Október 6 a legtöbb embernek nem jelent mást mint az 5. nap utáni napot. Pedig 2001-ben gyásznappá nyilvánították.
Különös, hogy egy több mint 150 évvel ezelőtti eseményről emlékezünk meg így.
Az aradi 13 emléke sajnos átment manapság valami fellengzős versszónoklattal átitatott, kissé politikai keverékkel megfűszerezett, köteles, kulturális pudinggá.
Félreértés ne essék: külön-külön ezek mind jó dolgok, de így együtt előre meghatározza azt a kört, akiket érdekel ez az egész.
Ha ma a miniszterelnököt akasztanák furcsa lenne azt gondolni, hogy 150 évvel később senkit sem fog érdekelni. Ha ma több tucat katonatisztet akasztanának, nem egyet lassan kínozva, különös ha közönnyel fogadnánk.
A bulvársajtóban szívesen olvasunk ismert emberek érdekes életéről, a korabeli emberek bár más időben éltek, meghökkentően hasonlóak voltak gondjaik és céljaik a miénkhez.
Nem kell senki sem száját elhúzva, nagyot sóhajtva leüljön egy Görgei (vagy inkább Görgey), esetleg egy Kossuth vagy akár Damjanich életrajz előtt. Életük igazi bulvár és igazi példa. Félreértés ne essék, nem moralizálok: életük hús-vér valóság, tévedéseikből, fájdalmaikból csak tanulhatunk.
Egyszerűen nem véletlen, hogy egyre inkább kelendőek az életrajzok. Egyre több ember rájön, hogy egy-egy ember élete az igazi kedvelt olvasmány lehet, ami az élet tanítómesterévé is válik kezünkben.
Nem feltétlenül kell tehát iskolai tankönyvet, vagy történelemkönyvet, de még csak verseket sem olvasni ahhoz, hogy megértsük nemcsak "puding" egy ilyen emléknap.
A városi ünnepségben idén is díszőrséget Perczel tábornokunk sírjánál, emlékezvén olyan emberekre, akik életük végén nem azt mondták: "túléltem az életemet.", hanem olyanokra, akik azt mondhatták: "megéltem az életemet."
Az emlékezésen a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola diákjai futottak fáklyával a dombig, ahol helyi érdekességekkel teli emlékbeszédet mondott Dr. Szőts Zoltán a Völgységi Múzeum igazgatója és verset mondott Gillich Atina.
.
