2016. március 31., csütörtök

HOHE díjátadó

A Honvéd Hagyományőrző Egyesült nevében, annak jubileuma alkalmából adományozott díjakat adott át Kovács János alezredes (nemzetőr vezérőrnagy) a mai nap Szekszárdon a megyei közgyűlés megnyitása előtt. A díjazott dr. Pálos Miklós volt államtitkár a korábbi megyei közgyűlés alelnöke, illetve Szekszárd polgármestere Ács Rezső volt.
A díszőrségben dr. Borsos Balázs és Markovics Mihály állt helyt. Az alkalom záróaktusaként Markovics Milán Mór, katonalelkész emlékezett meg rövid imában a Magyarországon elhunyt katonákról, kik előtti tiszteletük jelélül mindenki felállt a teremben.

fotók: Kiss Albert (Szekszárdi Vasárnap)









2016. március 16., szerda

Március 15, 2016.

Bonyhádon idén először Borbély József sírjánál (a 48-as Nemzetőrség helyi kiötlője volt!) voltunk jelen díszőrségünkkel.

Majd a szentmisén szolgáltunk, ahol Wigand István plébános vezette a liturgiát, miközben egyik tagunk tartotta a beszédet. Ebben hangsúlyozta: "A hazaszeretetről ma pátosszal, ám üresen, vagy lenézően, idejétmúltan szólnak. Legyen tudatlanságból vagy a manipuláció szándékával, fontos, hogy ezt a szót a helyére tegyük." Érdekes volt hallgatni és újraértékelni a magyar Kolosy György tettét, vagy ép az orosz Alekszandra Pavlovna Romanova magyar nádorné örökségét hazánkra.

Ezek után a felújított művelődési központba vonultunk át, ahol átadták és megáldottak azt a helyi lelkészek.

A Perczel-díjat idén dr. Füller Imre kapta a város hírnevét öregbítő magyartarka szarvasmarha tenyésztésében végzett kiemelkedő munkássága és a fajta népszerűsítésében folytatott példaértékű közéleti tevékenysége elismeréséül.


Filóné Ferencz Ibolya polgármester ünnepi beszédét azzal kezdte, hogy aki március 15-ét megünnepli, az a magyar nemzet része, bárhol is él a világban. Majd az ünnepi műsor elején elhangzott dal szavaival fejezte be a szónoklatot: Mert történjen bármi, míg élünk és meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk!



Filóné Ferencz Ibolya és Pjotr Wojtiuk, Jastrowie polgármestere megerősítette a 2005-ös testvérvárosi szerződést. Szente Csabával, Madéfalva polgármesterével pedig megkötötte a megállapodást a testvértelepülési kapcsolat létesítéséről. A Völgység Néptáncegyüttes műsorát követően az ünnepség résztvevői lerótták kegyeletüket Perczel Mór honvédtábornok sírjánál a szekszárdi huszárbandérium és természetesen a bonyhádi nemzetőrök díszelgése mellett.