A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vitéz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vitéz. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 14., kedd

BIKÁCS VITÉZEI



A bikácsi templom melletti parkot Hősök emlékparkjának nevezték. Méltó helye a közelmúltban felállított emlékműnek, mely a Bikács Vitézei nevet kapta.
Augusztus 11-én ennek felavatási ünnepségén vett részt alegységünk.

A programot a Bikács önkormányzata, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Történelmi Vitézi Rend szervezte.

A műsort a himnusz, a történelmi zászlók és az egyházi áldás tette méltóbbá és színesebbé, majd a hivatalos beszédek után kürtszó zárta az eseményt. (melyről a megyei média is beszámolt.)

Az ünnepség keretein belül Sándor Alajost posztumusz tüntették ki helytállásáért, az '56-os jubileumi emlékkeresztet unokája vette át a Magyar Vidék Országos '56-os Szövetségtől.

Szintén kitüntetést kapott Vitéz Kovács János, egyesületünk megyei vezetője, aki a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Megyei Jogú területi vezetője is egyben. A Történelmi Vitézi Rend bronz érdemkereszttel ismerte el munkáját. Gratulálunk neki!

A díjazásban részt vevő Markovics Mihály nőr. tzls-nak és a díszőrségben szerepet vállalt tagjainknak köszönet a kitartó szolgálatért!

A vitézek névsora:

Vitéz Buda (Blaser) János;
Vitéz Kardos (Kämpfner) János;
Vitéz Reményi (Reisinger) György;
Vitéz Sáfári (Schmauser) János;
Vitéz Sipos (Spiegel) Ádám;
Vitéz ifj. Sipos (Spiegel) Ádám




.





2011. július 29., péntek

VITÉZI RENDEK

Magyarországon az, hogy valaki vitéz nem kellően ismert. Persze mindenki hallott róla, sokan tudják is, hogy az nemcsak a bátorságra egy jelző, hanem egy cím is, sőt név előtt is látták már használni.

Használata részben alapítója Horthy személyének nem egységes megítélése és egy 1947-es törvény miatt esetleges. Ráadásul többféle vitézi rend is alakult, ami nemcsak a visszaélésekre adott lehetőséget, hanem a rend szellemiségével ellentétes jelenségeket produkáltak.
Éppen ezért óriási lépésnek tekinthető, hogy végre egyesültek a különböző hazai rendek. Erről olvashatunk többet a honvedelem.hu oldalon.

2010. április 2., péntek

VITÉZ A DONNÁL!

.


Vitéz lovag Kovács János nőr. vőrgy. nemrégiben több ügyet is felkarolt, melyek egyrészt önmagukban is érdekesek, másrészt, nekünk a Magyar Nemzetőrség Honvéd Hagyományőrző Szakszolgálatának (és a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek), fontos és méltó feladataivá váltak.

Az egyik ilyen eset Horgos Józsefé; az ügyhöz kapcsolódó történet egy kis faluban vált teljessé. Horgos József 1920. október 11-én született. Fiatal korában otthon pásztorkodott, 21 évesen - a születésnapján - bevonult Szekszárdra a 18. gyalogezredbe.

A kiképzést követően a keleti hadszíntérre vezényelték. A doni csatánál nyújtott hősies helytállásáért Magyar Bronz Vitézségi Érmet kapott. (a Hadtörténeti levéltárban rá is találtunk a dokumentumra.) A Donnál történt szovjet áttörést csak nagy nehézségek árán élte túl. Rengeteg gyaloglás és többféle betegség - köztük a malária - miatt sokáig tartott mire hazaérhetett és meggyógyult.



23 évesen - nem sokkal házasságkötése után - újra be kellett vonuljon, ekkor már közelebb, Nagyvárad környékére a frontvonalra vezényelték. Egészen Budapest ostromáig harcolt, ekkor azonban egy repeszszilánk okozta sebesülés miatt kórházba került. Itt esett fogságba. Először bányában kellett dolgozzon, majd mezőgazdasági munkára fogták be, több mint három éven át.

27 évesen került újra haza, ahol már a három éves lánya várta. Horgos József, gyakorló keresztény életét, a kommunizmusban sem adta fel, bár többször próbálkoztak megtörni őt. Ezt bizonyítja az a két elismerés, melyet Mayer Mihálytól - pécsi megyéspüspök - és a Vatikánból, XVI. Benedek pápa nevében kapott, szolgálata elismeréseként. Horgos József csaknem 90 éves. Jelenleg a Vitézi Rendben történő vitézzé avatása eljárásában segédkezünk a tábornok úrral.

.