2011. december 31., szombat

TARTALÉKOSOK

A védelmi tartalékosok a laktanyákat őrzik a HM egy civil cégén keresztül, utánuk most jönnek a műveleti tartalékosok, vagyis a tényleges katonai feladatokat ellátók toborzása. A tartalékos katonai szolgálat Magyarországon sem volt idegen régen, maradványa azonban nem az a néhány fő volt, hanem egyesületi formát öltött közösségek (MATASZ, BEOSZ stb.) Most azonban a Honvédség tényleges állományába kerülnek majd azok, akik felvételt nyernek.

Hogyan?
Hasonlóan azokhoz, akik szerződéses katonának jelentkeznek. Első lépés tehát a toborzó iroda lesz, amit követ majd az egészségügyi vizsgálat és a fizikai felmérő, majd a következő a beosztásba helyezés, illetve, ha az illetőnek nem volt katonai kiképzése, akkor az alapkiképzés.

Ki lehet tartalékos?
Elméletileg bárki, de az általános korlátozásokon túl: életkor, alkalmasság itt még mást is számításba vesznek majd.
Az egyszerűség kedvéért a legesélyesebb az alábbi:
(nem túl rég) volt katona, kiképzett, rendezett okból leszerelt, akinek biztos munkahelye van, és nem is kér majd az önkéntes szolgálatáért pénzt, hanem úgy vállalja mint pl. az önkéntes tűzoltók: gyakorlatilag ingyen.
 Ettől függetlenül az is lehet majd tartalékos, aki nem volt még katona, alkalmasnak minősítik és pénzt is kér cserébe, csak ők a listán hátrébb lesznek majd.


Miért éri meg ez?
A munkavállalónak számos oka lehet erre. A munkáltató kompenzációban részesül, ha tartalékos katonát alkalmaz.

Már saját honlapon is!
http://tartalekoskatona.kormany.hu/tartalékos

2011. december 13., kedd

HADISÍROKAT TALÁLTAK

A kaposvári Mártírok és Hősök Közalapítvány katonasírokra bukkant. A riport több érdekességre is felhívja a figyelmet: több partizán sírját találták meg ugyanis a felirat szerint. Később kiderült - a cikk szerint a kereszten lévő felirat által -, hogy meghamisították az információkat, hogy ne rombolja le azt az ellenség. A partizánokról kiderült, hogy szovjetek ellen harcolókról van szó. A szlovák falu érdekességéről az alábbi cikkben lehet olvasni és videót megnézni.

RIPORT TAGOKKAL 4.


Az előző riportalanyunkhoz hasonlóan dr. Borsos Balázs is egyenruhás tevékenység nélkül segíti az egyesület munkáját. Amióta hivatásánál fogva nem visel nemzetőr egyenruhát a megyei rendezvényeken, azóta a háttérből irányítja és szervezi a bonyhádi csoport tevékenységét, ünnepségeken való részvételét.

1. Miért lettél nemzetőr?
Mindig is érdekelt a katonaság, sokáig terveztem, hogy katona leszek, de végül is más irányba tanultam tovább. Ettől függetlenül az érdeklődésem megmaradt. Amikor Milán megkeresett és együtt arra jutottunk, hogy bekapcsolódunk az országos szintű szervezet tevékenységébe, jó lehetőséget láttam arra, hogy egy kicsit közelebb kerülhessek ahhoz a területhez, ami mindig is érdekelt.

2. Mi az, amit kaptál a Nemzetőrségtől?


Sok tapasztalatot, új hasznos ismereteket és ismeretségeket, barátokat. A történelem pontosabb, helyi szinten apróbb, érdekes részleteinek megismerését, hasznos szabadidőtöltést.

3. Erre számítottál?

Igen, sőt valamelyest úgy gondolom, hogy a kezdeti tervekhez képest előbbre jutott a bonyhádi tagság, nem utolsó sorban azért, mert néhány ember kitartó tevékenysége által helyi szinten elismert tényezői lettünk az ünnepi megemlékezéseknek, valamint országos elismerésben is részesültünk már.

