Csapatunk nem nemzetőrként, hanem vörössipkás honvédként vett részt az eseményen.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: honvéd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: honvéd. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. május 29., kedd
A honvédelem napján
A honvédelem napján Budavár bevételét játszották újra a hagyományőrzők. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és az Esztrád Színház szervezésében filmforgatás és hadijáték várt minket, illetve az érdeklődőket.
Csapatunk nem nemzetőrként, hanem vörössipkás honvédként vett részt az eseményen.
Csapatunk nem nemzetőrként, hanem vörössipkás honvédként vett részt az eseményen.
2012. május 27., vasárnap
HŐSÖK NAPJA BONYHÁD
A bonyhádi Hősök Napja az Airsoft Sport Egyesületnek köszönhetően nagyszabású rendezvény, mely a város szélén egy nagy területen idén újra egy bázist alakított ki e nap alkalmából. A táborba az ország minden pontjáról érkeznek katonai hagyományőrzők: amerikai, szovjet, magyar és német korhű ruhákban és járművekkel. Már önmagában is kész kiállítás a tábor, ám jelen vannak gyűjtők és kézművesek is. A gyerekeknek rendőrjárművek, habparti és rengeteg finomság is járt. Természetesen a lovak sem maradtak el, nem utolsósorban a huszárok miatt.
11.00-kor indultunk át a táborból a városba a két világháborús emlékműhöz. A menetet a rendőrség biztosította. Nagy látványosság volt hiszen az összes táborbeli, korabeli katonai és rendőrjármű vonult végig, élünkön a huszárokkal.
Mi, nemzetőrök, főszereplők voltunk, hiszen mi álltunk díszőrséget, mi koszorúztunk és mi vezényeltünk. Mindezt egy század katonai hagyományőrző támogatta.
A program koszorúzás része katonanótákkal és a himnusz éneklésével gazdagodott. Az ebéd után a rendőrség CRC tömegoszlatás felszereléssel a gyerekeknek adott szórakozási lehetőséget, közben harcművészeti-küzdősport bemutatók következtek. Ez utóbbiban két nemzetőr bajtársunk is részt vett.
A program három napos volt, és a fent említettek is csak ízelítők, beszéljenek inkább a mai nap készült fotók.
Címkék:
bonyhád,
hagyományőrzés,
honvéd,
hősök napja,
katona,
nemzetőrség
2011. december 10., szombat
ÚJ ORSZÁGOS ELNÖK
A HOHE (Honvéd Hagyományőrző Egyesület) élén új elnök van. A vele készült riport első részét már olvasni lehet a Magyar Honvédség híroldalán. Az új elnök dr. Szakály Sándor történész, hadtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
2010. április 2., péntek
VITÉZ A DONNÁL!
.
Vitéz lovag Kovács János nőr. vőrgy. nemrégiben több ügyet is felkarolt, melyek egyrészt önmagukban is érdekesek, másrészt, nekünk a Magyar Nemzetőrség Honvéd Hagyományőrző Szakszolgálatának (és a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek), fontos és méltó feladataivá váltak.
Az egyik ilyen eset Horgos Józsefé; az ügyhöz kapcsolódó történet egy kis faluban vált teljessé. Horgos József 1920. október 11-én született. Fiatal korában otthon pásztorkodott, 21 évesen - a születésnapján - bevonult Szekszárdra a 18. gyalogezredbe.
A kiképzést követően a keleti hadszíntérre vezényelték. A doni csatánál nyújtott hősies helytállásáért Magyar Bronz Vitézségi Érmet kapott. (a Hadtörténeti levéltárban rá is találtunk a dokumentumra.) A Donnál történt szovjet áttörést csak nagy nehézségek árán élte túl. Rengeteg gyaloglás és többféle betegség - köztük a malária - miatt sokáig tartott mire hazaérhetett és meggyógyult.

