Október 23-án a Bonyhád városi ünnepségsorozat különböző állomásain megjelenítettük a forradalmárok (nemzetőrök) korhű ruházatát.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: október 23. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: október 23. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. október 29., hétfő
2014. október 30., csütörtök
Október 23, 1956-2014.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából rendezett megemlékezés Bonyhádon ünnepi képviselő testületi üléssel kezdődött.
Ezt követően 17 órától ünnepi szentmisét tartottak a katolikus templomban, majd a rossz idő miatt a művelődési központban folytatódott a program. Az ünnepi beszédet Szabó Tibor alpolgármester mondta. „Emlékezzünk ’56-ra!” címmel a Perczel Mór Szakközépiskola tanulói adtak műsort.
Az ünnepség végén az esőben csöndes koszorúzás történt az Iparos udvarnál, a Szabadság téren lévő ’56-os emléktáblánál és az Országzászlónál.
Az ünnepségen közreműködött Kiss Kitti, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja is. Egyesületünk tagjai a templomban és a művelődési központban, majd pedig a zuhogó esőben az emlékhelyeknél is díszőrséget álltak, továbbá megkoszorúzták a mai iparos udvarnál elhelyezett emléktáblát, amely a nemzeti tanács megalakulásának és a több mint 200 helyi nemzetőr
eskütételének állít emléket.
eskütételének állít emléket.
Címkék:
1956,
bonyhád,
nemzetőrség,
október 23
2012. október 24., szerda
OKTÓBER 23. (2012) BONYHÁD
Sokan talán azt gondolhatnák, hogy milyen egyszerű a mi szolgálatunk: zászlót tartunk és vonulunk. Pedig eme feladat megszervezése több napos elfoglaltság, nem is beszélve a formalitásról, alakiasságról. Idén egyik nemzetőrünk: Markovics Mihály nőr. tzls. egy '56-os zászlót készített, melyen szerepelt a két bonyhádi '56-os hős neve, a kivágott címer és két golyó ütötte nyom, mely mind-mind lényeges szimbóluma eme korszaknak, mely az emberi szabadság magyar szívből kiindulóan világhírré vált eszményét hirdeti.
Az idei ünnepség is a Boros Dezső díj átadásával kezdődött városunkban. Idén Rutkai Péter, a Bonyhádi KSE kiváló kosárlabdázója kapta meg a kitüntetést.
Szentmisével folytatódott a program, amelynél a bevonulást és kivonulást mi nemzetőrök vezettük fel. A szentmisén elhangzott gondolatokat mi is magunkénak valljuk: az ember szabadnak, nem szolgának született, az '56-as hősök nem a szovjetek ellen harcoltak, hanem a szabadságért. Ez utóbbi ugyanis nagy különbség: nem egy másik diktatúrát kerestünk magunknak, hanem saját életünket, szabadságunkat. Végül, de nem utolsósorban: manapság, amikor annyi honfitársunk, főleg fiatalok távoznak el hazánkból, mi valljuk Vörösmartyval: "
- A nagy világon e kívül
- Nincsen számodra hely;
- Áldjon vagy verjen sors keze:
- Itt élned, halnod kell.
A következő állomás a Szabadság téren lévő 56-os emléktábla volt, a hol az '56-os Forradalmi Tanácsnak volt a székhelye. Itt a BONI Széchenyi István Általános Iskola diákjai pedig műsorral készültek. Ezt követően a Vörösmarty-téren található 56-os emlékmű megkoszorúzása volt napirenden, végül gyertyákat gyújtottak a megemlékezők a bonyhádi hősök sírjánál, a katolikus temetőben a két bonyhádi '56-os hős sírjánál, majd imádkoztak Erb József, bonyhádi plébános vezetésével.
- 


Címkék:
1956,
2012,
bonyhád,
domokos piusz,
forradalom,
hős,
nemzetőrség,
október 23,
szakács jenő,
zászló
2011. október 28., péntek
2011. OKTÓBER 23 . FORRADALOM
Bonyhádon és Szekszárdon is megemlékeztünk október 23-ról és segítettünk az ünnepek végrehajtásában. Bonyhádon a templomban, majd a több állomású emlékhelyeken is díszőrséget álltunk. Köszönjük a nemzetőr tagok helytállását és a szervezők segítségét!
Címkék:
1956,
bonyhád,
nemzetőrség,
október 23,
szekszárd,
ünnep
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









.


