4. Miért ajánlanád másoknak?

Mert úgy gondolom, hogy mindenki megtalálhatja itt a maga számítását, akár a honvédség, akár a történelem, akár a sport, akár más terület érdekli, minden esetben számára hasznos időtöltési lehetőségek, események részese lehet.

5. Mi neked a Nemzetőrség?

 A Nemzetőrség nekem alapvetően egy eszmeiség. Az egyesület a múltban létrejött azonos elnevezésű szerveződéseknek állít emléket, és igyekszik azok hírnevét megőrizni, ápolni, azok tevékenységét a ma élő nemzedék számára hitelesen bemutatni, vagy legalább emlékeztetni őket a múlt jeles eseményeire. Ezen túl egy olyan civil szerveződés, amely véleményem szerint alkalmas lehet arra, hogy a fiatalokkal megszerettesse a történelmet, a hagyományok ápolásának szükségességét, a sportot, megismertesse a honvédelmi ismereteket és a fegyelmet.

2011. december 10., szombat

ÚJ ORSZÁGOS ELNÖK

A HOHE (Honvéd Hagyományőrző Egyesület) élén új elnök van. A vele készült riport első részét már olvasni lehet a Magyar Honvédség híroldalán. Az új elnök dr. Szakály Sándor történész, hadtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.

2011. december 9., péntek

HADISÍR NYILVÁNTARTÓ

Immár országosan elérhető az interneten az az adatbázis, mely a hadisírok kutatóinak igazi aranybánya lehet. Háborúkban elhunyt/elesett személyeket ezentúl anélkül is kereshet bárki, hogy otthonról kimozdulna. Persze ez csak eszköz, a kutatás és még inkább a felderítés, továbbra sem interneten zajlik majd.
Nagy lehetőség, hogy immáron bárki hozzáférhet ehhez a rendszerhez. Ennek köszönhetően talán még több kérdésre kapunk majd választ, ami a háborúkat és a katonákat illeti.

2011. december 2., péntek

RIPORT TAGOKKAL 3.

Vannak olyan tagjaink is, akik más-más okból, de nem egyenruhás tagjaink, támogatóink. Többféle oka lehet ennek: például valaki a fegyveres testület, vagy rendvédelmi testület aktív tagja (és már egyenruhásként szolgál), vagy egy független szervezet tagja (pl. ügyészség), vagy politikai beosztást tölt be (pl. képviselő). Ők, szakmai okokból (félreértések elkerülése miatt, elfogultság elkerülése végett) nem lehetnek teljes jogú tagjai közösségünknek. Ám őket sem tiltja el semmi attól, hogy szimpatizáljanak velünk és programjainkon részt vegyenek, versenyeinken támogassanak stb.

Jelen riportunkban Markovics Milán Mórt kérdezem, aki ma már a Magyar Honvédség tábori lelkésze. Ebbéli minőségében, katonai egyenruhában, elöljárói engedélyével, közös programjainkon megjelenhet, ám nemzetőrként egyenruhát nem visel. Ugyanakkor fontos számára is, hogy tőlünk indult mielőtt katonává lett, nálunk tanult meg sok alapot, mellyel könnyebben vette a Honvédség támasztotta akadályokat. Máig támogatja és segíti csapatunkat: kezdve a szakmai dolgoktól egészen a honlap szerkesztésééig.

1. Miért lettél nemzetőr?

Gyerekkorom óta érdekel a katonaság, a háború és a béke kérdése. Mindig izgalmasnak találtam, foglalkoztatott, hogy a katonák nemes célokért küzdöttek, mégis erővel tették. Az is érdekelt, hogy sok filmben nem kigyúrt, küzdősportokban nevelkedett embert, hanem hétköznapi embereket láttam sikeres katonának. Ráadásul a valós történelmi ismereteim is jobban elmélyítették bennem ezt a kérdést, amikor saját és híresebbé vált ősökről derült ki, hogy áltagos emberekként emberfeletti dolgokat voltak képesek túlélni, vagy éppen méltósággal veszíteni. Röviden tehát érezni szerettem volna ezt az egész rendszert saját bőrömön.

