OKTÓBER 23. (2012) BONYHÁD

Sokan talán azt gondolhatnák, hogy milyen egyszerű a mi szolgálatunk: zászlót tartunk és vonulunk. Pedig eme feladat megszervezése több napos elfoglaltság, nem is beszélve a formalitásról, alakiasságról. Idén egyik nemzetőrünk: Markovics Mihály nőr. tzls. egy '56-os zászlót készített, melyen szerepelt a két bonyhádi '56-os hős neve, a kivágott címer és két golyó ütötte nyom, mely mind-mind lényeges szimbóluma eme korszaknak, mely az emberi szabadság magyar szívből kiindulóan világhírré vált eszményét hirdeti.

Az idei ünnepség is a Boros Dezső díj átadásával kezdődött városunkban. Idén Rutkai Péter, a Bonyhádi KSE kiváló kosárlabdázója kapta meg a kitüntetést.

Szentmisével folytatódott a program, amelynél a bevonulást és kivonulást mi nemzetőrök vezettük fel. A szentmisén elhangzott gondolatokat mi is magunkénak valljuk: az ember szabadnak, nem szolgának született, az '56-as hősök nem a szovjetek ellen harcoltak, hanem a szabadságért. Ez utóbbi ugyanis nagy különbség: nem egy másik diktatúrát kerestünk magunknak, hanem saját életünket, szabadságunkat. Végül, de nem utolsósorban: manapság, amikor annyi honfitársunk, főleg fiatalok távoznak el hazánkból, mi valljuk Vörösmartyval: "

A nagy világon e kívül

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

 Fáklyás felvonulással és koszorúzással indult tovább a menet az Iparos udvarhoz, ahol az '56-ban alakult Magyar Nemzetőrség "főhadiszállása" volt, és ahol eme napon, de már idén Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád alpolgármestere mondott beszédet és álltunk büszkén díszőrséget elődeink előtt.

A következő állomás a Szabadság téren lévő 56-os emléktábla volt, a hol az '56-os Forradalmi Tanácsnak volt a székhelye. Itt a BONI Széchenyi István Általános Iskola diákjai pedig műsorral készültek. Ezt követően a Vörösmarty-téren található 56-os emlékmű megkoszorúzása volt napirenden, végül gyertyákat gyújtottak a megemlékezők a bonyhádi hősök sírjánál, a katolikus temetőben a két bonyhádi '56-os hős sírjánál, majd imádkoztak Erb József, bonyhádi plébános vezetésével.

-

.

AZ ARADI 13, a többi áldozat és hős, 2012.

Október 6 a legtöbb embernek nem jelent mást mint az 5. nap utáni napot. Pedig 2001-ben gyásznappá nyilvánították.
Különös, hogy egy több mint 150 évvel ezelőtti eseményről emlékezünk meg így.

Az aradi 13 emléke sajnos átment manapság valami fellengzős versszónoklattal átitatott, kissé politikai keverékkel megfűszerezett, köteles, kulturális pudinggá.

Félreértés ne essék: külön-külön ezek mind jó dolgok, de így együtt előre meghatározza azt a kört, akiket érdekel ez az egész.

Ha ma a miniszterelnököt akasztanák furcsa lenne azt gondolni, hogy 150 évvel később senkit sem fog érdekelni. Ha ma több tucat katonatisztet akasztanának, nem egyet lassan kínozva, különös ha közönnyel fogadnánk.

A bulvársajtóban szívesen olvasunk ismert emberek érdekes életéről, a korabeli emberek bár más időben éltek, meghökkentően hasonlóak voltak gondjaik és céljaik a miénkhez.

Nem kell senki sem száját elhúzva, nagyot sóhajtva leüljön egy Görgei (vagy inkább Görgey), esetleg egy Kossuth vagy akár Damjanich életrajz előtt. Életük igazi bulvár és igazi példa. Félreértés ne essék, nem moralizálok: életük hús-vér valóság, tévedéseikből, fájdalmaikból csak tanulhatunk.

Egyszerűen nem véletlen, hogy egyre inkább kelendőek az életrajzok. Egyre több ember rájön, hogy egy-egy ember élete az igazi kedvelt olvasmány lehet, ami az élet tanítómesterévé is válik kezünkben.

Nem feltétlenül kell tehát iskolai tankönyvet, vagy történelemkönyvet, de még csak verseket sem olvasni ahhoz, hogy megértsük nemcsak "puding" egy ilyen emléknap.


A városi ünnepségben idén is díszőrséget Perczel tábornokunk sírjánál, emlékezvén olyan emberekre, akik életük végén nem azt mondták: "túléltem az életemet.", hanem olyanokra, akik azt mondhatták: "megéltem az életemet."

Az emlékezésen a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola diákjai futottak fáklyával a dombig, ahol helyi érdekességekkel teli emlékbeszédet mondott  Dr. Szőts Zoltán a Völgységi Múzeum igazgatója és verset mondott Gillich Atina.