Bonyhádon idén először Borbély József sírjánál (a 48-as Nemzetőrség helyi kiötlője volt!) voltunk jelen díszőrségünkkel.
Majd a szentmisén szolgáltunk, ahol Wigand István plébános vezette a liturgiát, miközben egyik tagunk tartotta a beszédet. Ebben hangsúlyozta: "A hazaszeretetről ma pátosszal, ám üresen, vagy lenézően, idejétmúltan szólnak. Legyen tudatlanságból vagy a manipuláció szándékával, fontos, hogy ezt a szót a helyére tegyük." Érdekes volt hallgatni és újraértékelni a magyar Kolosy György tettét, vagy ép az orosz Alekszandra Pavlovna Romanova magyar nádorné örökségét hazánkra.
Ezek után a felújított művelődési központba vonultunk át, ahol átadták és megáldottak azt a helyi lelkészek.
A Perczel-díjat idén dr.
Füller Imre kapta a város hírnevét öregbítő magyartarka szarvasmarha
tenyésztésében végzett kiemelkedő munkássága és a fajta
népszerűsítésében folytatott példaértékű közéleti tevékenysége
elismeréséül.
Filóné Ferencz Ibolya polgármester ünnepi beszédét azzal
kezdte, hogy aki március 15-ét megünnepli, az a magyar nemzet része,
bárhol is él a világban. Majd az
ünnepi műsor elején elhangzott dal szavaival fejezte be a szónoklatot:
Mert történjen bármi, míg élünk és meghalunk, mi egy vérből valók
vagyunk!
Filóné Ferencz Ibolya és Pjotr Wojtiuk, Jastrowie polgármestere
megerősítette a 2005-ös testvérvárosi szerződést. Szente Csabával,
Madéfalva polgármesterével pedig megkötötte a megállapodást a
testvértelepülési kapcsolat létesítéséről. A Völgység Néptáncegyüttes
műsorát követően az ünnepség résztvevői lerótták kegyeletüket Perczel
Mór honvédtábornok sírjánál a szekszárdi huszárbandérium és természetesen a bonyhádi nemzetőrök díszelgése mellett.
2016. március 16., szerda
2016. február 26., péntek
Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja
A Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából megemlékezést
és koszorúzást tartottak csütörtökön Bonyhádon. A Vörösmarty téri
országzászlónál zajlott programon - amelyen a Magyar Nemzetőrség
Bonyhádi Alegység működött közre - Szabó Tibor, a város alpolgármestere mondott beszédet,
Mikulecz Mónika, a Színes Mímes színjátszó kör tagja pedig verset szavalt.
Címkék:
bonyhád,
kommunizmus,
nemzetőrség
2015. december 22., kedd
Német katonák, nyugalomban?
2015.november 24. Bonyhádon a Németek Házában tájékoztató előadást hallgattunk meg a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség történetéről, magyarországi tevékenységéről és eredményeiről. Az előadó Kovács Imre László ezredes a német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja. Előadásában vázolta, hogy a Magyarországon a második világháborúban elhunyt német katonák közül 35 000 katona név szerint ismert az 54 ezer háborús halott közül. A regisztrált háborús halottak a világon 1400 helyen nyugszanak. 120 helyen pedig az elesett német katonák kétharmada. Magyarországon 16 helységben (pl. Pécs, Böhönye, Veszprém, Szeged stb.) újra rendbe hozott illetve új nyughely létesült, melyek közül vannak egyéni és közös sírhelyek egyaránt. A „Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge” gondoskodik Magyarországon és világszerte 100 országban, ezeknek a kegyeleti sírhelyeknek felkutatásáról, a fenntartásáról, ápolásáról, finanszírozásáról. Ezek a háborús sírhelyek nem csak az emlékezés helyszínei a különböző nemzetek számára, hanem kiindulópontjai a megértésnek, megbocsájtásnak, barátságnak, a valamikori ellenséges országok között.
h.
Címkék:
hadisír,
hadisírgondozás,
katona,
német
2015. október 24., szombat
1956 - 2015 Október 23. Forradalom
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én. A szovjet tankokkal eltaposott és vérbe fojtott magyar forradalom és szabadságharc eseményeit a Kádár-korszakban ellenforradalomnak minősítették a korabeli történészek és kommunista politikusok. (f: wikipedia)
Részben a bonyhádi eseményekre emlékezve (>>), részben az országos, sőt nemzetközi vonatkozásait kiemelve jártuk végig a helyi ünnep helyszíneit a katolikus templomtól a temetőig. A korábbi évekhez hasonlóan díszőrséget álltunk az Iparos Udvarnál is, ahol anno 1956-ban megalakult a bonyhádi nemzetőrség. Idén ketten 1800-as korabeli, ketten pedig jelenkori nemeztőr egyenruhában vettünk részt. Egy jelölt tagunk verset szavalt és dobbal jelölte a menet ritmusát.
Részben a bonyhádi eseményekre emlékezve (>>), részben az országos, sőt nemzetközi vonatkozásait kiemelve jártuk végig a helyi ünnep helyszíneit a katolikus templomtól a temetőig. A korábbi évekhez hasonlóan díszőrséget álltunk az Iparos Udvarnál is, ahol anno 1956-ban megalakult a bonyhádi nemzetőrség. Idén ketten 1800-as korabeli, ketten pedig jelenkori nemeztőr egyenruhában vettünk részt. Egy jelölt tagunk verset szavalt és dobbal jelölte a menet ritmusát.
Címkék:
1956,
bonyhád,
forradalom,
nemzetőrség
2015. október 14., szerda
Törénelmi emlék került elő a padlásról
Léleképítő előadás 2015. október 12-én hétfőn 18 órakor
Zetényi Csukás Ferenc Dr.Tóth Csaba Attila
Horthy Miklós a katona, valamint Horthy Miklós és a szekszárdi kórház címmel tartottak előadást
85 évvel ezelőtt, a gazdasági világválság kellős közepén, 1930. október 12-én adták át az új 800 férőhelyes európai színvonalú
szekszárdi kórházat. Az intézménynek a Vármegye hálából a „Tolna Vármegye Horthy Miklós Közkórháza„ nevet adta, és ezen
a napon leplezték le a kórház főterén felállított Horthy Miklós szobrot, mely átvészelte a világháború és az 50-es évek pusztításait.
Hála a Wosinsky Mór Múzeum mindenkori vezetésének, a szobor békésen pihenhetett a múzeum padlásán, ellenállva minden
további beolvasztási kísérletnek. A szobor a kétezres évek derekán bekerült a múzeum terébe, ahol ma is látogatható.
70 év után a szekszárdi Honvéd Hagyományőrző Egyesület [és vitéz lovag Kovács János nőr. tábornok úr] jóvoltából, mint múzeumi tárgy, a Horthy szobor most először a múzeumon kívül megtekinthető lesz a Léleképítő ideje alatt, az előadás illusztrálása céljából a Vármegyeháza dísztermében.
Vármegyeháza díszterme Szekszárd, Béla Király tér 1.
Minden érdeklődőt tisztelettel hív és vár a Léleképítő házigazdája: Dr. Tóth Csaba Attila.
70 év után a szekszárdi Honvéd Hagyományőrző Egyesület [és vitéz lovag Kovács János nőr. tábornok úr] jóvoltából, mint múzeumi tárgy, a Horthy szobor most először a múzeumon kívül megtekinthető lesz a Léleképítő ideje alatt, az előadás illusztrálása céljából a Vármegyeháza dísztermében.
Vármegyeháza díszterme Szekszárd, Béla Király tér 1.
Minden érdeklődőt tisztelettel hív és vár a Léleképítő házigazdája: Dr. Tóth Csaba Attila.
Címkék:
horthy,
nemzetőrség,
szekszárd,
wosinsky
2015. október 8., csütörtök
Október 6.
Mára népszerű, mondhatni újra felfedezett lett az aradi tízenhárom utolsó szava a kivégzése előtt. Tény, hogy érdemes rajtuk meditálni, ezért csatoltuk a képek után.
A Perczel Mór Szakközépiskolától a Kálvária-dombig tartó, fáklyás stafétafutással kezdődött az október 6-i megemlékezés kedden Bonyhádon. Perczel Mór honvédtábornok sírjánál Bischof Tamás pedagógus mondott beszédet, a résztvevők pedig szalagok és koszorúk ehelyezésével rótták le tiszteletüket a hősök emléke előtt. A háttérben zenével, a bonyhádi hagyományőrző nemzetőrök teljesítettek tiszteletadást és álltak díszőrséget.