2. Mi az, amit kaptál a Nemzetőrségtől?
Formát, lehetőséget és kapcsolatokat. Sorrendben tahát egyenruhát, ami több mint szövet, múlt és millió ember vérének erejét hordozó habitus. Lehetőséget arra, hogy közösségben tanuljam meg a katonaélet alapjait: egyenruhaviselés, alakiság, versenyek, utak, különös hadisírok, utazások. Megismerhettem kutatókat, katonákat, megannyi más hivatást űző embert, akik segítségemre voltak ha elakadtam valamiben, vagy éppen eljutottam általuk olyan helyekre, ahova egyébként nem juthattam volna: legyen szó a "dobogóról", vagy egy világháborús sírhely feltárásáról.

3. Erre számítottál?
Az első lépés az volt, hogy felhívtam a megyei parancsnokot (aki nyugállományú katonatiszt és a nemzetőrség tábornoka), mert városunkban ilyen jellegű közösség még nem volt, leszámítva 1848-49-et és 1956-ot, de az más rendszer volt. Katonai kultúrális-hagyományőrző közösség sem volt Bonyhádon. Amikor felvette a parancsnok a telefont nem egy szigorú, mogorva hang fogadott, hanem egy vicces, életvidám ember, akivel a kapcsolatunk gyümölcsöző is lett. Ember tervez...

4. Miért ajánlanád másoknak?
Azt láttam a nemzetőrségben, hogy sokféle ember megtalálhatja benne azt, amit keres: valaki a díszőrségben, valaki a sírok kutatásában, valaki a katonai jellegű feladatokban, sportokban és így tovább. Röviden talán azért ajánlanám, mert éppen olyat adhat, amit ma a legtöbb ember hiányként fogalmaz meg: hús-vér ismerettséget, barátokat, fegyelmet, közösséget, sikerérzést.

5. Mi neked a Nemzetőrség?
A Nemzetőrség nekem több mint az egyesületi forma, amiben ma működik. Ez csak egy keret, hogy legitim legyen. Nekem ez identitás, amit nem vehetnek el tőlem és mástól sem, csak eldobhatom, ha méltatlan leszek rá. Valami, ami közösséget és belső tartást ad.

RIPORT TAGOKKAL 2.

Ahogy jeleztük az első riportban néhány tagunkkal készült interjút olvashatunk majd a közeljövőben róluk és a nemzetőrséggel való kapcsolatukról.

Jelen riportban Nagy Richárd nőr. őrmesterrel beszélgettem, ugyanazon kérdéseket feltéve, amit az előző riportban is. Richárd egyenruhás, aktív, viszonylag új tag köztünk. Szorgalmas és érdeklődő hozzáállásának köszönhetően a bonyhádi alegység és díszőrség nélkülözhetetlen tagja lett.

1. Miért lettél nemzetőr?
Mindig is ápoltam a hagyományokat, és az egyik portálon olvastam a Nemzetőrségről egy cikket, illetve az 1848-as és 1956-os elődeink példamutatásán továbbhaladva úgy éreztem, hogy nekem is köztük a helyem.

2. Mi az, amit kaptál a Nemzetőrségtől?
Először is elismerést, és nagyon sok embert ismertem meg a rendezvények során amin részt vettünk, illetve még egy olyan plusz dolgot, ami az egész életstílusomat meghatározza, amire nagyon büszke vagyok, elég csak megnézni a galériában a képeket.

3. Erre számítottál?
Igen erre számítottam, bár a rendezvények előtt van bennem egy pici feszültség, hogy minden a terv szerint menjen, de egy idő után beleedződik az ember.

4. Miért ajánlanád másoknak?
Azért tudnám ajánlani másoknak is, mert egy olyan közösségnek lehet tagja, ahol megtudhatja hogy mi a Nemzetőrség, mi a feladatuk, célkitűzéseik, illetve elődeink hagyományait továbbvíve hazafiasságra nevelni az ifjúságot.

5. Mi neked a Nemzetőrség?
Egy olyan életstílus, ami nem csak a rendezvényeken való fellépésben nyilvánul meg, hanem a hétköznapjaim részévé vált, amiért külön köszönet illet meg minden bajtársat. 

