A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hősök napja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hősök napja. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. május 29., kedd
Hősök Napja - Bonyhád, Kismányok
Bandériumunk a Rády József Huszárbandériummal kiegészülve részt vett a Lánglovagok és Katonai Hagyományőrzők napja-n Bonyhádon május 25-től 27-ig. Május 27-én a táborbontást követően díszőrséget álltunk Kismányokon a hősök napi megemlékezésen.
Címkék:
bonyhád,
hősök napja,
kismányok
2017. május 29., hétfő
HŐSÖK NAPJA 2017
Hősök Napja. Az 1917-ben törvénybe foglalt ünnepet 1945-től nem tartották meg, majd 2001-ben ismét hivatalosan ünneppé nyilvánították. Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta életüket áldozták a hazáért.
Bonyhádon és Kismányokon vállaltuk büszkén a díszőrséget.
Címkék:
bonyhád,
hősök napja,
kismányok,
nemzetőrség
2015. június 3., szerda
Kismányok Hősök Napja
Ökumenikus
istentisztelettel kezdődött Kismányokon az I., illetve a II.
világháborúban elesettek tiszteletére rendezett megemlékezés, amelyet
Bagi Sándor katolikus plébános és Aradi András református lelkész
tartott. Díszőrséget mi álltunk.
Címkék:
hősök napja,
kismányok,
nemzetőrség
2014. május 25., vasárnap
HŐSÖK NAPJA Kismányok

Idén a kismányoki polgármester Simon László (nyá. rendőr alezredes) meghívására Kismányokon adtunk díszőrséget. Kismányok kb. 350 fős lakosú falu, mégis több intézménye működőképes, a faluban fiatalok élnek, a templom megtelik. A polgármester évek óta szívén viseli a falu középpontjában lévő I. és II. világháborús emlékművet, illetve a Hősök Napját.
Az ünnepség során elmondta: "A háborúnak akkor van vége, amikor méltó módon emléket állítanak azoknak, akik abban hősökké váltak."
Az ünnepségen jelen volt és beszédet mondott Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, Bonyhád város polgármestere, Simon László, Kismányok polgármestere, az egyházak képviselői evangélikus részről Aradi András, katolikus részről a nagymányoki plébános Bagi Sándor és Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész.
Nemzetőreink kis eső, majd forró tűző napon álltak több mint egy órát mozdulatlanul az ünnep beszédei, majd a helyi iskolások műsora alatt.
A fogadáson lehetőség nyílt a helyi vezetőkkel, polgárőrökkel beszélgetni, kapcsolatot építeni.
Ezúton is köszönjük polgármester úrnak a meghívást, és egyben sok erőt kívánunk neki szolgálatához, melyben a múlt hőseinek méltó emléket teremt.
2013. június 1., szombat
HŐSÖK NAPJA 2013 Kismányok
A kismányoki polgármester (Simon László) felkérésére idén is díszőrséget álltunk a település helyi ünnepén. Örömmel vállaltuk, hiszen a polgármester személyesen is szívén viseli a magyar hősökről való méltó megemlékezést, melyet sokan méltatlanul másodlagosnak tekintenek.
HŐSÖK NAPJA 2013 Bonyhád
Idén újra jelen voltunk a bonyhádi Hősök Napján, melyet a helyi Airsoft Egyesület szervezett számos magyarországi katonai hagyományőrző csoport és a helyi önkormányzat támogatásával. Idén is meglepően kevés érdeklődő jött ki a szabadba megnézni a sok veterán járművet, korabeli egyenruhát. Bár az időjárás jó volt később esőfelhők érkeztek és heves zápor mosta el a koszorúzást, így idén - ünnepi formában - ez és a másnapi programok zöme elmaradtak.
