2009. január 6., kedd

KATASZTRÓFAVÉDELMI ELŐADÁSOK - EGYÜTTMŰKÖDÉS





Megkésve, de beszámolnánk egy fontos decemberi eseményünkről:


December 13-án rendezte meg Szeksz
árdon a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (TMKI) a vele együttműködő, illetve az e célból létrehozott megállapodással rendelkező civil szervezetek számára éves előadását.



A TMKI részéről a Mentésszervezési Osztályvezető Daróc
zy Attila tű. (tűzoltó) alezredes vezényelte az előadásokat, aki maga is előadott. (rövid riport hallható vele kissé lejjebb).
A bevezetőt Busbach Jenő tű. főhadnagy. tartotta a többi előadásokat a következők:


A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete részéről
dr. Kiss Mária
,


a Tolna Megyei Rendőr Főkapitányság részéről
dr. Bíró Attila
,

a Tolna Megyei Polgárőr Szövetségtől
Széles János
,


a Magyar Gyorsulási Szüvetségtől
Kurtyán Ferenc
és Szabó Ferenc,


az Óceán Könnyűbúvár Sportegyesülettől
Hortai Tamás és Kaszás Zoltán,

a SPÉCI Speciális Kutató és Mentő Egyesület részéről
Borda Károly,


a Magyar Rádióamatör Szövetség Tolna Megyei Szervezetétől
Szabó Ferenc,

az MNOSZ (Magyar Nemzetőrség) részéről
Kovács János nőr. vezérőrnagy és
az alegységek vezetői illetve helyetteseik,


a Tolna Megyei Mentőszolgálat vezetője nem jelent meg.

A több kisebb előadásból álló nap vezérlő gondolata és eleme a civil egyesületek együttműködése a hivatalos szervekkel és az egyesületek egymás közötti kapcsolattartása, megismerése volt. Egyes minősített esetekben rendkívül fontos a gyors és széleskörű reagálás. Amint megtudtuk a illetékes szervek felkészültek és motiváltak, ám még egy könnyebb esetben is kellő segítség lehet számukra a civil önkéntesek munkája. Nehezebb esetekben csaknem nélkülözhetetlenek a felkészülten, gyorsan és szervezetten bevethető civil egyesületek.


Sok érdekességgel is szolgált a találkozó. A Gyorsulási szövetségről kevesen gondolnák, hogy elkötelezetten munkálkodnak a társadalomért, így például mentési feladatokra gyakorolnak, olyan járművek beszerzésén dolgoznak, amik nehéz terepen is járnak (lánctalpas, BRT) és bármikor gyorsan a segítségre szoruló emberhez juttatják a segítőket (orvos, tűzoltó stb.). A Könnyűbúvár Szövetség jelenleg is a rendőrség munkáját segíti új, modern eszközökkel felszerelve, lehetetlennek tűnő helyekre is merülve. Az amatőr rádiósok is bizonyítottak már, egyedülálló módon képesek összefogni és rendkívül rövid idő alatt rádiókapcsolatot kiépíteni, gyors kitelepülést mobil módon szinte bárhol. A polgárőrség munkája már ismerős lehet, a nemzetőrség munkája és a benne rejlő lehetőség pedig mindenkinek ötleteket adott.

E nap nem volt az első, ám bizonyosan nem is az utolsó, hogy találkozhattunk egymással, reméljük a többi szervezettel, egyesülettel együtt egyre szorosabb és egyre gyakorlatibb módon tudunk együtt dolgozni.

Köszönjük a TMKI-nak a lehetőséget!


Megjegyzés: a találkozó egyik kézzelfogható eredménye, hogy januárban Kovács János tábornok úrnak közbenjárásának köszönhetően a Gyorsulási Szövetség - és ezáltal a megyei katasztrófavédelem - egy lánctalpashoz juthatott!









.

Nincsenek megjegyzések: