A következő címkéjű bejegyzések mutatása: március 15. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: március 15. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 2., hétfő

1848-2018 Március 15.

Március 15-én reggel a 48-as bonyhádi események meghatározó alakjai, Borbély József evangélikus lelkész és Friedrich Erhardt nemzetőr parancsnok sírjainál álltunk díszőrséget, és koszorúztunk. Ezt követően a katolikus templomban vettünk részt a misén, majd pedig a művelődési házban rendezett ünnepi megemlékezés zárásaként a 48-as hagyományokat felelevenítve egyesületünk tagjai letették a nemzetőr esküt a művelődési ház előtti téren. Ezt követően a Rády József huszárbandériummal együtt vezettük a menetet Perczel Mór tábornok sírjához, ahol szintén koszorúztunk, és díszőrséget álltunk. Egyesületünk tagjai immár a korszaknak megfelelő formájú tábori sapkákkal és csákókkal vehettek részt a rendezvényen.









2016. március 16., szerda

Március 15, 2016.

Bonyhádon idén először Borbély József sírjánál (a 48-as Nemzetőrség helyi kiötlője volt!) voltunk jelen díszőrségünkkel.

Majd a szentmisén szolgáltunk, ahol Wigand István plébános vezette a liturgiát, miközben egyik tagunk tartotta a beszédet. Ebben hangsúlyozta: "A hazaszeretetről ma pátosszal, ám üresen, vagy lenézően, idejétmúltan szólnak. Legyen tudatlanságból vagy a manipuláció szándékával, fontos, hogy ezt a szót a helyére tegyük." Érdekes volt hallgatni és újraértékelni a magyar Kolosy György tettét, vagy ép az orosz Alekszandra Pavlovna Romanova magyar nádorné örökségét hazánkra.

Ezek után a felújított művelődési központba vonultunk át, ahol átadták és megáldottak azt a helyi lelkészek.

A Perczel-díjat idén dr. Füller Imre kapta a város hírnevét öregbítő magyartarka szarvasmarha tenyésztésében végzett kiemelkedő munkássága és a fajta népszerűsítésében folytatott példaértékű közéleti tevékenysége elismeréséül.


Filóné Ferencz Ibolya polgármester ünnepi beszédét azzal kezdte, hogy aki március 15-ét megünnepli, az a magyar nemzet része, bárhol is él a világban. Majd az ünnepi műsor elején elhangzott dal szavaival fejezte be a szónoklatot: Mert történjen bármi, míg élünk és meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk!



Filóné Ferencz Ibolya és Pjotr Wojtiuk, Jastrowie polgármestere megerősítette a 2005-ös testvérvárosi szerződést. Szente Csabával, Madéfalva polgármesterével pedig megkötötte a megállapodást a testvértelepülési kapcsolat létesítéséről. A Völgység Néptáncegyüttes műsorát követően az ünnepség résztvevői lerótták kegyeletüket Perczel Mór honvédtábornok sírjánál a szekszárdi huszárbandérium és természetesen a bonyhádi nemzetőrök díszelgése mellett.













2014. március 15., szombat

MÁRCIUS 15. forradalom és szabadságharc 166. éve

   Bonyhádon március 15-e reggelén az evangélikus temetőben Borbély József, Perczel Mór barátja, a Nemzetőrség lelkes szervezője sírjánál hajtottak fejet az emlékezők, mely kora reggeli programon is díszőrséget álltak nemzetőr tagjaink. Rövid beszédet Aradi András, evangélikus lelkész tartott.

   A szentmisét a katolikus templomban Erb József plébános és Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész együtt celebrálta. A katonalelkész - aki egyben nemzetőr tagunk is - ünnepi beszédében párhuzamot állított a jelen világpolitika forrongásai és 1848 között. Kiemelte Perczel Mór és Miklós életművét, idézte tőlük, az akár ma is aktuális gondolataikat. Különösen Perczel Miklós naplója tartalmazott meghökkentő áthallásokat napjainkra. A homília mégis az evangéliumra hívta fel a figyelmet: aki csak saját nemzetét, népe fiait szereti, csak a történelem tragédiáit ismétli.

   A művelődési házban tartott ünnepségen a tardoskeddi polgármester, Tóth Marián mondott beszédet. Mik József borszéki polgármester és Potápi Árpád János, Bonyhád polgármestere ellátta kézjegyével a két település között létrejövő testvérvárosi szerződést. Idén dr. Soczó László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány a város közbiztonságáért végzett munkájáért, valamint társadalmi és közéleti tevékenységéért Perczel-díjat kapott Bonyhád Város Önkormányzati Képviselő-testülete döntése értelmében.

   A Völgység Talentuma díjakat is szombaton adták át. A Völgységi Tehetséggondozó Egyesület idén is gyerekeket jutalmazott. A „Márciusi szél” című szerkesztett műsort a BÁI Széchenyi Iskola Tagintézmény tanulói mutatták be.

   A program Perczel Mór sírjához vonulással folytatódott. A menet élén a Magyar Nemzetőrség és a Rády József huszárbandérium volt. A sírnál több intézmény (többek között mi is, a Magyar Nemzetőrség) megkoszorúzta a sírt és emlékművet.

   Különös lehetőség nyílott idén azáltal, hogy megtekinthettük a Kálvárián (ahol Perczel sírja is található) Ermel-Vojnits, Zsolnay-pirogránit homlokzatú mauzóleumot, melyet Perczel Etelka leánygyermekének Ermel-Vojnits Erzsébet neve fémjelez.

 







PANORÁMA
 
s

fotók: Schreiber Hilda, dr. Borsos Balázs