2010. április 30., péntek

MŰSZAKIAK NAPJA



Magyarországon ma már csak egy helyen van zászlóalj szintű műszaki alakulat: Szentesen. (sőt, valószínűleg nemsokára ezred lesz.) Elsőre talán sokan nem is gondolnák, pedig biztosan hallottak róluk. Például a Jugoszláv (délszláv) háború kapcsán. Sok hidat építettek, speciális berendezéseiknek köszönhetően az árvizeknél is nélkülözhetetlenek.
Április 30-án nyílt napot rendeztek, immáron nem elsőre, és ahogy korábban, idén is a Rendőrséggel karöltve. Ezen képviseltettük magunkat mi is. A programokat felsorolni is sok lenne: a vadászgépes bemutatótól, a harci helikopteren át (amibe természetesen be is lehetett ülni), megtekinthető volt sok műszaki-katonai jármű, de az új, az USA-ból beszerzett Cougar páncélozott jármű is. T-72-es tank bemutató, gyerekeknek megannyi program, kiállítások a magyar Honvédség történetéből és a jelenkori missziókból. Ott volt a különleges erők (Bercsényi) egy-két tagja, akik bemutatták speciális felszerelésüket és fegyvereiket.

Sajnos technikai okokból nem sikerült fényképet készítenünk, pontosabban telefonnal készítettünk kettőt felemelve azt a tömegből, ezekről is csak most derült ki, hogy jók lettek. (a képen lévő amerikai zászló több másik mellett volt elhelyezve, a kapott katonai támogatás és a külföldi katonavendégek miatt.)
Nemcsak ennek ellensúlyozására beszkenneltük az onnan elhozott két szórólapot, hogy akik nem tudtak ott lenni is megismerhessék a Honvédség két alakulatát.

(A szórólapokat rákattintással lehet olvasni. Balról jobbra folytatólagosan. A barna szórólap angol nyelvű része csak töredék, a magyar viszont mindkettőnél teljes.)


Nincsenek megjegyzések: