Március 15-én reggel a 48-as bonyhádi események meghatározó alakjai, Borbély József evangélikus lelkész és Friedrich Erhardt nemzetőr parancsnok sírjainál álltunk díszőrséget, és koszorúztunk. Ezt követően a katolikus templomban vettünk részt a misén, majd pedig a művelődési házban rendezett ünnepi megemlékezés zárásaként a 48-as hagyományokat felelevenítve egyesületünk tagjai letették a nemzetőr esküt a művelődési ház előtti téren. Ezt követően a Rády József huszárbandériummal együtt vezettük a menetet Perczel Mór tábornok sírjához, ahol szintén koszorúztunk, és díszőrséget álltunk. Egyesületünk tagjai immár a korszaknak megfelelő formájú tábori sapkákkal és csákókkal vehettek részt a rendezvényen.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyományőrzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyományőrzés. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. április 2., hétfő
2013. november 3., vasárnap
Hőseink, szeretteink; szeretett hőseink
Mindenszentek ünnepe (ami már állami munkaszüneti nap is) és a halottak napja vallásos és nem vallásos emberek számára is elhunyt szeretteink és ismerőseink emléknapja. Mindenki "elzarándokol" ilyenkor arra a helyre, ami a legjobban emlékezteti már nem élő hozzátartozójára, ismerősére. Ez elsősorban a temető és a sírhely. A vallásos szokás a szent emberekre (úgymond a mennybe jutottakra) és a mennybe igyekvőkre (akikért még imádkozunk) emlékezik meg, a vallásból kulturális szokássá vált esemény a személyes és közösségi szeretteinkre igyekszik figyelni.
Katonai hagyományőrzőkként úgy gondoltuk fontos, hogy saját szeretteink túl ezen a napon odafigyeljünk azok végső nyugvóhelyére is, akik katonaként, nemzetőrként adták életüket hazánkért. Végiglátogattuk tehát a sírokat, így nemcsak emlékezni tudtunk, hanem láttuk is a sírok állapotát, és látták az emberek is, hogy vannak sírok, melyeket talán már senki sem látogat, pedig akik ott nyugszanak nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy mi ma békében és nyugodtan emlékezhessünk róluk és a többiekről.
Katonai hagyományőrzőkként úgy gondoltuk fontos, hogy saját szeretteink túl ezen a napon odafigyeljünk azok végső nyugvóhelyére is, akik katonaként, nemzetőrként adták életüket hazánkért. Végiglátogattuk tehát a sírokat, így nemcsak emlékezni tudtunk, hanem láttuk is a sírok állapotát, és látták az emberek is, hogy vannak sírok, melyeket talán már senki sem látogat, pedig akik ott nyugszanak nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy mi ma békében és nyugodtan emlékezhessünk róluk és a többiekről.
Címkék:
hagyományőrzés,
halottak napja,
katona,
mindenszentek,
nemzetőr
2012. május 27., vasárnap
HŐSÖK NAPJA BONYHÁD
A bonyhádi Hősök Napja az Airsoft Sport Egyesületnek köszönhetően nagyszabású rendezvény, mely a város szélén egy nagy területen idén újra egy bázist alakított ki e nap alkalmából. A táborba az ország minden pontjáról érkeznek katonai hagyományőrzők: amerikai, szovjet, magyar és német korhű ruhákban és járművekkel. Már önmagában is kész kiállítás a tábor, ám jelen vannak gyűjtők és kézművesek is. A gyerekeknek rendőrjárművek, habparti és rengeteg finomság is járt. Természetesen a lovak sem maradtak el, nem utolsósorban a huszárok miatt.
11.00-kor indultunk át a táborból a városba a két világháborús emlékműhöz. A menetet a rendőrség biztosította. Nagy látványosság volt hiszen az összes táborbeli, korabeli katonai és rendőrjármű vonult végig, élünkön a huszárokkal.
Mi, nemzetőrök, főszereplők voltunk, hiszen mi álltunk díszőrséget, mi koszorúztunk és mi vezényeltünk. Mindezt egy század katonai hagyományőrző támogatta.
