2015. május 25., hétfő
Kitüntetés
A múzeumi világnap alkalmából a szekszárdi múzeum több előadást is szervezett. Az egyik Dr. Hermann Róbert hadtörténész előadása és új könyvének bemutatása volt, május 18-án pedig a világnapon wosinsky-díjat adtak át. Idén a Honvéd Hagyományőrző Egyesület szekszárdi tagozata kapta.
Vitéz lovag Kovács János honvéd alezredes, nemzetőr vezérőrnagy, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke vette át a wosinsky-díjat a múzeum igazgatójától az egyesület eddig végzett kimagasló munkájáért.
Ennek kapcsán jártunk a szekszárdi múzeumban. Köszöntőt mondott Csillagné Szánthó Polixéna, Szekszárd Megyei Jogú Város Humán Bizottságának elnöke, majd előadást tartott Dr. K Németh András, régészeti topográfiai kutatások Tolna Megyében Wosinskytől napjainkig.
.
2015. március 15., vasárnap
Március 15. (2015)
Az ünnep Borbély József sírjánál kezdődött, ahol Arad iAndrás evangélikus lelkész úr tartott a nemzetőr lelkész sírjánál nemzetőrségről szóló figyelemre méltó, igazán tartalmas beszédet. Az ezt követő katolikus szentmisén is díszőrséget álltunk. A városi ünnepség folytatásaként a Művelődési Központtól vonultunk az ünneplőkkel a kálváriára, ahol Perczel Mór sírját koszorúztuk meg.
2015. február 26., csütörtök
Áldozatok napja
Az Országgyűlés 2000-ben hozott határozata február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a megszálló szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az országgyűlési képviselőt megfosztották mentelmi jogától, majd a Szovjetunióba hurcolták. Nyolc évet töltött különböző börtönökben és munkatáborokban.
Bonyhádon az Országzászlónál zajlott megemlékezésen a Himnusz eléneklését követően Bodai Barna, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja mondott verset, a koszorúzás és a Szózat eléneklését megelőzően pedig Szabó Tibor, a város alpolgármestere tért ki beszédében az évtizedekkel ezelőtt történt szörnyűségekre. Díszőrséget a nemzetőrök álltak.

Címkék:
bonyhád,
kommunizmus,
megemlékezés,
nemzetőrség
2015. február 14., szombat
Tisztújító állománygyűlés 2015
Január 24-én Bátaszéken egyesületünk megtartotta éves közgyűlését, ahol elsőként székhelyváltozásról határoztunk. Az egyesület új székhelye Bátaszéken lesz. Ezt követően Kovács János elnök leköszönése miatt új elnököt, majd új elnökséget is választottunk, ezzel együtt az alapszabályunkat az új polgári törvénykönyv rendelkezéseihez is igazítottuk. Az egyesület vezetését az eddigi alelnök, Kamenszky Tamás veszi át a tagok szavazata alapján. Ezúton is nagyon köszönjük a bonyhádi alegység minden tagja nevében Kovács János - a továbbiakban tiszteletbeli örökös elnök - Úr értékteremtő munkáját, segítő hozzáállását az egyesület tevékenységéhez, további erőt és egészséget kívánva Neki!
Címkék:
állománygyűlés,
közgyűlés,
nemzetőrség
2014. november 30., vasárnap
Szovjet átvonulás miatt emlékeztek Abaligeten
Az
Abaligeti Egyházközség vezetője Hóbár Csaba plébániaigazgató 2014. november 30-án, az abaligeti Szovjet
átvonulás 70. évfordulóján megemlékezést szervezett.
1944. november 30-án a Szovjet csapatok átvonulásakor a falu központjában tartózkodó 33 magyar katona hősi halált halt és lövést kapott a templom lélekharangja. Az Egyházközség 2010-ben az lelőtt katonák tömegsírjánál kopjafát állíttatott. A lélekharangot 1994-ben egy magánszemély adományából újraöntötték, fel is helyezték a templomtoronyba, de használatba nem került. Az idei évfordulóra kiépítésre került a lélekharang vezérlése. A harangot 2014. november 30-án, vasárnap a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise elején szentelte fel Dr. Udvardy György megyéspüspök úr.
A szentmisét követően a templomban ünnepi beszédet mondott Dr. Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet Főigazgatója, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület országos elnöke. A megemlékezés után koszorúzás volt a temetőben a kopjafánál.
Az alkalmon díszőrséget állt a pécsi nemzetőrök mellett 1848-as nemzetőr hagyományőrző egyenruhában Markovics Mihály nőr. hdgy , koszorút helyezett el többek között a Magyar Honvédség és a Magyar Nemzetőrség, illetve a Honvéd Hagyományőrzők nevében vitéz lovag Kovács János nőr. vőrgy., a Templomos Lovagrend nevében Várszegi Csaba, a Tábori Lelkészi Szolgálat nevében Markovics Milán Mór fhdgy, tábori lelkész.

fotók: M. Mihályné- Schreiber Hilda
Címkék:
abaliget,
lélekharang,
nemzetőrség,
tábori lelkész,
világháború
2014. október 30., csütörtök
Október 23, 1956-2014.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából rendezett megemlékezés Bonyhádon ünnepi képviselő testületi üléssel kezdődött.
Ezt követően 17 órától ünnepi szentmisét tartottak a katolikus templomban, majd a rossz idő miatt a művelődési központban folytatódott a program. Az ünnepi beszédet Szabó Tibor alpolgármester mondta. „Emlékezzünk ’56-ra!” címmel a Perczel Mór Szakközépiskola tanulói adtak műsort.
Az ünnepség végén az esőben csöndes koszorúzás történt az Iparos udvarnál, a Szabadság téren lévő ’56-os emléktáblánál és az Országzászlónál.
Az ünnepségen közreműködött Kiss Kitti, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja is. Egyesületünk tagjai a templomban és a művelődési központban, majd pedig a zuhogó esőben az emlékhelyeknél is díszőrséget álltak, továbbá megkoszorúzták a mai iparos udvarnál elhelyezett emléktáblát, amely a nemzeti tanács megalakulásának és a több mint 200 helyi nemzetőr
eskütételének állít emléket.
eskütételének állít emléket.
Címkék:
1956,
bonyhád,
nemzetőrség,
október 23
2014. október 8., szerda
Aradi vértanúk
Bonyhád iskolái az idén is egy közös stafétafutással emlékeztek meg a 13 hősi halált halt aradi vértanúról. Rendőri kísérettel futottak a Kálváriához, ahol ünnepélyes keretek között – a Városi Zeneiskola népzene tagozatának kíséretében – emlékszalagokat helyeztek el Perczel Mór honvédtábornok sírjánál. Bodai Barna verset szavalt, aki aktív tagja a Vörösmarty Színjátszó Körnek. Ünnepi beszédet Kutnyánszkyné Bacskai Eszter a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium történelemtanára mondott. Mindeközben mi adtuk a díszőrséget gyakorló és hagyományőrző ruhákban.
Címkék:
bonyhád,
nemzetőrség,
október 6
2014. szeptember 7., vasárnap
Tolna megyei nemzetőrök versenye
A hétvégére egyesületünk egy csapatépítő foglalkozást
tervezett, amely egy feladatokkal tarkított teljesítménytúra lett
volna. Sajnálatos módon az időjárás közbeszólt, a reggeli intenzív
esőzés miatt az 5 km-es túra és a feladatok egy része elmaradt.
A megjelent tagok azonban úgy döntöttek, hogy a túra tervezett végállomásához mennek egyből, és amíg az ebéd elkészül, a verseny azon feladatait, amit fedett helyen is meg lehet csinálni, elvégzik.
Mire a csapatok kitöltötték a nemzetőrség történelméről és a honvédelmi alapismeretekről számot adó tesztet, elállt az eső is, így végülis bár nem az eredetileg tervezett helyszínen, de részünk lehetett egy airsoft játékban is.
A fentieken túl egy egyszerűbb elsősegélynyújtási feladat is része volt a versenynek. A fennmaradó idő túrázás helyett alaki foglalkozással telt, hogy a jövőben még gördülékenyebben menjen a megemlékezéseken a díszelgés. Az időjárás ellenére akik végül eljöttek, jól érezték magukat, így a csapatépítés elérte a célját. A jelen lévő nemzetőrök és az általuk alakított csapatok ajándékokat vehettek át.

járőrverseny,
nagymányok,
nemzetőrség
2014. augusztus 30., szombat
MOHÁCS 1526-2014
A Tolnai megyei nemzetőrök is csatlakoztak a Mohács-sátorhelyen, a mohácsi
csata 488. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséghez. Szekszárdról
egy nagy busz vitte őket a Nemzetközi Szent György lovagrend tagjaival a
helyszínre, ahol már számos vendég és szervező várta őket. Mohácson szentmisével, szónoklatokkal és koszorúzással emlékeztek az 1526-os eseményekre és azok hősi halált halt főszereplőire.
A szentmisét Bognár Attila plébános celebrálta a Fogadalmi Emléktemplomban. A Sátorhely melletti emlékparkban Nagy Kálmán nyugalmazott történelemtanár emlékeztette a jelenlévőket a csatával kapcsolatos részleteket.
Szekó József, Mohács polgármestere az emlékezetre helyezte a hangsúlyt beszédében.
Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár felidézte a csata előzményeit és a harc kimenetelét, valamint megköszönte azt az áldozatos tevékenységet, mellyel munkatársai az emlékhelyet gondozzák és óvják.
Az ünnepség koszorúzással zárult, melyben nagy mértékben vették ki részüket megyei nemzetőreink.
A mohácsi csatáról röviden itt lehet olvasni. (a blog tőlünk független médium!)
fotók: Schreiber Hilda
Címkék:
emlékhely,
évforduló,
mohácsi csata,
sátorhely
2014. augusztus 21., csütörtök
SZENT ISTVÁN, NEMZETI ÜNNEP
Bonyhádon szentmisével és istentisztelettel kezdődött, majd a művelődési ház előtt tartották az ünnepi megemlékezést, amelyen részt vett Potápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Filóné Ferencz Ibolya ügyvivő alpolgármester is. A szentmisét P. Illés Albert S.J. celebrálta, a kenyeret a liturgián Markovics Milán Mór tábori lelkész, nemzetőr bajtársunk áldotta meg.
A városi művelődési háznál ünnepi beszédében Filóné Ferencz Ibolya ügyvivő alpolgármester, a Wass Albert szobor mellett állva őt idézte: " Hontalan vagyok, mert vallom, hogy a gondolat szabad, /mert hazám ott van a Kárpátok alatt/ és népem a magyar. Ki tudná jobban értékelni szent királyunk által megteremtett, megalapozott hont, mint éppen a hazájától megfosztott ember?" Beszéde után a város történelmi egyházainak lelkészei megáldották a kenyeret, illetve az ünneplő embereket.
A képviselő-testület 1997-ben alapította a Merész Konrád-díjat, amellyel az oktató-nevelő munkában, illetve a tehetséggondozás területén kiemelkedő eredményt elért emberek szerepvállalását ismerik el. A díjban az idén Nikolov Tamásné, Istenes Gizella, nyugalmazott óvónő részesült. Korábban alegységünk egyik támogatója Markovicsné Schreiber Hilda vehette át a díjat.
A városi ünnepség egészén bonyhádi alegységünk nemzetőrei figyelemreméltó kitartással bizonyították rátermettségüket, hiszen több órás díszőrség állás fizikailag és mentálisan is jelentős kihívás. Két fő 1800-as évekbeli nemzetőr hagyományőrző egyenruhában, a többiek pedig az MNOSZ hivatalos gyakorlójában díszelegtek.
Címkék:
augusztus 20,
bonyhád,
nemzetőrség,
szent istván
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)