2011. november 30., szerda

RIPORT TAGOKKAL 1.

Új sorozatban szeretnénk a tagjainktól néhány választ kapni olyan kérdésekre, amikre kíváncsi lehet az érdeklődő olvasó is. Többféle tagság létezik alegységünkben. Az egyikben egyenruhásan és tevékenyen vesznek részt a feladatokban, a másikban mindenben részt vesznek, amiben tudnak és lehetséges, de egyenruha nélkül. Ezenkívül vannak támogató tagok is.

Jelen riportban Mátyás Norbert nőr. törzsőrmesterrel beszélgettem, aki nem sokkal az alapítás után lett tag. Ő aktív, egyenruhás bajtársunk. Őrmesterként lett tagja csapatunknak, ám szorgalmas és eredményes munkájának következtében már előléptették. A városi ünnepségek állandó résztvevője, így a díszőrség legaktívabb tagja is.

1-Miért lettél nemzetőr?
Mert úgy éreztem, hogy ezzel tudok valamit kezdeni vagy cselekedni. Új dolognak tartottam, nem bántam meg, hogy beléptem, ez biztos!

2-Mi az, amit kaptál a Nemzetőrségtől?
Sok embert ismertem meg, olyanokat. Sok jó dolog van amit kaptam hm... csak a Bácsalmás ahol voltunk, hogy más ne említsek. Ott a járőrversenyen másodikok voltunk erre is büszke vagyok. Arra, hogy meg tudtam mutatni hogy én is érek valamit! De sok más dolog is amiért megérte, hogy csatlakoztam a nemzetőrséghez.

3-Erre számítottál?
Igen erre számítottam, de bevallom először féltem mi is lesz belőle: tudom-e csinálni vagy nem! Amikor elkezdődnek az ünnepségek kis szorongás van bennem, de utána megy minden magától!

4-Miért ajánlanád másoknak?
Először is azért ajánlanám, hogy tudják meg mi is ez a nemzetőrség mit és miket kell csinálnunk vagy csinálniuk ha tagok lesznek. Tudják, hogy sok dolgot fognak megtanulni és sok emberrel ismerkedhetnek meg. Felfigyelnek ránk és számitanak a munkánkra!

5-Mi neked a Nemzetőrség?
Egy cél, hogy nem csak azért vagyok, hogy létszámot növeljem, hanem, hogy ott legyek az ünnepségeken.

2011. november 21., hétfő

ALAKISÁG

  Az alakiság szabályozott mozgásformák összessége, egyöntetű tevékenység  és fegyelmezett magatartás.
A korai időkben fontos volt, hogy a ma már általánossá vált kommunikációs lehetőségek híján nagyobb számú embert tervezett módon lehessen irányítani. Ez elsősorban a hadászatban vált lényegessé, ahol már a megkezdett mozgások közben is szükségessé válhatott egy-egy csoport átrendezése, átmozgatása. A számos előny közé számít a fegyelmezett megjelenés, a csoportmunka fejlődése, összehangolódás, átláthatóság és így tovább. Az alakiság jól illeszkedett a katonaság lényegéhez. Jóllehet a 20. századtól véget ért a klasszikus csoportokban való támadás/védekezés (gondoljunk a napóleoni háborúkra), a csoport továbbra is fontos maradt. Az alakiság pedig nemcsak önfegyelemre nevel, hanem rendet teremt.
Sokféle alakiság alakult ki: fegyverrel, járművekkel és így tovább. A legismertebb és legáltalánosabb az eszköz nélküli forma. A katonai, nemzetőr hagyományőrzés, a fegyveres szerv, rendvédelmi szervek, a katasztrófavédelem mind-mind elsajátítja, részben a fentiek miatt, az alakiság alapjait. 



