A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előadás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 17., péntek

ELŐADÁS és KIÁLLÍTÁS

Két programon is részt vett alegységünk az elmúlt időszakban.
Az első egy 1941-42 –es időszaki, eredeti hadi felszereléseit bemutató kiállítás! (Nagy László kiállítása.) Ez másoknak is megtekinthető január 30-ig, Bonyhád Könyvtár.
A másik a 2. Magyar Királyi Hadsereg doni katasztrófájáról szóló előadás, előadó Tóth Bence történelem és földrajz szakos középiskolai tanár volt.




2010. február 23., kedd

HOHE - A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ



A HOHE ma egy rendkívüli ünnepi állománygyűléssel kezdődött.
A bonyhádi klubunk a szekszárdi egyesülethez tartozik, ami már 20 éve munkálkodik a hagyományőrzés, katonai emlékek kutatása és a honvédelem egyéb területein.
E 20 év elismeréséül és öt tagunk kiemelkedő munkájáért díszoklevelet és érmet vehetett át, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének főigazgatójától, dr. Holló József altábornagytól. Fontos megjegyezni, hogy nemrég az egyesület a honvédelmi államtitkártól, dr. Vadai Ágnestől, is elismerő oklevelet kapott.

A díjakat vitéz lovag Kovács János nőr. vezérőrnagy adta át a tábornok úr nevében az arra érdemeseknek, aki emellett a HOHE és az MNOSZ hagyományőrző tagozatának Bonyhádon történő kiemelkedő és hatékony együttműködésének megvalósításáért előléptetett öt helyi nemzetőrt.

.

Az alkalom a második világháború előtörténetével és a hadműveletekkel folytatódott, amikben Szomolányi alezredes tanár úr, kiemelve a katonai logisztika szerepét, egészen új és izgalmas megvilágításba helyezte a második világháború - elsősorban magyar vonatkozású - történetét.
.

2010. január 19., kedd

ANGYALBŐRBEN



ANGYALBŐRBEN klubdélután Budapesten!

Klubdélután időpontja: 2010. február 4. (csütörtök) 18.00-tól

Helyszín: Stefánia Kultúrális Központ (ahol a színházterem is van) 216-os terem (II. emelet) XIV. Stefánia 34-36.

Vendég: Faragó András színművész (Mammut az Angyalbőrben című filmből)

A belépés ingyenes, de e-mailben jelentkezni kell rá, klikkelj ide!


(A Magyar Nemzetőrség a program szervezésében nem vesz részt, sem a fenti egyesülettel kapcsolatot nem tart.)

2009. december 4., péntek

HOHE 4. ELŐADÁS




A Honvéd Hagyományőrző Egyesület december havi programja: (megtekinthető, kinagyítható, ha rákattint a képre.)

Az Utazók Klubja, szintén a bonyhádi Művelődési Házban, vendége lesz Kecskés László, aki a koszovói katonai misszióról számol majd be. December 14-én 17 órakkor.

Eddigi HOHE előadásaink címei:
1. A bonyhádi Nemzetőrség
2. Szent György Lovagrend
3. Afganisztáni Élményeim
4. A honfoglaló magyarok hadászati életformája
5. Kuruc hadsereg
6. A forradalom hadserege
7. Az első világháború
folytatjuk!

2009. április 24., péntek

HONVÉD H.E.

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület május havi programjai: (megtekinthető, kinagyítható, ha rákattint a képre.)