2008. augusztus 13., szerda

Vakok és gyengénlátók tábora (Dombori)



 

 



Augusztus 13-án a Tolna Megyei Nemzetőrség és a Magyar Honvédség Medinai Radarszázada harmadszorra vett részt a Vakok és Gyéngénlátók nyári táborozásának egy napján, melyen idén először, a bonyhádi alegység is jelen volt.

A tábor egy rövid videóvetítéssel kezdődött, amely a vak (ill. gyengénlátó) ember nehézségeit mutatták be a jelen lévő katonáknak és nemzetőröknek. Megdöbbentő és felkavaró volt az a mód, ahogy a film bemutatta, hogy a vakokra nemhogy a közlekedésben, hanem a bankokban illetve a postán sem gondolnak. A bejárat, a sorszámjelző és megannyi más óriási kihívásokat jelent egy vak vagy gyengénlátó számára.

A nap játékkal folytatódott, ahol a gyerekek és felnőttek megismerkedhettek a Honvédség fegyvereivel, azok összerakásával, szétszerelésével, használatuk módjával. Volt olyan vak fiatal, aki szinte a katonákat megszégyenítő módon mutatta be ezeket.

A Nemzetőrség közben sok aktív játékkal (dobálozó, labdaütögető, légpuskás lufilövölde) tette gazdagabbá a napot.

A nap vége felé nagyszerű műsorokat láttunk: négy vak fiatal adott elő énekes, gitáros illetve furulyás darabot, ami még látó társaiktól is elismerésre méltó lenne, tőlük annál inkább.

Összességében e napon rengeteget tanulhattunk vak és gyengénlátó társainktól, kicsit "beleláthattunk" az életükbe és az örömüket és mosolyukat aligha fogjuk egyhamar elfelejteni, amit egy-egy kilött lufi pukkanásának hangja okozott számukra.

Köszönjük nekik e napot!




.

Nincsenek megjegyzések: