Kovács János nőr. vezérőrnagy közbenjárásának hála a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadirégészeti, Hadszíntérkutató és Hagyományőrző Osztály osztályvezetője Dr. Négyesi Lajos alezredes és kutatócsoportja Ozorára utazott, hogy megvizsgáljanak egy leletet, ott, ahol egy idős férfi szőlőjének művelése közben egy csontvázra bukkant.
A hadtörténeti jelentőség akkor merült fel, amikor a Honvéd Hagyományőrző Egyesület vezetője Kovács János nőr. vezérőrnagy talált egy szemtanút, aki a II. világháború idején azon a területen, ahol a csontváz előkerült, látta a német és szovjet csapatok összecsapását. Jogos volt tehát a feltételezés, hogy egy katona lelte halálát a dombtetőn.
Dr. Mesterházy Károly, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott régésze,
Prohászka Péter történész és
Tóth Zsolt, a hadisírgondozó iroda munkatársa és
dr. Négyesi Lajos alezredes vizsgálta a területet ásóval, spaknival, majd seprűvel, mindezt meg-meg szakítva fémdetektoros műszerrel is. Rendkívül nagy szakértelemmel szembesülhettek a jelenlévő régészetben nem jártas szakemberek, hiszen amikor még csak egy apró csontrészlet tárult elénk a földből máris megállapították a csontváz fekvési szögét, elhelyzkedését is. A föld elszíneződéséből azt is meg tudták állapítani, hogy mekkorára ásták eredetileg a gödröt. A csontok elhelyezkedéséből pedig arra, hogy egész biztos az, hogy el lett temetve, nem pedig később került rá a föld.
A csontvázat előzőleg már megvizsgálta a rendőrség, több mint harminc évesnek tartották, így nem foglalkoztak vele tovább. A hadtörténetisek vizsgálata azonban nem mutatott ki semmit, ami a személy katonai mivoltját bizonyítaná: se dögcédula, se jelvény, se gyűrű. Így átveszi a leletet az önkormányzat, a fényképeket pedig antropológus fogja vizsgálni.
A ügy látszólag le lett zárva, azonban több kérdés nyitott maradt. Hogy került oda olyan sokáig mindez felfedezetlenül? Miért pont azon a vonalon fekszik, ahol a szemtanú a leghevesebb harcokra emlékszik, sőt ahonnan egy ütegpajzsot és egy tüzérségi lövedékhüvelyt is talált már? Van-e jelentősége annak, hogy csaknem É-D-i irányban temették el?
A kérdések maradnak, mi (a szekszárdi és bonyhádi honvéd hagyományőrzők) viszont azzal, hogy jelen voltunk ezen az érdekes vizsgálaton, még több erőt kaptunk arra, hogy felkutassuk a még felfedezetlen katonai helyszíneket, személyeket.
.
.
.
.
.
.
