2012. március 15., csütörtök

MÁRCIUS 15.

    Március 15. nemzeti ünnep: a forradalom és szabadságharc ünnepe. Városunkban különös jelentősége is van e napnak, hiszen itt született és élt Perczel Mór és Perczel Miklós
   Az ünnep a keleti temetőben kezdődött Borbély József evangelikus lelkész és nemzetőr szervező sírjánál. Az erős szél igazi kihívás volt nemzetőreink számára.
    Ezután a katolikus templomban szentmise kezdődött, ahol Markovics Milán Mór nemzetőr bajtársunk beszélt e nap spirituális jelentőségéről és arról, hogy mennyi mindenkire büszkék lehetünk. Ez utóbbit számos példával alátámasztva: olyan katonákat bemutatva, akik magas rendfokozatban váltak az USA hőseivé is. Ki gondolná, hogy magyar katona van a washingtoni Fehér Ház freskóján, vagy hogy Alaszkát egy magyar javaslatára vásárolta meg az USA, avagy hogy eme ország legjelentősebb csatáiban magyar főtisztek sora harcolt és vezette a katonákat.
   Közben két bajtársunk Mátyás Norbert nőr. tőrm. és Nagy Richárd nőr. őrm. példamutató módon tűrték a templom fagyasztó hidegét. 
   Egy órával később a városi díjátadás következett, majd a huszárok, a zenészek és természetesen a nemzetőrök vezetése mellett, rendőri és polgárőri biztosítással vonult a tömeg a Kálváriára, Perczel Mór sírjához. 

fotók: Nagy Otília

 





2012. március 3., szombat

Nemzetőrség 2.0

Annak idején szenzáció számban ment, hogy a web kiterjed egy mindenki által szabadon használható térré. Ezután nemcsak fogadni lehetett, hanem küldeni is. Blogok, interaktív oldalak, tartalomszerkesztők, portálok, közösségi oldalak indultak útjukra. Ezt nevezték el Web 2.0-nak.

Bárkinek lehet percek alatt ingyen honlapja, blogja. Kétségtelen, hogy ez óriási lehetőség, ami oda-vissza hat. A zárt közösségek és személyek kilépnek a közösség elé. Az új nehézség már inkább csak abban van, hogy a nagy információs erdőben hogyan találjuk meg azt, amit szeretnénk.

Egy biztos, lépést kell tartani az idővel, de ami még ennél is fontosabb: ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyek a kitűzött céljainkat teszik könnyebben elérhetővé.

Ezért döntöttünk úgy, hogy a Magyar Nemzetőrség megyei szervezetét bekapcsoljuk e világ vérkeringésébe. Első lépésként elkészítettük zárt Facebook oldalunkat, melyben kifejezetten csak aktív tagjaink lehetnek jelen. Második lépésként pedig létrehoztuk a mindenki számára elérhető lapot szintén a facebook közösségi oldalán. Mivel sokan már honlapként tekintenek ezen oldalakra, ezért lényeges, hogy ez is friss és tartalmas legyen. Ugyanakkor a statikus honlapok világa sem a múltté, amelyek továbbra is részletesebb és átlátható információt szolgálnak tevékenységeinkről, szervezetünkről.

A Facebook nyitott oldala az alábbi helyen érhető el:
http://on.fb.me/yo19j3