2010. szeptember 11., szombat

Sátorhely 2010.

.


A mohácsi csata 484. évfordulóján megemlékezők gyűltek össze a Mohács közeli sátorhelyi emlékparkban. A megemlékezés 15 órakor a történelmi zászlók bevonulásával vette kezdetét.
Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek mondott imát az elesettek lelki üdvéért. Ő a püspöki és érseki székben utóda Tomori Pálnak, ki a csapatok egyik fővezére volt, a csatában számos egyházi és világi méltóság mellett életét vesztette.
A Himnusz közös éneklésben, a Pápai himnusz a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar előadásában hangzott el.
Néhány szavalat után dr. Surján László, a KDNP Európa parlamenti képviselője hajtott főt, és mondott beszédet.
Koszorút helyeztek el: dr. Hargitai János a megyei közgyûlés elnöke, Szekó József Mohács város polgármestere - országgyűlési képviselők, a Magyar Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Nemzetközi Szent György Lovagrend, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és több civil szervezet. A Nemzetőrség nevében v. l. oroszi Marton György nőr. altábornagy és v. l. Decleva Ferenc nőr. ezredes koszorúzott.
A koszorúzás lebonyolítását a baranyai és tolnai nemzetőrök, valamint a cserkészek végezték.
A Szózat közös eléneklésével zárult a megemlékezés.

2010. szeptember 7., kedd

AUGUSZTUS 20.





2010-ben, immáron harmadszorra is mi adtuk a bonyhádi díszőrséget a városi nemzeti ünnepen. A díszőrség tagjai Mátyás Norbert nőr. tőrm. és Nagy Annamária nőr. tőrm. adták. Az díszőrség megszervezésének előkészítéshez és a fotók készítéséhez köszönet Borsos Balázs nőr. szds. és Markovics Mihály nőr. tzls. uraknak. Az ünnepi kenyeret a város lelkészei, köztük Markovics Milán Mór fhdgy., tábori lelkész úr áldotta meg.

2010. szeptember 2., csütörtök

Katonai papszentelés












.




.
-

további fotók: megtekinthetők és rendelhetők a bonyhádi lottozó melletti fotószaküzletben!
Köszönet nekik a képekért!

Bonyhádon 2010. augusztus 15-én, a katolikus Nagyboldogasszony nevű ünnepen pappá (katonalelkésszé) szentelte Bíró László katonai ordinárius (katonai püspök) Markovics Milán Mórt. Az eseményen jelen volt a Magyar Honvédség katolikus Tábori Lelkészi kara, katonák, katonai hagyományőrzők (nemzetőrök), a Szent György Lovagrend megyei priorja és tagjai, a Rády József Huszárbandérium huszárai.
A felszentelt pap 2006 óta aktívan részt vett a bonyhádi katonai hagyományőrzés, hadisírgondozás, honvédelmi témájú előadások szervezésének területén. Ennek folyamán jött létre dr. Borsos Balázzsal együtt a bonyhádi MNOSZ, MATASZ és a HOHE új és szervezett formájában. Ezen szervezetek által ma már természetes, hogy a bonyhádi ünnepeken katonai rendben, díszőrség (egyenruhás) növelje az ünnep fényét. Több kutatói eredmény (hadisírgondozás) is kapcsolható ezen bonyhádi egyesületek munkájához. Fontos kiemelni, hogy mindezt politikailag függetlenül, a rendvédelmi szervek és az önkormányzat tudtával és jóváhagyásával tudják mind a mai napig végrehajtani. Az újonnan felszentelt pap korábban már átadta ezen szervezetek vezetését, egyrészt az egyházi, másrészt a katonai szolgálatra való felkészülés okán. Kiemelte azonban, hogy a Magyar Honvédséggel jó kapcsolatot ápoló civil szervezetekkel továbbra is szívesen együttműködik, és amennyire ez katonaként lehetséges segíteni is szeretné a munkájukat.