A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1956. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1956. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 28., szombat

1956 - 2017

A 16 éves Szakács Jenő és a 19 éves Domokos Piusz két '56-os bonyhádi ismert név. A vájártanuló Szakács Jenőt akkor érte halálos lövés, amikor társaival a pécsi forradalmárok segítségére utazott. Domokos Piuszt Budapesten ölték meg, amikor az utcai harcokban megsérültek segítségére sietett. Eme két személy szimbóluma lett a bonyhádi megemlékezéseknek. Mint hagyományőrzők idén '56 megjelenítésében fáradoztunk, igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten korhűek lenni, hogy valamennyire az érzékek által is közelebb hozzuk '56 emlékét és céljai mögött húzódó értékeket, melyek ünnepet érdemelnek.


.

2015. október 24., szombat

1956 - 2015 Október 23. Forradalom

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én. A szovjet tankokkal eltaposott és vérbe fojtott magyar forradalom és szabadságharc eseményeit a Kádár-korszakban ellenforradalomnak minősítették a korabeli történészek és kommunista politikusok. (f: wikipedia)
Részben a bonyhádi eseményekre emlékezve (>>), részben az országos, sőt nemzetközi vonatkozásait kiemelve jártuk végig a helyi ünnep helyszíneit a katolikus templomtól a temetőig. A korábbi évekhez hasonlóan díszőrséget álltunk az Iparos Udvarnál is, ahol anno 1956-ban megalakult a bonyhádi nemzetőrség. Idén ketten 1800-as korabeli, ketten pedig jelenkori nemeztőr egyenruhában vettünk részt. Egy jelölt tagunk verset szavalt és dobbal jelölte a menet ritmusát.

















2014. október 30., csütörtök

Október 23, 1956-2014.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából rendezett megemlékezés Bonyhádon ünnepi képviselő testületi üléssel kezdődött. Ezt követően 17 órától ünnepi szentmisét tartottak a katolikus templomban, majd a rossz idő miatt a művelődési központban folytatódott a program. Az ünnepi beszédet Szabó Tibor alpolgármester mondta. „Emlékezzünk ’56-ra!” címmel a Perczel Mór Szakközépiskola tanulói adtak műsort. Az ünnepség végén az esőben csöndes koszorúzás történt az Iparos udvarnál, a Szabadság téren lévő ’56-os emléktáblánál és az Országzászlónál. Az ünnepségen közreműködött Kiss Kitti, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja is. Egyesületünk tagjai a templomban és a művelődési központban, majd pedig a zuhogó esőben az emlékhelyeknél is díszőrséget álltak, továbbá megkoszorúzták a mai iparos udvarnál elhelyezett emléktáblát, amely a nemzeti tanács megalakulásának és a több mint 200 helyi nemzetőr


eskütételének állít emléket.

2013. október 25., péntek

2013, Október 23.

1956 Forradalom és Szabadságharc ünnepe és emlékezete alkalmából idén is jelen voltunk és szolgáltunk a városi ünnepségen.
Szabó Oszkár nyugállományú őrnagy, katolikus tábori lelkész tartotta a szentmise homíliáját. Beszédében Kapisztráni János érdemeit emelte ki.
Az ünnepen idén nagyon sokan voltak, kivonultak az Evangélikus Gimnázium kollégistái, Potápi Árpád János polgármester beszédet mondott, majd Marosvásárhelyről a Román Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Jelen volt Schlichterle László is Svédországból: Kiss Kitti mondta a verset a Perczel utcánál és az országzászlónál. A régi városházánál a BONI gimnazistái emlékeztek egy kiválóan sikerült előadással. A síroknál Szabó Oszkár, tábori lelkész beszélt és közös imádkozással emlékeztünk a két hősre.










2012. október 24., szerda

OKTÓBER 23. (2012) BONYHÁD



Sokan talán azt gondolhatnák, hogy milyen egyszerű a mi szolgálatunk: zászlót tartunk és vonulunk. Pedig eme feladat megszervezése több napos elfoglaltság, nem is beszélve a formalitásról, alakiasságról. Idén egyik nemzetőrünk: Markovics Mihály nőr. tzls. egy '56-os zászlót készített, melyen szerepelt a két bonyhádi '56-os hős neve, a kivágott címer és két golyó ütötte nyom, mely mind-mind lényeges szimbóluma eme korszaknak, mely az emberi szabadság magyar szívből kiindulóan világhírré vált eszményét hirdeti.

Az idei ünnepség is a Boros Dezső díj átadásával kezdődött városunkban. Idén Rutkai Péter, a Bonyhádi KSE kiváló kosárlabdázója kapta meg a kitüntetést.

Szentmisével folytatódott a program, amelynél a bevonulást és kivonulást mi nemzetőrök vezettük fel. A szentmisén elhangzott gondolatokat mi is magunkénak valljuk: az ember szabadnak, nem szolgának született, az '56-as hősök nem a szovjetek ellen harcoltak, hanem a szabadságért. Ez utóbbi ugyanis nagy különbség: nem egy másik diktatúrát kerestünk magunknak, hanem saját életünket, szabadságunkat. Végül, de nem utolsósorban: manapság, amikor annyi honfitársunk, főleg fiatalok távoznak el hazánkból, mi valljuk Vörösmartyval: "
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
 Fáklyás felvonulással és koszorúzással indult tovább a menet az Iparos udvarhoz, ahol az '56-ban alakult Magyar Nemzetőrség "főhadiszállása" volt, és ahol eme napon, de már idén Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád alpolgármestere mondott beszédet és álltunk büszkén díszőrséget elődeink előtt.

A következő állomás a Szabadság téren lévő 56-os emléktábla volt, a hol az '56-os Forradalmi Tanácsnak volt a székhelye. Itt a BONI Széchenyi István Általános Iskola diákjai pedig műsorral készültek. Ezt követően a Vörösmarty-téren található 56-os emlékmű megkoszorúzása volt napirenden, végül gyertyákat gyújtottak a megemlékezők a bonyhádi hősök sírjánál, a katolikus temetőben a két bonyhádi '56-os hős sírjánál, majd imádkoztak Erb József, bonyhádi plébános vezetésével.
-

.