2014. október 30., csütörtök

Október 23, 1956-2014.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából rendezett megemlékezés Bonyhádon ünnepi képviselő testületi üléssel kezdődött. Ezt követően 17 órától ünnepi szentmisét tartottak a katolikus templomban, majd a rossz idő miatt a művelődési központban folytatódott a program. Az ünnepi beszédet Szabó Tibor alpolgármester mondta. „Emlékezzünk ’56-ra!” címmel a Perczel Mór Szakközépiskola tanulói adtak műsort. Az ünnepség végén az esőben csöndes koszorúzás történt az Iparos udvarnál, a Szabadság téren lévő ’56-os emléktáblánál és az Országzászlónál. Az ünnepségen közreműködött Kiss Kitti, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja is. Egyesületünk tagjai a templomban és a művelődési központban, majd pedig a zuhogó esőben az emlékhelyeknél is díszőrséget álltak, továbbá megkoszorúzták a mai iparos udvarnál elhelyezett emléktáblát, amely a nemzeti tanács megalakulásának és a több mint 200 helyi nemzetőr


eskütételének állít emléket.

2014. október 8., szerda

Aradi vértanúk







Bonyhád iskolái az idén is egy közös stafétafutással emlékeztek meg a 13 hősi halált halt aradi vértanúról. Rendőri kísérettel futottak a Kálváriához, ahol ünnepélyes keretek között – a Városi Zeneiskola népzene tagozatának kíséretében emlékszalagokat helyeztek el Perczel Mór honvédtábornok sírjánál. Bodai Barna verset szavalt, aki aktív tagja a Vörösmarty Színjátszó Körnek. Ünnepi beszédet Kutnyánszkyné Bacskai Eszter a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium történelemtanára mondott. Mindeközben mi adtuk a díszőrséget gyakorló és hagyományőrző ruhákban.