23 évesen - nem sokkal házasságkötése után - újra be kellett vonuljon, ekkor már közelebb, Nagyvárad környékére a frontvonalra vezényelték. Egészen Budapest ostromáig harcolt, ekkor azonban egy repeszszilánk okozta sebesülés miatt kórházba került. Itt esett fogságba. Először bányában kellett dolgozzon, majd mezőgazdasági munkára fogták be, több mint három éven át.
27 évesen került újra haza, ahol már a három éves lánya várta. Horgos József, gyakorló keresztény életét, a kommunizmusban sem adta fel, bár többször próbálkoztak megtörni őt. Ezt bizonyítja az a két elismerés, melyet Mayer Mihálytól - pécsi megyéspüspök - és a Vatikánból, XVI. Benedek pápa nevében kapott, szolgálata elismeréseként. Horgos József csaknem 90 éves. Jelenleg a Vitézi Rendben történő vitézzé avatása eljárásában segédkezünk a tábornok úrral.

don,
hagyományőrzés,
honvéd,
nemzetőrség,
vitéz
2009. március 27., péntek
LELŐTT SZOVJET REPÜLŐGÉP
1944. augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka lőtt le - nagy valószínűséggel - Wilhelm Johnen százados egy szovjet személyzettel repülő B-25 Mitchellt, amely Kismányok és Nagymányok között zuhant le. 6 fő, azaz a teljes személyzet az utasokkal együtt életét veszítette. A személyzet egyik tagja kizuhant vagy kiugrott az égő repülőgépből. Ahol őt megtalálták, elhelyeztek egy emlékművet. Sírjaik előbb Nagymányokon voltak, majd áthelyezték őket a bonyhádi szovjet hősi temetőben a 6-os kereszteződése mellett.
Jelenlegi állapota: az erdő közepén elhanyagolt állapotú amint a fényképeken is látszik.
A repülőgép pontos becsapóbási helye ismeretlen jelenleg kutatás alatt.
A kutatásban résztvett:
Kecskés László nőr. zászlós
Kecskésné Weibl Magdolna nőr. őrmester
Brandt Gábor nőr.
Részlet a Tolnamegyei újság 1944.augusztus.12-i számából:
„Csütörtök reggel 0.15 perckor egy orosz szállító repülőgépet lelőttek Nagymányok légterében. A gép megtorpant, csendesen keringett, majd kigyulladt és a bánya felett a Kismányoki erdőben lángolva lezuhant és elégett. Egy főhadnagy kiugrott belőle, de halálra zúzta magát. A gépben volt 6 fő szénné égett. A gép roncsait a közbiztonsági szervek őrizetbe vették, majd a délelőtt megtartott szakértői szemle után elszállították.”
Adatok Wilhelm Johnes.századosról.
Wilhelm Jones. szds.
34 légi győzelme közül 24 négymotoros bombázó volt,
melyet Wilhelm 1942-1945 ig mintegy 200 éjszakai bevetés során elért.
Írta: Kecskés László. nőr. zászlós
.
a kutatás folytatatódik kattints ide!
.
Címkék:
egyesület,
hadisír,
hadtörténet,
hagyományőrzés,
honvéd,
kismányok
2008. december 6., szombat
HONVÉD HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET 2.
Címkék:
hagyományőrzés,
hohe,
honvéd,
honvédség
2008. november 1., szombat
HONVÉD HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET

Bonyhádon a Nemzetőrség támogatásával alakul meg a Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi csoportja. Az első alkalom a nyitóülés lesz, melyen szó lesz a bonyhádi Nemzetőrségről, céljáról és munkájáról, illetve a Honvéd H. Egyesület terveiről. Az első meghívott vendég, várhatóan, januárban fog előadást tartani.
Megkérünk minden olvasót, ha tud és ismer olyan személyeket, akik Bonyhádon és környékén laknak és megjárták, megélték valamelyik világháborút, '56-ot vagy más fegyveres konfliktusban vettek részt (akár napjaink háborúiban is), írják meg nekünk, hogy fel tudjuk keresni őket. Köszönjük előre is!
Programjainkról a városi Művelődési Ház honlapján lehet olvasni.
.
Címkék:
hagyományőrzés,
hohe,
honvéd,
honvédség
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)