Címkék:
bonyhád,
hősök napja,
katonai hagyományőrzés
2012. május 27., vasárnap
HŐSÖK NAPJA BONYHÁD
A bonyhádi Hősök Napja az Airsoft Sport Egyesületnek köszönhetően nagyszabású rendezvény, mely a város szélén egy nagy területen idén újra egy bázist alakított ki e nap alkalmából. A táborba az ország minden pontjáról érkeznek katonai hagyományőrzők: amerikai, szovjet, magyar és német korhű ruhákban és járművekkel. Már önmagában is kész kiállítás a tábor, ám jelen vannak gyűjtők és kézművesek is. A gyerekeknek rendőrjárművek, habparti és rengeteg finomság is járt. Természetesen a lovak sem maradtak el, nem utolsósorban a huszárok miatt.
11.00-kor indultunk át a táborból a városba a két világháborús emlékműhöz. A menetet a rendőrség biztosította. Nagy látványosság volt hiszen az összes táborbeli, korabeli katonai és rendőrjármű vonult végig, élünkön a huszárokkal.
Mi, nemzetőrök, főszereplők voltunk, hiszen mi álltunk díszőrséget, mi koszorúztunk és mi vezényeltünk. Mindezt egy század katonai hagyományőrző támogatta.
A program koszorúzás része katonanótákkal és a himnusz éneklésével gazdagodott. Az ebéd után a rendőrség CRC tömegoszlatás felszereléssel a gyerekeknek adott szórakozási lehetőséget, közben harcművészeti-küzdősport bemutatók következtek. Ez utóbbiban két nemzetőr bajtársunk is részt vett.
A program három napos volt, és a fent említettek is csak ízelítők, beszéljenek inkább a mai nap készült fotók.
Címkék:
bonyhád,
hagyományőrzés,
honvéd,
hősök napja,
katona,
nemzetőrség
2012. május 26., szombat
HŐSÖK NAPJA KISMÁNYOK
A bonyhádi Hősök Napja előtt (05.20-án) Kismányokon szolgált nemzetőr csapatunk. A falu polgármesterének külön meghívására álltunk díszőrséget. A zenés és kulturális előadássokkal gazdagított eseményen a falu apraja nagyja is részt vett. Markovics Mihály nőr. törzszászlós a díszőrség vezetője a bonyhádi cserkészek vezetőjével helyezte el a tisztelet és az emlékezet koszorúit. Utána következtek a különféle szervezetek a Rendőrséggel kezdve, melyet Bonyhád város közlekedésrendészeti és közrendvédelmi osztályvezetője helyezett el.
Mátyás Norbert nőr. törzsőrmester és Nagy Richárd nőr. őrmester álltak helyt végig az ünnepség alatt az emlékmű két oldalán.
Címkék:
hősök napja,
kismányok,
nemzetőrség
2011. május 29., vasárnap
HŐSÖK NAPJA
Idén első alkalommal került megrendezésre a Bonyhádi Airsoft Sportegyesület által a Hősök napja elnevezésű három napos rendezvény. Az ünnep célja a megemlékezés és tisztelgés volt azon hős magyar katonák emlékére, akik életüket áldozták a magyar haza szolgálatában. A rendezvény hagyományteremtő jellegű, ezentúl minden év Május utolsó hétvégéjén kerül a jövőben megrendezésre.
A fő programcsoportot a hadtörténeti bemutatók alkották, ahol hagyományőrző egyesületek, csoportok segítségével eleveníteni fel a különböző történelmi korszakokat jellemző felszereléseket, harcmodort valamint eszközöket.
Közösségünk is aktív szerepet vállalt elsősorban a koszorúzásban, a világháborús emlékek tiszteletében, díszőrségben. Köszönjük három tagunknak, hogy példamutató módon helyt álltak e napon.
A fő programcsoportot a hadtörténeti bemutatók alkották, ahol hagyományőrző egyesületek, csoportok segítségével eleveníteni fel a különböző történelmi korszakokat jellemző felszereléseket, harcmodort valamint eszközöket.
Közösségünk is aktív szerepet vállalt elsősorban a koszorúzásban, a világháborús emlékek tiszteletében, díszőrségben. Köszönjük három tagunknak, hogy példamutató módon helyt álltak e napon.
Címkék:
bonyhád,
honvédelem,
hősök napja,
nemzetőrség
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


















