Mivel csapatunk többször jelenik meg ünnepségek, megemlékezések alkalmából és saját programjaink is sokszor katonás rendben zajlik, ezért alapvető, hogy ismerjük az alakiság alapjait és azt pontosan és helyesen hajtsuk végre. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezentúl időnként felfrissítjük, az újaknak pedig megtanítjuk azokat az alapmozdulatokat, mely elengedhetetlen egy-egy koszorúzás, csoportmozgás, egymás közötti hivatalos érintkezés kapcsán.
Hiába a hideg a gyakorlás fontos, így civil ruhában, de nagy elszántsággal gyakoroltunk, hogy méltó legyen minden megjelenésünk a jövőben. 
Az alkalomra Markovics Milán Mór főhadnagyot kértük meg, hogy a Honvédség aktuális alakiságát segítsen elsajátítani és gyakorolni a mozdulatokat. 


A közeljövőben más izgalmas programok is várnak ránk, amiről igyekszünk alaposan beszámolni majd.

2011. október 28., péntek

2011. OKTÓBER 23 . FORRADALOM

Bonyhádon és Szekszárdon is megemlékeztünk október 23-ról és segítettünk az ünnepek végrehajtásában. Bonyhádon a templomban, majd a több állomású emlékhelyeken is díszőrséget álltunk. Köszönjük a nemzetőr tagok helytállását és a szervezők segítségét!







2011. október 16., vasárnap

ÜLÉS

   Bátaszéken, október 16-án egyesületi ülést (állománygyűlést) tartottunk. A fő téma a megyei tevékenységünk jogi alapjainak megbeszélése, a megyei tagdíj változásával kapcsolatos teendők megvitatása és rendezése, illetve az alegységek (vagyis a városi nemzetőr vezetők) beszámolója volt.

ARADI VÉRTANÚK

   Idén már nem is kell keresnünk lehetőségeket, mert számos rendezvényre kérnek fel bennünket. Elsősorban a városi ünnepségeken számítanak ránk, ahol nemzetőr hagyományőrzőként, díszőrséget állva tudjuk az ünnep méltóságát még kifejezőbbé tenni. Idén az október 6-i ünnepi megemlékezés, a Nemzeti Gyásznap keretén belül, hagyományosan a Kálvária-dombon történt Perczel Mór honvédtábornok sírjának megkoszorúzásával. Beszédet mondott Steiner Krisztián, a BONI főigazgatója, verset mondott Ujvári Bors Benedek, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja, a zenét a városi zeneiskola népzene tagozatának növendékei biztosították.
A díszőrséget aktív nemzetőr tagjaink álltak, köszönet érte!
A fényképeket Nagy Otília készítette.


 





2011. szeptember 3., szombat

AUGUSZTUS 20.

Már több éve érezhetően nagyfokú érdektelenség követi a sajtó részéről nemzeti-állami-egyházi ünnepeinket. Idén sem volt ez kivétel. A bonyhádi augusztus 20-i ünnepen két tagunk állt díszőrt, mind az egyházi szertartáson, mind a városi kenyértörésen, megemlékezésen. Fényképes beszámoló tehát nem született rólunk-róluk, és azóta sem tudtunk szerezni-találni, így csak ez a szöveges beszámoló maradhatott.
Országunk, nemzetünk, városunk, becsületünk és a katonai hagyományok felé mi megadtuk a tiszteletet.

2011. július 29., péntek

VITÉZI RENDEK

Magyarországon az, hogy valaki vitéz nem kellően ismert. Persze mindenki hallott róla, sokan tudják is, hogy az nemcsak a bátorságra egy jelző, hanem egy cím is, sőt név előtt is látták már használni.

Használata részben alapítója Horthy személyének nem egységes megítélése és egy 1947-es törvény miatt esetleges. Ráadásul többféle vitézi rend is alakult, ami nemcsak a visszaélésekre adott lehetőséget, hanem a rend szellemiségével ellentétes jelenségeket produkáltak.
Éppen ezért óriási lépésnek tekinthető, hogy végre egyesültek a különböző hazai rendek. Erről olvashatunk többet a honvedelem.hu oldalon.

2011. június 14., kedd

BÖHÖNYE

2011. június 8-i ünnep előtt, melyen képviseltettük magunkat, több napon át kilenc alsó bajorországi katona dolgozott a böhönyei német-magyar katonatemetőben. Parkosítási, felújítási munkákat hajtottak végre, újrapolírozták a fejfákat, a temető díszburkolatú sétányát teljes egészében felszedték és újra lerakták, sőt újat is építettek.

