Korábban több bejegyzésben foglalkoztunk a kismányok térségében lezuhant szovjet repülőgép történetével.
2010-ben végülis megszakítottuk a kutatást, mivel a helyet megközelíteni nehéz volt és vizuálisan semmi nyom nem maradt.
Későbbb megtudtuk mások is foglalkoznak a helyszínnel és az eseménnyel. Többek között Kovács János, aki egy darabot kapott a roncsból és elküldte az egyik repülőgépen szolgálatot teljesítőnek, majd Nagy Gábor (aki lehetséges, hogy azonos a korábbi bejegyzésben írt Horváth Gáborral, ennek nyomozása még zajlik.), aki az esemény részletes kutatásába, majd publikálásába fogott, de említsük meg Galambos Gábor nevét is, aki a gépet lelövő katonával foglalkozott (sajnos az ő email címe és honlapja már nem működik.)
Egy cikk (Tolnai Népújság 2018.08.03.) és link alapján képet kaphatunk egy a kutatásunk után 8 évvel később történt izgalmas eseményről.
A link, és alább a nyomtatott cikk >>
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hadisír. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hadisír. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. augusztus 3., péntek
2015. december 22., kedd
Német katonák, nyugalomban?
2015.november 24. Bonyhádon a Németek Házában tájékoztató előadást hallgattunk meg a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség történetéről, magyarországi tevékenységéről és eredményeiről. Az előadó Kovács Imre László ezredes a német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja. Előadásában vázolta, hogy a Magyarországon a második világháborúban elhunyt német katonák közül 35 000 katona név szerint ismert az 54 ezer háborús halott közül. A regisztrált háborús halottak a világon 1400 helyen nyugszanak. 120 helyen pedig az elesett német katonák kétharmada. Magyarországon 16 helységben (pl. Pécs, Böhönye, Veszprém, Szeged stb.) újra rendbe hozott illetve új nyughely létesült, melyek közül vannak egyéni és közös sírhelyek egyaránt. A „Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge” gondoskodik Magyarországon és világszerte 100 országban, ezeknek a kegyeleti sírhelyeknek felkutatásáról, a fenntartásáról, ápolásáról, finanszírozásáról. Ezek a háborús sírhelyek nem csak az emlékezés helyszínei a különböző nemzetek számára, hanem kiindulópontjai a megértésnek, megbocsájtásnak, barátságnak, a valamikori ellenséges országok között.
h.
Címkék:
hadisír,
hadisírgondozás,
katona,
német
2013. április 15., hétfő
SÍRGONDOZÁS
A Honvédelmi Minisztérium elindított egy talán még sohasem felmérő feladatot, melynek célja, hogy a Magyarországon fellelhető hadisírokat egy adatbázisba tömörítsék. Ennek alapja egy jogszabályi változás, mely elérhetővé teheti ezeket az adatokat és kötelezi az önkormányzatokat, hogy ezen adatokat beszolgáltassák. (hadisir.hu alapján)
Miközben a fenti feladat előkészületein fáradozunk, hogy segítsük a bonyhádi önkormányzatot a csaknem egy tucat temetőt felmérni, közben egy másik temetővel kapcsolatos feladatban is részt vettünk.
Bonyhádon két zsidó temető van. Az egyik a neológ, a másik az ortodox. A gimnázium mellett lévő bejárat visz az egyikhez (ortodox), melyben még ma is vannak temetések, a városban még élő néhány fő zsidó ide temetkezik. Éppen a múlt héten volt egy ilyen (sajnos még a közeli ismerősök számára sem nyilvános) szertartás.
Mindenesetre a másik - felügyelt, de rendszeresen nem gondozott - neológ temetőt
egy az ELTE Hebrenisztika szakon végzős diák vállalta, hogy dokumentálja, valamint a szakdolgozatában illetve egy jövendőbeli könyvébe beemeli ennek a bonyhádi temetőnek "történelmét". A munkálatok csiszolással, ecseteléssel, számozással jártak. Mindezt nehezítette, hogy a temető alatt keresztbe-kasul pincerendszer van kiépítve, mely több helyen láthatóan már be is szakadt. Mivel egy nap alatt 1700 sírt kellett feltérképezni-lefotózni, rendbetenni így több önkéntesre is számítottak.
