2018. október 5., péntek

Az ozorai csata


Nemzetőr nap várta a közönséget a múlt vasárnap Ozorán a Perczel Miklós Nemzetőr Bandérium Hagyományőrző Egyesület szervezésében.










Részeletek >>

Budavári diszjarőr szolgálat

A váciakkal játszottuk el Budavár visszafoglalását.

részletek >>

2018. augusztus 3., péntek

Kismányoki repülőgép maradványai

Korábban több bejegyzésben foglalkoztunk a kismányok térségében lezuhant szovjet repülőgép történetével.

2010-ben végülis megszakítottuk a kutatást, mivel a helyet megközelíteni nehéz volt és vizuálisan semmi nyom nem maradt.

Későbbb megtudtuk mások is foglalkoznak a helyszínnel és az eseménnyel. Többek között Kovács János, aki egy darabot kapott a roncsból és elküldte az egyik repülőgépen szolgálatot teljesítőnek, majd Nagy Gábor (aki lehetséges, hogy azonos a korábbi bejegyzésben írt Horváth Gáborral, ennek nyomozása még zajlik.), aki az esemény részletes kutatásába, majd publikálásába fogott, de említsük meg Galambos Gábor nevét is, aki a gépet lelövő katonával foglalkozott (sajnos az ő email címe és honlapja már nem működik.)

Egy cikk (Tolnai Népújság 2018.08.03.) és link alapján képet kaphatunk egy a kutatásunk után 8 évvel később történt izgalmas eseményről.

A link, és alább a nyomtatott cikk >>


2018. május 29., kedd

Hősök Napja - Bonyhád, Kismányok

Bandériumunk a Rády József Huszárbandériummal kiegészülve részt vett a Lánglovagok és Katonai Hagyományőrzők napja-n Bonyhádon május 25-től 27-ig. Május 27-én a táborbontást követően díszőrséget álltunk Kismányokon a hősök napi megemlékezésen.







A honvédelem napján

A honvédelem napján Budavár bevételét játszották újra a hagyományőrzők. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és az Esztrád Színház szervezésében filmforgatás és hadijáték várt minket, illetve az érdeklődőket. 
Csapatunk nem nemzetőrként, hanem vörössipkás honvédként vett részt az eseményen.





2018. április 2., hétfő

1848-2018 Március 15.

Március 15-én reggel a 48-as bonyhádi események meghatározó alakjai, Borbély József evangélikus lelkész és Friedrich Erhardt nemzetőr parancsnok sírjainál álltunk díszőrséget, és koszorúztunk. Ezt követően a katolikus templomban vettünk részt a misén, majd pedig a művelődési házban rendezett ünnepi megemlékezés zárásaként a 48-as hagyományokat felelevenítve egyesületünk tagjai letették a nemzetőr esküt a művelődési ház előtti téren. Ezt követően a Rády József huszárbandériummal együtt vezettük a menetet Perczel Mór tábornok sírjához, ahol szintén koszorúztunk, és díszőrséget álltunk. Egyesületünk tagjai immár a korszaknak megfelelő formájú tábori sapkákkal és csákókkal vehettek részt a rendezvényen.









Perczel Miklós nemzetőr Bandérium

A blog ettől a bejegyzéstől kezdve a már korábban megalakult Perczel Miklós nemzetőr Bandérium hagyományőrző egyesület tevékenységét mutatja be, amely egyesület idén januárban alakult. 

2018. március 7., szerda

Szolnoki Csata

Csapatunk 4 fővel képviseltette magát a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség rendezvényén. A csekély létszám miatt összevontak minket a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium nemzetőreivel, így együttesen külön a nemzetőrök adták a jobb szárnyat. A Budai 2. Honvédzászlóalj kisegített minket két puskával és váci bajtársainktól is kaptunk egy lovassági karabélyt. Lehetőségünk adódott kipróbálni az új csákónkat és tábori sapkáinkat, illetve egy új fajta (nyári) egyenruha típust, a lenvászonból készült foszlányt. Az új ruha sikerrel vette az akadályokat, nem csak kényelmes, de olcsó és praktikus is, lerövidíti a töltés folyamatát. A csata indulása ként elfoglaltunk egy császári ágyút és a seregünkhöz csatoltuk, illetve visszavertünk egy előre tolt gránátos szakaszt. A csatatéren a jobb szárnyról sortüzekkel támogattuk a honvédek és a lengyel légió alkotta centrumot és bal szárnyat. Két rohamban vettünk részt, a végsőben a közreműködésünkkel sikerült bekeríteni a császári hadat. A csatában a váci nemzetőrök tisztje vezetett minket. Őrmesterként csapatunk tagja állt helyt, irányította és vezényelte a nemzetőr csapatot. Sok hasznos tapasztalattal és élményekben gazdagodva tértünk haza.

További részletek: http://www.budaihonvedek.hu/szolnoki-csata-2018/