A német katonák az 1993-as államközi megállapodás keretében érkeztek hazánkba a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség kérésére. A szövetség szervezésében évente hajtanak végre bevetéseket a Bundeswehr katonái Európa országaiban.

A német kollégák éves szabadságuk terhére, önkéntesként érkeztek Magyarországra. Az ünnepségen a német katonák mellett koszorút helyezett el a logisztikai ezred megbízott parancsnoka, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó irodájának képviselője, a népi szövetség magyarországi nagykövete, Böhönye község polgármestere, és a MATASZ Somogy megyei szervezete.



Az ünnepséget Lackner Pál dandártábornok, evangélikus püspök és Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész német és magyar áldásával zárták.

Helybéli sajtó az eseményről:
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/akiket-sikerult-beazonositani-felvestek-a-nevuket-a-sirokra-382300

2011. június 6., hétfő

TRIANON 91 éve



Idén a június 4-ei nemzeti összetartozás napi ünnepséget 3-án pénteken tartotta meg Bonyhád Város Önkormányzata a Művelődési Központ szervezésében. A megemlékezésen mi adtuk a díszőrséget, egyben el is helyeztük a koszorúnkat a trianoni emléktáblánál.
A megemlékezés után az alegység tagjai egy alaki foglalkozás keretében frissíthették fel ismereteiket e tárgykörben.

2011. május 29., vasárnap

HŐSÖK NAPJA

 Idén első alkalommal került megrendezésre a Bonyhádi Airsoft Sportegyesület által a Hősök napja elnevezésű három napos rendezvény. Az ünnep célja a megemlékezés és tisztelgés volt azon hős magyar katonák emlékére, akik életüket áldozták a magyar haza szolgálatában. A rendezvény hagyományteremtő jellegű, ezentúl minden év Május utolsó hétvégéjén kerül a jövőben megrendezésre.

   A fő programcsoportot a hadtörténeti bemutatók alkották, ahol hagyományőrző egyesületek, csoportok segítségével eleveníteni fel a különböző történelmi korszakokat jellemző felszereléseket, harcmodort valamint eszközöket.

   Közösségünk is aktív szerepet vállalt elsősorban a koszorúzásban, a világháborús emlékek tiszteletében, díszőrségben. Köszönjük három tagunknak, hogy példamutató módon helyt álltak e napon.





Nyílt nap a laktanyában

A Boconádi logisztikai ezred nyílt napján a gyerekek és felnőttek megnézhették milyen a katonák világa, airsoft fegyvereket is kipróbálhattak, tűzoltó és katonai járművekbe ülhettek, kiállításokat és harcművészeti előadásokat tekinthettek meg.

Laktanyai nyílt napot tartott a Boconádi logisztikai ezred elsősorban azért, hogy a kaposvári és környékbeli általános-, és középiskolás diákokhoz közelebb vigyék a katonák világát. A fiatalok pénteken megnézhették, milyen is az élet "angyalbőrben". Azt remélik, ha pályaválasztás elé kerülnek, ezt a pályát választják.

Az ügyességi versenyeken túli bemutatók és kiállítások a felnőtteknek, sőt a nyugállományú katonáknak is emlékezetes napot adhatott.

Ezen a napon bonyhádi csoportjaink is részt vettek. Érdekes volt látni a katonák közelharc bemutatóját, melyet gyakorló késsel és gumi AK-val hajtottak végre. A 3D puzzle, a repüléstörténeti, csapatörténeti, katonai missziós kiállítás és a tábori lelkészek életét bemutató fotókiállítás sokunk számára egy nem ismert világba nyújtott betekintési lehetőséget.