Sajnos csak hatan jelentünk meg a helyszínen, aki érdemben munkát tudtak végezni, és csak hárman maradtak délutánra, így két napos lett a munka. A feladatban mi is csak részben tudtunk jelen lenni, de elmondhatjuk, hogy a temető emléke (adatokkal és mindennemű információval) rajtunk is múlott, hogy megmaradhat.
bal oldali kép: háborúban elesettek és ez alatt meghaltak (névadatokban hiányos) emlékműve.
jobb oldali kép: a híres bonyhádi csodarabbi sírja. (az egymásnak támasztott kőtábla közé - zsidó szokás szerint - kéréseket dobnak.

2012. január 27., péntek
HADISÍRGONDOZÁS
Mi a hadisírgondozás? A mai napon (27-én) az M1 népszerű műveltségi vetélkedőjén szó volt a hadisírgondozásról. Gundel Takács Gábor feltett egy kérdést: van-e szükség 2012-ben még erre? Ez a kérdés rámutat arra, hogy az emberek többsége nincs tisztában e fontos tevékenység lényegével.
A hadisírgondozás, a műsorban lévő dialógusból sejthetővel ellentétben, nemcsak a családfával foglalkozókat érinti. E tevékenységhez tartozik a háborús cselekedetekben elhunyt katonák felkutatása, sírjukkal kapcsolatos megannyi adat dokumentálása, állagának felmérése és felújítása, állagmegőrzése stb. Esetleges újratemetéssel kapcsolatos ügyek intézése, hivatalos szervek értesítése. Ez utóbbinál gondoljunk arra, ha egy hadisírt találnak, melyben idegen ország katonái fekszenek. A katonák azonosítása, sír feltárása, az adott ország nagykövetségének értesítése stb. mind-mind óriási feladat, illetve szervezés igényel.
Ezenkívül is számos feladat van velük kapcsolatban: a róluk való megemlékezéseken át civil szervezetek bevonásáig.
Ha valakit vonzanak ezek a tevékenységek, várjuk közösségünkbe!

2012. január 20., péntek
HŐSÖK ARCKÉPCSARNOKA
A HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály felhívása
"Közös nemzeti öntudatunkhoz feltétlenül fontos, hogy ne felejtsük el azokat a katonáinkat, akik életüket áldozták a hazáért. Emlékük megőrzésében Önök is segíthetnek.
Várjuk azok jelentkezését, akiknek hozzátartozója az első vagy a második világháborúban hősi halált halt és rendelkeznek az illetőről fényképpel. A részünkre eljuttatott portrékat a Hősök arcképcsarnoka felületen jelenítjük meg. Továbbá kérjük azok is keressenek meg minket, akik korabeli fotóval rendelkeznek hadisírokról vagy hősi emlékművekről.
Mivel honlapunk nem pusztán veszteségekkel kapcsolatos információkat kíván közölni, hanem szeretné bemutatni a fegyveres erők helytállását, vitézségét, továbbá a lehetőségekhez mérten az egyes alakulatok tevékenységét is, ezért várunk minden olyan korabeli dokumentumot, fényképet, egykorú naplót, vagy később készült visszaemlékezést, amely a magyar katonák, csendőrök, rendőrök s más egyenruházott testületek tagjainak az első vagy második világháborúban teljesített szolgálatára vonatkozik!"
A felhíváshoz önkéntesen csatlakozva közösségünk nemcsak segít (ha kell) eljuttatni a megfelelő helyre a dokumentumok (képek) másolatait, hanem technikailag is segítséget nyújtunk a meglévő képek digitális formába alakítására (digitális fényképezővel lefényképezve, szkennerrel bemásolni számítógépes formátumba).
A jobb fenti email elérhetőségünkön keressenek bátran!
