2015. október 14., szerda

Törénelmi emlék került elő a padlásról

Léleképítő előadás 2015. október 12-én hétfőn 18 órakor Zetényi Csukás Ferenc Dr.Tóth Csaba Attila Horthy Miklós a katona, valamint Horthy Miklós és a szekszárdi kórház címmel tartottak előadást

 85 évvel ezelőtt, a gazdasági világválság kellős közepén, 1930. október 12-én adták át az új 800 férőhelyes európai színvonalú szekszárdi kórházat. Az intézménynek a Vármegye hálából a „Tolna Vármegye Horthy Miklós Közkórháza„ nevet adta, és ezen a napon leplezték le a kórház főterén felállított Horthy Miklós szobrot, mely átvészelte a világháború és az 50-es évek pusztításait. Hála a Wosinsky Mór Múzeum mindenkori vezetésének, a szobor békésen pihenhetett a múzeum padlásán, ellenállva minden további beolvasztási kísérletnek. A szobor a kétezres évek derekán bekerült a múzeum terébe, ahol ma is látogatható. 

 70 év után a szekszárdi Honvéd Hagyományőrző Egyesület [és vitéz lovag Kovács János nőr. tábornok úr] jóvoltából, mint múzeumi tárgy, a Horthy szobor most először a múzeumon kívül megtekinthető lesz a Léleképítő ideje alatt, az előadás illusztrálása céljából a Vármegyeháza dísztermében. 
 Vármegyeháza díszterme Szekszárd, Béla Király tér 1. 
Minden érdeklődőt tisztelettel hív és vár a Léleképítő házigazdája: Dr. Tóth Csaba Attila. 



Nincsenek megjegyzések: