2016. augusztus 28., vasárnap

MOHÁCS 490

A dr. Simicskó István honvédelmi miniszter védnöksége alatt zajló a mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen augusztus 27-én, szombaton rendezett megemlékezésen, a Magyar Nemzetőrség Tolna Megyei Alegység tagjai álltak díszőrséget. A Nemzetközi Szent György Lovagrend koszorúit is mi helyeztük el. 

Az 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csatában a Magyar Királyság 25 ezres serege került szembe az Oszmán Birodalom mintegy 60 ezres haderejével. A magyarok vereségével az ország három részre szakadt, és 150 évig tartó török hódoltság következett. A vereség egyben a magyarok önfeláldozásának egyik példájává is vált.

Az ünnepségsorozat keretében köszöntötték azokat a kerékpáros zarándokokat is, akik az egykori magyar sereg útvonalát követve érkeztek a csata színhelyére. Az ötnapos emléktúrán a résztvevők minden olyan települést érintettek, ahol a csatába igyekvő magyar sereg táborozott. Róluk egy korábbi bejegyezésben már szót ejtettünk.

Közösségünk hivatalos megyei zászlaját Bíró László katonai ordinariátus áldotta meg, majd dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter írta alá.









2016. augusztus 26., péntek

Kerékpárral a csatába 1526 emlékére

Kerékpáros zarándoklatot szervezett a Honvéd Kulturális Egyesület a Duna Dráva Nemzeti Parkkal együttműködve a mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából.
 
A kerékpárosok kedden indultak útnak Érdről, hogy kövessék az 1526-ban csatába induló magyar sereg egykori vonulási  útvonalát. Az út állomásai: Érd–Ercsi–Dunaújváros–Dunaföldvár–Paks–Tolna–Szekszárd–Báta–Dunaszekcső. A végállomás Mohács, ahová augusztus 27-én érkeznek meg, miközben felkeresik azokat az emléktáblákat, amelyeket azok a településeken állítottak 1926-ban, ahol annak idején II. Lajos serege táborozott.
Augusztus 25-én Tolna után Szekszárdra érkeztek a zarándokút résztvevői, hogy megemlékezést tartsanak a Vármegyeháza falán elhelyezett emléktáblánál. Szekszárd önkormányzatának képviseletében dr. Máté István képviselő fogadta a zarándokokat, pontosabban eléjük ment – természetesen kerékpárral – Tolnára, és együtt tették meg az utat a megyeszékhelyre. Az emléktáblánál hivatalosan is köszöntötte a csapatot a város nevében. 
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület szekszárdi tagozata nevében dr. Borsos Balázs köszöntötte a csapat vezetőjét, dr. Négyesi Lajos ny. alezredest, hadtörténészt, aki szalagot helyezett el az emléktáblánál. Dr. Négyesi kifejtette, hogy a mohácsi csata kapcsán nem csak Mohácson van lehetőség megemlékezésre, a magyar sereg útvonala, és az erre emlékeztető táblák (amelyek napra pontosan tartalmazzák a sereg érkezését és továbbindulását) lehetővé teszik, hogy azok a települések, ahol a sereg annak idején táborozott, egymással kapcsolatot teremtsenek, akár egy ilyen kerékpártúra, akár más hasonló rendezvények útján, méltó módon megemlékezve a mohácsi csatáról.

2016. augusztus 20., szombat

Nemzetőr esküvő



Nemzetőr tevékenységünk mellett mindannyiunknak ott van mindennapi élete, mely munkával és személyes, családi életével telik. A katonai hagyományőrzés része az is, hogy a szolgálatunkban részt vevőknek megadjuk azt a tiszteletet, amit a katonai szervezetek is megadtak tagjaiknak személyes életük kapcsán is - tegyük hozzá nem csak régen, hanem manapság is.
Otília egyesületünk tagja házasságkötése kapcsán díszt álltunk, igyekezvén a mindmáig meglévő házasságkötésnél alkalmazott formát követni.