A program koszorúzás része katonanótákkal és a himnusz éneklésével gazdagodott. Az ebéd után a rendőrség CRC tömegoszlatás felszereléssel a gyerekeknek adott szórakozási lehetőséget, közben harcművészeti-küzdősport bemutatók következtek. Ez utóbbiban két nemzetőr bajtársunk is részt vett.
A program három napos volt, és a fent említettek is csak ízelítők, beszéljenek inkább a mai nap készült fotók.
Címkék:
bonyhád,
hagyományőrzés,
honvéd,
hősök napja,
katona,
nemzetőrség
2012. január 29., vasárnap
XII. DONI EMLÉKTÚRA
Hajdúböszörményből indultak január 27-én, pénteken hagyományőrző katonák a XII. Doni Hősök Emléktúra résztvevői. Magyarok, németek, olaszok, osztrákok, románok egy menetben megemlékezvén a Don menti harcokról. A minden évben más útvonalon menetelőket Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy (a képen középen) vezeti, a túra ötletgazdája, akinek Hende Csaba honvédelmi miniszter a túra fővédnöke, január 12-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán, a doni hősökért tartott emléknapon adta át dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének díszparancsát.
A túra tavaly négy nap volt napi kb. 20 km-et jelentett, korhű ruhákban. (a németeknél mai gyakorlóban, mert náluk tiltott a világháborús viselet.)
A tavalyi programról a Heves megyei HOHE honlapján lehet részletesen olvasni és videókat, képeket nézegetni. Résztvevő bajtársainknak kitartást és méltó menetelést kívánunk!
(fotók: honvdelem.hu)
Címkék:
don,
hagyományőrzés,
hősök,
világháború
2012. január 27., péntek
HADISÍRGONDOZÁS
Mi a hadisírgondozás? A mai napon (27-én) az M1 népszerű műveltségi vetélkedőjén szó volt a hadisírgondozásról. Gundel Takács Gábor feltett egy kérdést: van-e szükség 2012-ben még erre? Ez a kérdés rámutat arra, hogy az emberek többsége nincs tisztában e fontos tevékenység lényegével.
A hadisírgondozás, a műsorban lévő dialógusból sejthetővel ellentétben, nemcsak a családfával foglalkozókat érinti. E tevékenységhez tartozik a háborús cselekedetekben elhunyt katonák felkutatása, sírjukkal kapcsolatos megannyi adat dokumentálása, állagának felmérése és felújítása, állagmegőrzése stb. Esetleges újratemetéssel kapcsolatos ügyek intézése, hivatalos szervek értesítése. Ez utóbbinál gondoljunk arra, ha egy hadisírt találnak, melyben idegen ország katonái fekszenek. A katonák azonosítása, sír feltárása, az adott ország nagykövetségének értesítése stb. mind-mind óriási feladat, illetve szervezés igényel.
Ezenkívül is számos feladat van velük kapcsolatban: a róluk való megemlékezéseken át civil szervezetek bevonásáig.
Ha valakit vonzanak ezek a tevékenységek, várjuk közösségünkbe!
A hadisírgondozás, a műsorban lévő dialógusból sejthetővel ellentétben, nemcsak a családfával foglalkozókat érinti. E tevékenységhez tartozik a háborús cselekedetekben elhunyt katonák felkutatása, sírjukkal kapcsolatos megannyi adat dokumentálása, állagának felmérése és felújítása, állagmegőrzése stb. Esetleges újratemetéssel kapcsolatos ügyek intézése, hivatalos szervek értesítése. Ez utóbbinál gondoljunk arra, ha egy hadisírt találnak, melyben idegen ország katonái fekszenek. A katonák azonosítása, sír feltárása, az adott ország nagykövetségének értesítése stb. mind-mind óriási feladat, illetve szervezés igényel.
Ezenkívül is számos feladat van velük kapcsolatban: a róluk való megemlékezéseken át civil szervezetek bevonásáig.
Ha valakit vonzanak ezek a tevékenységek, várjuk közösségünkbe!
