2011. október 28., péntek

2011. OKTÓBER 23 . FORRADALOM

Bonyhádon és Szekszárdon is megemlékeztünk október 23-ról és segítettünk az ünnepek végrehajtásában. Bonyhádon a templomban, majd a több állomású emlékhelyeken is díszőrséget álltunk. Köszönjük a nemzetőr tagok helytállását és a szervezők segítségét!







2011. október 16., vasárnap

ÜLÉS

   Bátaszéken, október 16-án egyesületi ülést (állománygyűlést) tartottunk. A fő téma a megyei tevékenységünk jogi alapjainak megbeszélése, a megyei tagdíj változásával kapcsolatos teendők megvitatása és rendezése, illetve az alegységek (vagyis a városi nemzetőr vezetők) beszámolója volt.

ARADI VÉRTANÚK

   Idén már nem is kell keresnünk lehetőségeket, mert számos rendezvényre kérnek fel bennünket. Elsősorban a városi ünnepségeken számítanak ránk, ahol nemzetőr hagyományőrzőként, díszőrséget állva tudjuk az ünnep méltóságát még kifejezőbbé tenni. Idén az október 6-i ünnepi megemlékezés, a Nemzeti Gyásznap keretén belül, hagyományosan a Kálvária-dombon történt Perczel Mór honvédtábornok sírjának megkoszorúzásával. Beszédet mondott Steiner Krisztián, a BONI főigazgatója, verset mondott Ujvári Bors Benedek, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja, a zenét a városi zeneiskola népzene tagozatának növendékei biztosították.
A díszőrséget aktív nemzetőr tagjaink álltak, köszönet érte!
A fényképeket Nagy Otília készítette.