A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 26., szerda

HONVÉDELEM és HŐSÖK napja Bonyhádon




A honvédelem napja (május 21.), és Hősök napja (idén május 30.) alkalmából a bonyhádi Magyar Nemzetőrség és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület klubja, e két időpont között május 25-én rendhagyó programot szervezett. Különösen a fiatalokra gondolva, idén - hagyományteremtő szándékkal - az alábbi programokkal ünnepelték az említett két jeles napot a bonyhádi Ifjúsági Parkban:

- Önvédelmi illetve harcművészeti bemutató. Ezt a bonyhádi ninjutsut gyakorló nemzetőr tagjai mutatták be kellő elszántsággal és életszerűséggel. Markovics Milán Mór, rövid néhány perces előadásában, kitért a harcművészetek lélektani és pedagógiai területeken kifejtett jótékony hatásaira. Elmondták az általuk művelt harcművészet történetét és kapcsolatát a mai "nindzsás" filmekkel. A különböző technikák révén pedig mindenki megtekinthette, hogy kellő önuralom mellett nemcsak a gyengébbek és felkészületlenebbek tudnak eredményesek lenni az önvédelemben, hanem a megelőzésben is fontos a megfelelő hozzáállás, lélekjelenlét.
.
- "Mire van jogom, mikor és hogyan védhetem meg magam?" címmel egy kört alkotva mindenki meghallgatta és a felmerült kérdésére választ kaphatott az előadótól dr. Borsos Balázstól. Az előadást többen külön meg is köszönték, hiszen ahogy mondták: "a hétköznapi emberek nincsenek tisztában a jogaikkal."

- A délutánt barátságos labdarúgó meccs zárta, melyen a résztvevők és nézők vegyesen csaptak össze.

A délután nagyon jó és békés hangulatban telt, sajátos, ám emlékezetes módon azok számára, akik ilyen módon ünnepelték a honvédelem és a Hősök napját.
.

2009. szeptember 4., péntek

NEMZETŐR TANFOLYAM 2.



Korábban már írtunk arról, hogy bemutatunk egy-két belsőnek szánt nemzetőr programot is. A tanfolyamunk első része egy jogi előadás volt. A második alkalmat alegységünk parancsnoka tartotta. Az alkalom alapvető jogi ismeretekkel kezdődött, melyet a parancsnokhelyettes ismertetett, ezt rögtön a gyakorlat követte. Önvédelemről tanultunk, elsősorban az utcai helyzetekre fókuszálva, de említésre kerültek a különböző harcművészetek megközelítési módjai és a katonai közelharc sajátos jellege is. Mindezt a jogszerűséget is figyelembe véve hajtottuk végre. Így minden nemzetőr felkészülhet arra, hogy egy őt vagy mást érő támadásban jogszerűen és hatékonyan tudjon fellépni. Utólag is szeretnénk megköszönni a bonyhádi ninjutsu dojo tagjainak segítségét!

Adódott egy érdekesség is az "edzés" után. Hazafelé az egyik nemzetőr rátalált egy árokba hajtott autóra. Szerencsére a sofőrnek nem esett bántódása, de rövidesen összeállt az alegységünk és közösen sikerült kiemelnünk az autót az árokból.