A Magyar Honvédség egyre inkább próbál igazodni a "nyugati" jól bevált katonai mintákhoz. (no nem a szabásmintákhoz, hanem a katonai szerepet és önbecsülést erősítő formákhoz). Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy mindezt a magyar hagyományokhoz igazítja.
Legújabb népszerűsítő ötletük, hogy a kadétoknak saját egyenruhát terveznek bevezetni. Egy egyszerű regisztrálás után leadhatjuk voksunkat, hogy a három egyenruha tervből melyik tetszik nekünk leginkább.
http://ilias.zmne.hu/egyenruha/?modul=login
.
2009. június 10., szerda
2009. május 31., vasárnap
HŐSÖK NAPJA
fénykép: Filep Sándor nőr. alezredesTöbb megemlékezés zajlott 31-én a Hősök Napja alkalmából Tolna megyében. A bonyhádi alegység először szombaton Bátán vett részt a MATASZ által rendezett megemlékezésen, majd vasárnap Szekszárdon, azt követően pedig Bonyhádon, a világháború emlékműveinél róttuk le tiszteletünket.
Mi is a Hősök Napja?
1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit. Ennek törvénybe foglalása lett az 1917. évi VIII. törvény, melyben kimondták, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. Egy 1924-es törvény értelmében 1925 május utolsó vasárnapján először és utána minden évben nemzeti ünnepként (emlékünnepként) tartották 1945-ig. Ezután, a 2001. évi LXIII. törvény alapján, újra minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánították.
Ki a hős?
Sajnos manapság a hős fogalma más értelmezést kezd nyerni. A germán eredetű hős szó a görög ἥρως (hérosz) szóból ered, ami szószerint "védelmezőt" jelent. A magyar "hős" szó valószínűleg uráli eredetű és "legényt" jelent (értsd: "ez ám a legény a gáton!") Az európai kultúrában a hősök egyértelműen görög istenekre (talán "Héra"-ra) vezethető vissza, különsöen azokra, akik emberi alakban is megjelentek és emberfeletti dolgokat vittek véghez az emberek érdekében. E mitológiának a folytatása a modern "mitológia", vagyis a film és annak hőse (pl. akcióhősök). A szó szűkebb értelmében azokat értjük hősnek, akik háborúban, katonaként, ritkábban civilként, a hazáért, a nemzetért, annak szabadásáért haltak halált, vagy tettek olyasmit, ami más nem mert volna megtenni. Elsősorban tehát a bátorságról (és a vakmerőségről) szól.
Az összefüggés tehát nyilvánvaló: a bátor védelmező, aki megjelenik mitológiákban ember feletti cselekedeteivel megtestesül a valóságban néhány kivételes emberben, aki túllép a legtöbb emberi megkötöttségen és határon, így válik valamely nemzet és tagjai javára önzetlenül: hőssé.
.
2009. május 28., csütörtök
HONVÉD HE - KURUC HADSEREG
.

Az Honvéd Hagyományőrző Egyesület bonyhádi klubjának első szemesztere egy nagyszerű előadással zárult. Szomolányi Tibor nyá. alezredes, a HOHE titkára tartotta az előadást a kuruc hadseregről, Rákóczi katonai szerepéről. Több részletet tárt fel a korbeli harcmodorból, harci eszközökből, amelyek alapvetően meghatároztak csatákat, illetve sok-sok kérdést tisztáztak, melyek pl. az iskolában tanultakból kérdéses maradhatot sokakban. Ha kellett dicsért, ha kellett kritizált a hétköznapi ismeretekben ellenkező módon megítélt személyeket, ám mindezt alátámasztva történelmi (és hadászati) tényekkel.
.
2009. május 24., vasárnap
KAROL WOJTYLA HÁZ








Ünnepélyes keretek között, megnyitotta kapuit a Wojtyla Barátság Központ Kecskeméten. A nonprofit formában működő intézményben naponta 120 rászorulót látnak el meleg ebéddel, nyújtanak lelki támaszt, segítenek a nincsteleneken. Az eseményen több száz meghívott vett részt. A Magyar Nemzetőrség bronzkulcsos támogatója volt a Központnak, sőt egyes nemzetőrök magánemberként is támogatták azt, illetve részt vettek a munkálatokban.


