünk leginkább.
http://ilias.zmne.hu/egyenruha/?modul=login
.