2012. január 20., péntek
HŐSÖK ARCKÉPCSARNOKA
A HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály felhívása
"Közös nemzeti öntudatunkhoz feltétlenül fontos, hogy ne felejtsük el azokat a katonáinkat, akik életüket áldozták a hazáért. Emlékük megőrzésében Önök is segíthetnek.
Várjuk azok jelentkezését, akiknek hozzátartozója az első vagy a második világháborúban hősi halált halt és rendelkeznek az illetőről fényképpel. A részünkre eljuttatott portrékat a Hősök arcképcsarnoka felületen jelenítjük meg. Továbbá kérjük azok is keressenek meg minket, akik korabeli fotóval rendelkeznek hadisírokról vagy hősi emlékművekről.
Mivel honlapunk nem pusztán veszteségekkel kapcsolatos információkat kíván közölni, hanem szeretné bemutatni a fegyveres erők helytállását, vitézségét, továbbá a lehetőségekhez mérten az egyes alakulatok tevékenységét is, ezért várunk minden olyan korabeli dokumentumot, fényképet, egykorú naplót, vagy később készült visszaemlékezést, amely a magyar katonák, csendőrök, rendőrök s más egyenruházott testületek tagjainak az első vagy második világháborúban teljesített szolgálatára vonatkozik!"
A felhíváshoz önkéntesen csatlakozva közösségünk nemcsak segít (ha kell) eljuttatni a megfelelő helyre a dokumentumok (képek) másolatait, hanem technikailag is segítséget nyújtunk a meglévő képek digitális formába alakítására (digitális fényképezővel lefényképezve, szkennerrel bemásolni számítógépes formátumba).
A jobb fenti email elérhetőségünkön keressenek bátran!
Címkék:
hadisír,
hadisírgondozás,
hagyományőrzés,
hősök,
katonák
2011. december 10., szombat
ÚJ ORSZÁGOS ELNÖK
A HOHE (Honvéd Hagyományőrző Egyesület) élén új elnök van. A vele készült riport első részét már olvasni lehet a Magyar Honvédség híroldalán. Az új elnök dr. Szakály Sándor történész, hadtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
2011. december 9., péntek
HADISÍR NYILVÁNTARTÓ
Nagy lehetőség, hogy immáron bárki hozzáférhet ehhez a rendszerhez. Ennek köszönhetően talán még több kérdésre kapunk majd választ, ami a háborúkat és a katonákat illeti.
Címkék:
adatbázis,
hadisír,
hagyományőrzés,
hős,
katona,
kutatás,
nemzetőrség,
világháború
2011. november 21., hétfő
ALAKISÁG
Az alakiság szabályozott mozgásformák összessége, egyöntetű tevékenység és fegyelmezett magatartás.
A korai időkben fontos volt, hogy a ma már általánossá vált kommunikációs lehetőségek híján nagyobb számú embert tervezett módon lehessen irányítani. Ez elsősorban a hadászatban vált lényegessé, ahol már a megkezdett mozgások közben is szükségessé válhatott egy-egy csoport átrendezése, átmozgatása. A számos előny közé számít a fegyelmezett megjelenés, a csoportmunka fejlődése, összehangolódás, átláthatóság és így tovább. Az alakiság jól illeszkedett a katonaság lényegéhez. Jóllehet a 20. századtól véget ért a klasszikus csoportokban való támadás/védekezés (gondoljunk a napóleoni háborúkra), a csoport továbbra is fontos maradt. Az alakiság pedig nemcsak önfegyelemre nevel, hanem rendet teremt.
Sokféle alakiság alakult ki: fegyverrel, járművekkel és így tovább. A legismertebb és legáltalánosabb az eszköz nélküli forma. A katonai, nemzetőr hagyományőrzés, a fegyveres szerv, rendvédelmi szervek, a katasztrófavédelem mind-mind elsajátítja, részben a fentiek miatt, az alakiság alapjait.
Mivel csapatunk többször jelenik meg ünnepségek, megemlékezések alkalmából és saját programjaink is sokszor katonás rendben zajlik, ezért alapvető, hogy ismerjük az alakiság alapjait és azt pontosan és helyesen hajtsuk végre. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezentúl időnként felfrissítjük, az újaknak pedig megtanítjuk azokat az alapmozdulatokat, mely elengedhetetlen egy-egy koszorúzás, csoportmozgás, egymás közötti hivatalos érintkezés kapcsán.