Címkék:
hadisír,
hadisírgondozás,
hagyományőrzés,
hősök,
katonák
2011. december 13., kedd
HADISÍROKAT TALÁLTAK
A kaposvári Mártírok és Hősök Közalapítvány katonasírokra bukkant. A riport több érdekességre is felhívja a figyelmet: több partizán sírját találták meg ugyanis a felirat szerint. Később kiderült - a cikk szerint a kereszten lévő felirat által -, hogy meghamisították az információkat, hogy ne rombolja le azt az ellenség. A partizánokról kiderült, hogy szovjetek ellen harcolókról van szó. A szlovák falu érdekességéről az alábbi cikkben lehet olvasni és videót megnézni.
2011. december 9., péntek
HADISÍR NYILVÁNTARTÓ
Nagy lehetőség, hogy immáron bárki hozzáférhet ehhez a rendszerhez. Ennek köszönhetően talán még több kérdésre kapunk majd választ, ami a háborúkat és a katonákat illeti.
Címkék:
adatbázis,
hadisír,
hagyományőrzés,
hős,
katona,
kutatás,
nemzetőrség,
világháború
2011. június 14., kedd
BÖHÖNYE
2011. június 8-i ünnep előtt, melyen képviseltettük magunkat, több napon át kilenc alsó bajorországi katona dolgozott a böhönyei német-magyar katonatemetőben. Parkosítási, felújítási munkákat hajtottak végre, újrapolírozták a fejfákat, a temető díszburkolatú sétányát teljes egészében felszedték és újra lerakták, sőt újat is építettek.
A német katonák az 1993-as államközi megállapodás keretében érkeztek hazánkba a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség kérésére. A szövetség szervezésében évente hajtanak végre bevetéseket a Bundeswehr katonái Európa országaiban.
A német kollégák éves szabadságuk terhére, önkéntesként érkeztek Magyarországra. Az ünnepségen a német katonák mellett koszorút helyezett el a logisztikai ezred megbízott parancsnoka, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó irodájának képviselője, a népi szövetség magyarországi nagykövete, Böhönye község polgármestere, és a MATASZ Somogy megyei szervezete.
Az ünnepséget Lackner Pál dandártábornok, evangélikus püspök és Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész német és magyar áldásával zárták.
Helybéli sajtó az eseményről:
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/akiket-sikerult-beazonositani-felvestek-a-nevuket-a-sirokra-382300

böhönye,
bundeswehr,
hadisír,
hadisírgondozás,
hohe,
tábori lelkész,
temető
2011. május 24., kedd
KITÜNTETÉS
___A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere, 2011. május 21. a Honvédelem Napja alkalmából vitéz lovag Kovács János honvéd alezredes, nemzetor vezérornagy részére harmadosztályú Magyar Hadisírgondozásért Kitünteto Címet adományozott, melyet az általa képviselt szervezetek, a Honvéd Hagyományorzo Egyesület Szekszárd Megyei Jogú Városi Tagozata, valamint a Magyar Nemzetorök Országos Szövetsége Katonai Hagyományörzo Tagozata nevében vett át a magyar hadisírok,hadi emlékmuvek és kegyeleti helyek ápolása és gondozása érdekében huzamos idon át végzett kiemelkedo tevékenységük elismeréséül. vitéz lovag Kovács János honvéd alezredes, nemzetor vezérornagy emléktárgyat adományozott Dr. Simicskó István Phd. Úrnak a Honvéd Hagyományorzo Egyesület Szekszárd Megyei Jogú Városi Tagozata, valamint a Magyar Nemzetorök Országos Szövetsége Katonai Hagyományorzo Tagozata nevében.
Szöveg: v. l. Kovács János nor. vezérornagy
Fotó: Vári Anita
A Bonyhádi Alegységünk és alszervezeteink tagjai ezúton is szeretnék kifejezni gratulációjukat Elnök Úrnak!
Címkék:
hadisír,
hadisírgondozás,
hohe,
kitüntetés,
kovács
2009. augusztus 1., szombat
LELŐTT SZOVJET REPÜLŐGÉP 2.