2011. május 24., kedd

KITÜNTETÉS



___A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere, 2011. május 21. a Honvédelem Napja alkalmából vitéz lovag Kovács János honvéd alezredes, nemzetor vezérornagy részére harmadosztályú Magyar Hadisírgondozásért Kitünteto Címet adományozott, melyet az általa képviselt szervezetek, a Honvéd Hagyományorzo Egyesület Szekszárd Megyei Jogú Városi Tagozata, valamint a Magyar Nemzetorök Országos Szövetsége Katonai Hagyományörzo Tagozata nevében vett át a magyar hadisírok,hadi emlékmuvek és kegyeleti helyek ápolása és gondozása érdekében huzamos idon át végzett kiemelkedo tevékenységük elismeréséül. vitéz lovag Kovács János honvéd alezredes, nemzetor vezérornagy emléktárgyat adományozott Dr. Simicskó István Phd. Úrnak a Honvéd Hagyományorzo Egyesület Szekszárd Megyei Jogú Városi Tagozata, valamint a Magyar Nemzetorök Országos Szövetsége Katonai Hagyományorzo Tagozata nevében.

Szöveg: v. l. Kovács János nor. vezérornagy
Fotó: Vári Anita

A Bonyhádi Alegységünk és alszervezeteink tagjai ezúton is szeretnék kifejezni gratulációjukat Elnök Úrnak!

2011. május 10., kedd

OROSZ KATONÁK ÚJRATEMETÉSE



Kaposváron temették el a Kiskorpádon talált két szovjet katona földi maradványait. Egy almafa alatt hantolták el őket egy családi ház kertjében a második világháborúban. A nemrég kihantolt csontokat május 9-éhez, a megbékélés napjához kapcsolódva helyezték végső nyugalomra. A szertartás az ortodox liturgia szerint történt. Az alkalmon az orosz, az ukrán és a belorusz követség képviselői mellett a kaposvári orosz hagyományőrzők és a kaposvári magyar honvédek állták körbe a sírokat és az emlékművet. Mi is képviseltettük magunkat az eseményen.
Helyi cikkek az eseményről: [1] | [2]

2011. április 20., szerda

PROGRAMOK

Nyárhoz közeledő programjaink:
a részletes program a közeljövőben alakul ki, akkor frissítjük az itteni információkat.

Április 30.
KÖZELHARC - ÖNVÉDELEM A NINJUTSU SZELLEMÉBEN | szeminárium.

Május 27.
64. LOGISZTIKAI EZRED NYÍLT NAPJÁN LÁTOGATÁS (KAPOSVÁR)

Május utolsó vasárnapja (29-én)
HONVÉDELEM NAPJA

2011. március 15., kedd

MÁRCIUS 15.

.

Az ünnep Bonyhádon BORBÉLY József evangélikus lelkész, nemzetőr toborzó-szervező sírjánál kezdődött, ahol Krähling Dániel ev. lelkész mondott beszédet. A katonai hagyományőrző szervezetek képviselői tisztelegtek az ő és a nemzetőr vezetők sírjai előtt.




A katolikus szentmisén való díszőrség állás után a Rády József Huszárbandérium és közölünk a Magyar Nemzetőrséggel az ünneplő tömeg átvonult Perczel Mór honvédtábornok sírjához, a Kálvária-dombra. Itt Vastag Viktor, a Vörösmarty színjátszó kör tagja szavalt, majd Perczel Dénes építészmérnök, templomépítő mondott emlékező beszédet. Perczel Dénes kiemelte, hogy a Perczel család hálás Bonyhádnak a családi örökségük ápolásáért. Sőt, külön köszönetet mondott a katonai hagyományőrző szervezeteknek is, személyesen nekünk is. A zeneiskola népzene tagozatos növendékeinek háttérzenéje mellett tisztelegtünk a honvédtábornok sírja előtt, gondolván a Baján eltemetett Perczel Miklósra is.



Köszönet tagjainknak az egész napos helytállásért, különösen: Markovics Mihály nőr. tzls és Mátyás Norbert nőr. tőrm.-eknek.
A katonai hagyományőrzők nevében koszorúzott: Dr. Borsos Balázs és Markovics Milán Mór fhdgy.

2011. február 28., hétfő

KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAI




"Nem valami ellen, hanem valamiért érdemes csak küzdeni. A mai fiataloknak ezért is adhat valamit ez az ünnep" - hangzott el a helyi szervezetünk megbeszélésén, majd díszőrséget állt Mátyás Norbert nőr. törzsőrmester a városi vezetés és kultúrvezetők által szervezett ünnepségen.