Hiába a hideg a gyakorlás fontos, így civil ruhában, de nagy elszántsággal gyakoroltunk, hogy méltó legyen minden megjelenésünk a jövőben.
Az alkalomra Markovics Milán Mór főhadnagyot kértük meg, hogy a Honvédség aktuális alakiságát segítsen elsajátítani és gyakorolni a mozdulatokat.
A közeljövőben más izgalmas programok is várnak ránk, amiről igyekszünk alaposan beszámolni majd.
A korai időkben fontos volt, hogy a ma már általánossá vált kommunikációs lehetőségek híján nagyobb számú embert tervezett módon lehessen irányítani. Ez elsősorban a hadászatban vált lényegessé, ahol már a megkezdett mozgások közben is szükségessé válhatott egy-egy csoport átrendezése, átmozgatása. A számos előny közé számít a fegyelmezett megjelenés, a csoportmunka fejlődése, összehangolódás, átláthatóság és így tovább. Az alakiság jól illeszkedett a katonaság lényegéhez. Jóllehet a 20. századtól véget ért a klasszikus csoportokban való támadás/védekezés (gondoljunk a napóleoni háborúkra), a csoport továbbra is fontos maradt. Az alakiság pedig nemcsak önfegyelemre nevel, hanem rendet teremt.Sokféle alakiság alakult ki: fegyverrel, járművekkel és így tovább. A legismertebb és legáltalánosabb az eszköz nélküli forma. A katonai, nemzetőr hagyományőrzés, a fegyveres szerv, rendvédelmi szervek, a katasztrófavédelem mind-mind elsajátítja, részben a fentiek miatt, az alakiság alapjait.
Mivel csapatunk többször jelenik meg ünnepségek, megemlékezések alkalmából és saját programjaink is sokszor katonás rendben zajlik, ezért alapvető, hogy ismerjük az alakiság alapjait és azt pontosan és helyesen hajtsuk végre. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezentúl időnként felfrissítjük, az újaknak pedig megtanítjuk azokat az alapmozdulatokat, mely elengedhetetlen egy-egy koszorúzás, csoportmozgás, egymás közötti hivatalos érintkezés kapcsán.
Hiába a hideg a gyakorlás fontos, így civil ruhában, de nagy elszántsággal gyakoroltunk, hogy méltó legyen minden megjelenésünk a jövőben. Az alkalomra Markovics Milán Mór főhadnagyot kértük meg, hogy a Honvédség aktuális alakiságát segítsen elsajátítani és gyakorolni a mozdulatokat.
A közeljövőben más izgalmas programok is várnak ránk, amiről igyekszünk alaposan beszámolni majd.
Címkék:
alaki,
alakiság,
hagyományőrzés,
nemzetőrség
2010. május 30., vasárnap
EMLÉKÜNNEP GYÖNKÖN















Korábban beszámoltunk róla, hogy Gyönkön I. és II. világháborús emlékművet, és környezetének rendbe tételét, majd ennek méltó megünneplését határozták el helyi lakosok. Az ünnep napja el is érkezett.
Jelen voltak:
vitéz lovag Kovács János nőr. vezérőrnagy
Hirt Ferenc országgyűlési képviselő
Lovag Balla Miklós, a Nemzetközi Szent György Lovagrend nagypriorja
Dr. Pálos Miklós, Tolna megye Közgyűlésének alelnöke
Horváth Lajos főtanácsos, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadisír Gondozó Iroda vezetője
Lakner Pál dandártábornok, protestáns tábori püspök
Dr. Alácsi Ervin János százados, tábori lelkész
és természetesen a bonyhádi nemzetőrök.
. . .
. . .
. . .
. . .
Címkék:
gyönk,
hadtörténet,
hagyományőrzés,
világháború
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





