Korábban írtunk a Nagymányokon lezuhant szovjet repülőgépről. Az elmúlt napokban Horváth Gábor amatőr repüléstörténész Kanadából írt nekünk, akinek leveléből (a nemzetközi levelezés okán ékezetek nélkül) az alábbiakban közöljük azokat a részleteket, melyekre engedélyt adott:
"...sikerult azonositani a Kismanyok hataraban 1944 augusztusaban lelott szovjet B-25-os szallitogep teljes szemelyzetet, amelyrol 2009 marcius 27-en jelent meg egy webes cikk: "Lelott szovjet repulogep" cimmel. Az orosz archivumok anyagaira epulo sokeves kutatasom reszletes publikalasa a Magyar Repulestorteneti Tarsasag jovo evi konferenciajan lesz megvitatva es publikalva sok mas repulogep veszteseggel egyetemben, egyedulallo modon a II. vilaghaboru befejezese ota. Eloljaroban most csak annyit, hogy a kismanyoki B-25-ost A. A. Karakozov garda-szazados es szemelyzete repulte azon a vegzetes ejszakan a 14. GvAP DD-bol. Ugyanekkor egy masik B-25 Akaszto kozsegnel is lezuhant, annak az esetnek is fel vannak tarva a reszletei es jovore hasonloan publikalva lesznek.
[...]
a pilóta az 1916-os bakui születésű Armen Artemovics Karakozov gárda-szds., szdpkh. volt a 14. GvAP DD állományából B-25-ös gépével, amely a jugoszláv partizánoknak szállított utánpótlást és a német éjszakai vadász, Fw. Eckart Ulmer (8/NJG.6) lőtte le 00.03-kor. (Az egykori újság téved, mert nem volt főhadnagy a gépen!)"
Ezúton is köszönjük Horváth Gábornak bizalmát, segítségét!
.

2009. március 27., péntek
LELŐTT SZOVJET REPÜLŐGÉP
1944. augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka lőtt le - nagy valószínűséggel - Wilhelm Johnen százados egy szovjet személyzettel repülő B-25 Mitchellt, amely Kismányok és Nagymányok között zuhant le. 6 fő, azaz a teljes személyzet az utasokkal együtt életét veszítette. A személyzet egyik tagja kizuhant vagy kiugrott az égő repülőgépből. Ahol őt megtalálták, elhelyeztek egy emlékművet. Sírjaik előbb Nagymányokon voltak, majd áthelyezték őket a bonyhádi szovjet hősi temetőben a 6-os kereszteződése mellett.
Jelenlegi állapota: az erdő közepén elhanyagolt állapotú amint a fényképeken is látszik.
A repülőgép pontos becsapóbási helye ismeretlen jelenleg kutatás alatt.
A kutatásban résztvett:
Kecskés László nőr. zászlós
Kecskésné Weibl Magdolna nőr. őrmester
Brandt Gábor nőr.
Részlet a Tolnamegyei újság 1944.augusztus.12-i számából:
„Csütörtök reggel 0.15 perckor egy orosz szállító repülőgépet lelőttek Nagymányok légterében. A gép megtorpant, csendesen keringett, majd kigyulladt és a bánya felett a Kismányoki erdőben lángolva lezuhant és elégett. Egy főhadnagy kiugrott belőle, de halálra zúzta magát. A gépben volt 6 fő szénné égett. A gép roncsait a közbiztonsági szervek őrizetbe vették, majd a délelőtt megtartott szakértői szemle után elszállították.”
Adatok Wilhelm Johnes.századosról.
Wilhelm Jones. szds.
34 légi győzelme közül 24 négymotoros bombázó volt,
melyet Wilhelm 1942-1945 ig mintegy 200 éjszakai bevetés során elért.
Írta: Kecskés László. nőr. zászlós
.
a kutatás folytatatódik kattints ide!
.
Címkék:
egyesület,
hadisír,
hadtörténet,
hagyományőrzés,
honvéd,
kismányok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)