2014. november 30., vasárnap

Szovjet átvonulás miatt emlékeztek Abaligeten



   Az Abaligeti Egyházközség vezetője Hóbár Csaba plébániaigazgató 2014. november 30-án, az abaligeti Szovjet átvonulás 70. évfordulóján megemlékezést szervezett.
   1944. november 30-án a Szovjet csapatok átvonulásakor a falu központjában tartózkodó 33 magyar katona hősi halált halt és lövést kapott a templom lélekharangja. Az Egyházközség 2010-ben az lelőtt katonák tömegsírjánál kopjafát állíttatott. A lélekharangot 1994-ben egy magánszemély adományából újraöntötték, fel is helyezték a templomtoronyba, de használatba nem került. Az idei évfordulóra kiépítésre került a lélekharang vezérlése. A harangot 2014. november 30-án, vasárnap a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise elején szentelte fel Dr. Udvardy György megyéspüspök úr.
A szentmisét követően a templomban ünnepi beszédet mondott Dr. Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet Főigazgatója, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület országos elnöke. A megemlékezés után koszorúzás volt a temetőben a kopjafánál.
   Az alkalmon díszőrséget állt a pécsi nemzetőrök mellett 1848-as nemzetőr hagyományőrző egyenruhában Markovics Mihály nőr. hdgy , koszorút helyezett el többek között a Magyar Honvédség és a Magyar Nemzetőrség, illetve a Honvéd Hagyományőrzők nevében vitéz lovag Kovács János nőr. vőrgy., a Templomos Lovagrend nevében Várszegi Csaba,  a Tábori Lelkészi Szolgálat nevében Markovics Milán Mór fhdgy, tábori lelkész.




fotók: M. Mihályné- Schreiber Hilda

2014. október 30., csütörtök

Október 23, 1956-2014.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából rendezett megemlékezés Bonyhádon ünnepi képviselő testületi üléssel kezdődött. Ezt követően 17 órától ünnepi szentmisét tartottak a katolikus templomban, majd a rossz idő miatt a művelődési központban folytatódott a program. Az ünnepi beszédet Szabó Tibor alpolgármester mondta. „Emlékezzünk ’56-ra!” címmel a Perczel Mór Szakközépiskola tanulói adtak műsort. Az ünnepség végén az esőben csöndes koszorúzás történt az Iparos udvarnál, a Szabadság téren lévő ’56-os emléktáblánál és az Országzászlónál. Az ünnepségen közreműködött Kiss Kitti, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja is. Egyesületünk tagjai a templomban és a művelődési központban, majd pedig a zuhogó esőben az emlékhelyeknél is díszőrséget álltak, továbbá megkoszorúzták a mai iparos udvarnál elhelyezett emléktáblát, amely a nemzeti tanács megalakulásának és a több mint 200 helyi nemzetőr


eskütételének állít emléket.

2014. október 8., szerda

Aradi vértanúk







Bonyhád iskolái az idén is egy közös stafétafutással emlékeztek meg a 13 hősi halált halt aradi vértanúról. Rendőri kísérettel futottak a Kálváriához, ahol ünnepélyes keretek között – a Városi Zeneiskola népzene tagozatának kíséretében emlékszalagokat helyeztek el Perczel Mór honvédtábornok sírjánál. Bodai Barna verset szavalt, aki aktív tagja a Vörösmarty Színjátszó Körnek. Ünnepi beszédet Kutnyánszkyné Bacskai Eszter a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium történelemtanára mondott. Mindeközben mi adtuk a díszőrséget gyakorló és hagyományőrző ruhákban.

2014. szeptember 7., vasárnap

Tolna megyei nemzetőrök versenye

A hétvégére egyesületünk egy csapatépítő foglalkozást tervezett, amely egy feladatokkal tarkított teljesítménytúra lett volna. Sajnálatos módon az időjárás közbeszólt, a reggeli intenzív esőzés miatt az 5 km-es túra és a feladatok egy része elmaradt. 

A megjelent tagok azonban úgy döntöttek, hogy a túra tervezett végállomásához mennek egyből, és amíg az ebéd elkészül, a verseny azon feladatait, amit fedett helyen is meg lehet csinálni, elvégzik.

Mire a csapatok kitöltötték a nemzetőrség történelméről és a honvédelmi alapismeretekről számot adó tesztet, elállt az eső is, így végülis bár nem az eredetileg tervezett helyszínen, de részünk lehetett egy airsoft játékban is.

 A fentieken túl egy egyszerűbb elsősegélynyújtási feladat is része volt a versenynek. A fennmaradó idő túrázás helyett alaki foglalkozással telt, hogy a jövőben még gördülékenyebben menjen a megemlékezéseken a díszelgés. Az időjárás ellenére akik végül eljöttek, jól érezték magukat, így a csapatépítés elérte a célját. A jelen lévő nemzetőrök és az általuk alakított csapatok ajándékokat vehettek át.













2014. augusztus 30., szombat

MOHÁCS 1526-2014


A Tolnai megyei nemzetőrök is csatlakoztak a Mohács-sátorhelyen, a mohácsi csata 488. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséghez. Szekszárdról egy nagy busz vitte őket a Nemzetközi Szent György lovagrend tagjaival a helyszínre, ahol már számos vendég és szervező várta őket. 

Mohácson szentmisével, szónoklatokkal és koszorúzással emlékeztek az 1526-os eseményekre és azok hősi halált halt főszereplőire.


A szentmisét Bognár Attila plébános celebrálta a Fogadalmi Emléktemplomban. A Sátorhely melletti emlékparkban Nagy Kálmán nyugalmazott történelemtanár emlékeztette a jelenlévőket a csatával kapcsolatos részleteket.

Szekó József, Mohács polgármestere az emlékezetre helyezte a hangsúlyt beszédében.

Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár felidézte a csata előzményeit és a harc kimenetelét, valamint megköszönte azt az áldozatos tevékenységet, mellyel munkatársai az emlékhelyet gondozzák és óvják.

Az ünnepség koszorúzással zárult, melyben nagy mértékben vették ki részüket megyei nemzetőreink.

A mohácsi csatáról röviden itt lehet olvasni. (a blog tőlünk független médium!)










fotók: Schreiber Hilda

2014. augusztus 21., csütörtök

SZENT ISTVÁN, NEMZETI ÜNNEP




Bonyhádon szentmisével és istentisztelettel kezdődött, majd a művelődési ház előtt tartották az ünnepi megemlékezést, amelyen részt vett Potápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Filóné Ferencz Ibolya ügyvivő alpolgármester is. A szentmisét P. Illés Albert S.J. celebrálta, a kenyeret a liturgián Markovics Milán Mór tábori lelkész, nemzetőr bajtársunk áldotta meg.

A városi művelődési háznál ünnepi beszédében Filóné Ferencz Ibolya ügyvivő alpolgármester, a Wass Albert szobor mellett állva őt idézte: " Hontalan vagyok, mert vallom, hogy a gondolat szabad, /mert hazám ott van a Kárpátok alatt/ és népem a magyar. Ki tudná jobban értékelni szent királyunk által megteremtett, megalapozott hont, mint éppen a hazájától megfosztott ember?" Beszéde után a város történelmi egyházainak lelkészei megáldották a kenyeret, illetve az ünneplő embereket.

A képviselő-testület 1997-ben alapította a Merész Konrád-díjat, amellyel az oktató-nevelő munkában, illetve a tehetséggondozás területén kiemelkedő eredményt elért emberek szerepvállalását ismerik el. A díjban az idén Nikolov Tamásné, Istenes Gizella, nyugalmazott óvónő részesült. Korábban alegységünk egyik támogatója Markovicsné Schreiber Hilda vehette át a díjat.

A városi ünnepség egészén bonyhádi alegységünk nemzetőrei figyelemreméltó kitartással bizonyították rátermettségüket, hiszen több órás díszőrség állás fizikailag és mentálisan is jelentős kihívás. Két fő 1800-as évekbeli nemzetőr hagyományőrző egyenruhában, a többiek pedig az MNOSZ hivatalos gyakorlójában díszelegtek.






2014. július 29., kedd

I. világháború kitörésének 100. évfordulója

Szentmisével kezdődött az I. világháború emlékezete a magyar áldozatok lelki üdvéért a katolikus templomban. Ezután emlékműsor volt az I. világháborús emlékműnél Szabó László népzenész, a Kármentő Kör tagja zenélt. A Himnusz után Babits Mihály: Miatyánk 1914. szavalta el Baka Györgyi érdi költő, majd emlékbeszédet mondott Dr. Andrásfalvy Bertalan, egyetemi tanár, néprajzkutató. Ezt követte a Fogolyének, melyet Sümegi Kata, bonyhádi katolikus kántor adott elő, közreműködött: Kovács Gábor, muzsikus. Az ünnepség alatt áldást mondták a város lelkészei, és zenei szolgálatot adott a Bartina együttes. A díszőrséget két tagunk vállalta el. (Ezúton is köszönjük, hiszen munkaidőben volt az ünnep lebonyolítva!)








fotók: Markovics Mihályné Hilda, Sebestyén Lajos

2014. május 25., vasárnap

HŐSÖK NAPJA Kismányok


Idén a kismányoki polgármester Simon László (nyá. rendőr alezredes) meghívására Kismányokon adtunk díszőrséget. Kismányok kb. 350 fős lakosú falu, mégis több intézménye működőképes, a faluban fiatalok élnek, a templom megtelik. A polgármester évek óta szívén viseli a falu középpontjában lévő I. és II. világháborús emlékművet, illetve a Hősök Napját.
Az ünnepség során elmondta: "A háborúnak akkor van vége, amikor méltó módon emléket állítanak azoknak, akik abban hősökké váltak." 
Az ünnepségen jelen volt és beszédet mondott Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, Bonyhád város polgármestere, Simon László, Kismányok polgármestere, az egyházak képviselői evangélikus részről Aradi András, katolikus részről a nagymányoki plébános Bagi Sándor és Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész.
Nemzetőreink kis eső, majd forró tűző napon álltak több mint egy órát mozdulatlanul az ünnep beszédei, majd a helyi iskolások műsora alatt. 
A fogadáson lehetőség nyílt a helyi vezetőkkel, polgárőrökkel beszélgetni, kapcsolatot építeni.
Ezúton is köszönjük polgármester úrnak a meghívást, és egyben sok erőt kívánunk neki szolgálatához, melyben a múlt hőseinek méltó emléket teremt.








2014. május 11., vasárnap

PARANCSNOKI ÜLÉS

Május 11-én megyei parancsnoki gyűlést tartott a vezetőség Bátaszéken a Művelődési Házban. Téma a 2013-as év volt, személyi kérdések, kinevezések, idei évi tervek. Köszönjük a bátaszéki alegységnek a szervezést!