Az Aradi vértanúk utolsó mondatai
Aulich Lajos
(1793–1849) német
honvéd tábornok
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”
Damjanich János
(1804–1849) szerb
honvéd tábornok
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
Dessewffy Arisztid
(1802–1849) magyar
gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
Kiss Ernő
(1799–1849) örmény
honvéd altábornagy
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Knezić Károly
(1808–1849) horvát
honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
Láhner György
(1795–1849) német
honvéd tábornok
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
Lázár Vilmos
(1815–1849) örmény
honvéd ezredes
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Leiningen-Westerburg Károly
(1819–1849) német
gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
Nagysándor József
(1803–1849) magyar
honvéd tábornok
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
Poeltenberg Ernő
(1808–1849) osztrák
lovag, honvéd tábornok
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
Schweidel József
(1796–1849) magyar
honvéd tábornok
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
Török Ignác
(1795–1849) magyar
honvéd tábornok
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
Vécsey Károly
(1803-1849) magyar
gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
Címkék:
aradi vértanúk,
bonyhád,
nemzetőrség
2015. augusztus 20., csütörtök
Szent István és államalapítás
Szent István állama nem csupán történelmi tett volt, hanem hazateremtés. Ahogy jó hazatérni otthonunkba, családunk körébe, úgy jó hazatérni országunkba, hazánkba, ha elhagyjuk azt. A kultúra tehát nem unalmas valóság, hanem az otthonunk. Ennek alapjait fektette le István király. Ha ismerjük és átéljük nyugalmat, biztonságot és erőt ad, ha nem akkor hazátlanok, otthontalanok leszünk, bárhol is legyünk a világban, bármilyen jólétben is.
A bonyhádi ünnepségen, nagy esőben, de helytállva álltunk díszőrséget nemeztőr hagyományőrző egyenruhánkban. Első alkalommal esővédő köpenyünknek is hasznát vettük.
A bonyhádi ünnepségen, nagy esőben, de helytállva álltunk díszőrséget nemeztőr hagyományőrző egyenruhánkban. Első alkalommal esővédő köpenyünknek is hasznát vettük.
Címkék:
augusztus 20,
bonyhád,
nemzetőrség,
szent istván
2015. június 3., szerda
Kismányok Hősök Napja
Ökumenikus
istentisztelettel kezdődött Kismányokon az I., illetve a II.
világháborúban elesettek tiszteletére rendezett megemlékezés, amelyet
Bagi Sándor katolikus plébános és Aradi András református lelkész
tartott. Díszőrséget mi álltunk.
Címkék:
hősök napja,
kismányok,
nemzetőrség
2015. június 1., hétfő
Futás a segítségért
Jótékonysági futást szerveztek májusban a bonyhádi mentősök. Lovag Tibor, a
mentőállomás vezetője elmondta, hogy Török Tamás és egy kerekesszékbe kényszerült fiú,
Oberst Miklós voltak a program ötletgazdái és
főszervezői. Azt, hogy kitűnő munkát végeztek, remekül jelzi az indulók
magas száma. Mintegy kétszázan álltak rajthoz a kettő, öt, tíz, illetve
21 kilométeres távon meghirdetett versenyen. A futók között ráadásul
nemcsak bonyhádiak voltak. A versenyben kitünő első helyezett lett egy nemzetőrünk Nagy Richárd nőr. Gratulálunk!
(teol.hu alapján)
(teol.hu alapján)
2015. május 25., hétfő
Kitüntetés
A múzeumi világnap alkalmából a szekszárdi múzeum több előadást is szervezett. Az egyik Dr. Hermann Róbert hadtörténész előadása és új könyvének bemutatása volt, május 18-án pedig a világnapon wosinsky-díjat adtak át. Idén a Honvéd Hagyományőrző Egyesület szekszárdi tagozata kapta.
Vitéz lovag Kovács János honvéd alezredes, nemzetőr vezérőrnagy, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke vette át a wosinsky-díjat a múzeum igazgatójától az egyesület eddig végzett kimagasló munkájáért.
Ennek kapcsán jártunk a szekszárdi múzeumban. Köszöntőt mondott Csillagné Szánthó Polixéna, Szekszárd Megyei Jogú Város Humán Bizottságának elnöke, majd előadást tartott Dr. K Németh András, régészeti topográfiai kutatások Tolna Megyében Wosinskytől napjainkig.
.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






























