2019. április 1., hétfő

Önkéntes területvédelem évszázada



2019. március 28-án egyesületünk a Magyar Honvédség felkérésére hagyományőrző díszelgő alegység részeként közreműködött az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 69. Horváth József Területvédelmi Zászlóalj tartalékos katonáinak ünnepélyes eskütételén Szekszárdon a Béla király téren. 4 fő nemzetőrrel vettünk részt az eseményen, amely azért is volt fontos számunkra, mert lényegében az egyesületünk a mostani önkéntes, területvédelmi alapra szervezett Tolna megyei honvéd zászlóalj történelmi elődjének, az 1848-ban alakult önkéntes, és területvédelmi célból létrejött Tolna megyei nemzetőr zászlóaljnak a hagyományait ápolja.


Itt ragadnánk meg a lehetőséget, hogy azok számára, akik a helyszínen hallgatták dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott beszédét, az akkor elhangzott lényegi tévedéseket pontosítsuk. 1848-ban az ozorai csatában Tolna megyei nemzetőrök vettek részt, nem pedig polgárőrök, és a parancsnokuk nem Perczel Mór, hanem Csapó Vilmos nemzetőr őrnagy volt. (Emléktáblája Ozora településen megtalálható).