Az ünnepet Oskolás János, a Wojtyla Ház költője, saját versével nyitotta meg. A díszvendégek között volt Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, Dr. Zombor Gábor kecskemét polgármestere, Ewa Filipiak, Wadowice (II. János Pál pápa születési helyének) polgármestere, Dr. Balázs Péter külügyminiszter, Joanna Stempinska lengyel nagykövet, Dr. Gyenesei István országgyűlési képviselő. Az előadók egymás nyelvén köszöntötték a megjelenteket, sőt az program kezdeti lépéseként először a magyar, majd a lengyel himnuszt hallgathattuk meg az Aurin énekkar előadásában, sőt Wadowice város himnuszát is elénekelték.


A program bejezése és csúcsa a nemzeti szalag elvágása volt és az, hogy Polyák József nemzetőr dandártábornok a Magyar Nemzetőrség nevében átadta a Wojtyla Ház díszkulcsát Wadowice polgármester asszonyának.
2009. május 17., vasárnap
MEGYEI ÁLLOMÁNYGYŰLÉS
.
.
Május 16-án Bátaszéken tartotta a Magyar Nemzetőrség Tolna Megyei Szervezete éves küldöttgyűlését, megyei állománygyűlését. A programban, sok egyéb mellett, kiemelten szerepelt az éves költségvetés megbeszélése és az alegységek beszámolója. A kötött program mellett lehetőség volt szabadon minden kérdést megvitatni, így beszéltünk az öltözködési szabályzatról, az előmenetel rendjéről, a megyében tapasztalt nemzetőr igazolványokkal való visszaélésekről, szakmai továbbképzésünkről és feladataink, céljaink meghatározásáról, kibővítéséről.
Az állománygyűlésen Erős Ildikót nőr. főtörzsőrmesterré léptették elő több éves kiváló munkájáért. Habinyák Zsuzsanna nőr. hadnagy oklevélben és parancsnoki dicséretben részesült a parancsnok-helyettesi teendők elvégzéséért, különös tekintettel arra, hogy számos esetben más által el nem végzett feladatokat teljesített.
.
2009. május 9., szombat
HONVÉD HE - HONFOGLALÁS
A HONVÉD HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET előadásában Szomolányi Szabolcs tartott előadást 8-án, pénteken, a honfoglaló magyarok hadászati életformájáról. Habár alacsony létszám mellett, de annál többet eleveníthettünk fel az iskolában már tanultakról; a tényekre építve egy egészen új nézőpontot is megismerhettünk arról miért és hogyan harcoltak a korabeli magyarok. Nem utolsósorban arról is sokat megtudhattunk, hogy a magyarok attól váltak e kor egyik legfélelmetesebb harcosaivá, hogy kiváló stratégák voltak és harci eszközeiket a végletekig ismerték és kihasználták.
.
2009. április 24., péntek
2009. április 21., kedd
BAKA KIÁLLÍTÁS
.
.
képek: Kecskésné Weibl Magdolna
Baka múzeum Szekszárdon
Katonai emlékek: fegyverek, harci eszközök, kitüntetések sorát mutatja be az a múzeum, mely a napokban nyílt meg Szekszárdon, a vármegyeháza pincéjében. Nemcsak a megyében, hanem a régióban is egyedülállónak számít a tárlat. A megnyitón a Történelmi Vitézi Rendtől, a Nemzetközi Szent György Lovagrendtől, a Honvéd Hagyományőrző Egyesülettől, és természetesen, tőlünk, a Magyar Nemzetőrségtől is többen képviseltük a szervezetet.
Az érdeklődők két teremben láthatják az I. és II. világháború tárgyi emlékeiből készült kiállítást, mely több gyűjtő munkája. Közülük Tálosi Zoltán volt az, aki köszöntötte a megjelenteket és beszélt a kiállított tárgyak történelmi, tudományos jelentőségükről.
.
2009. április 8., szerda
HADIPRÓBA 2009
.
.
.A Hadipróba 2009 elnevezésű versenyen, a Magyar Honvédség Tolna megyei toborzóirodájának rendezvényén, 29 - középiskolásokból - álló csapat indult. A verseny levezetését a Magyar Nemzetőrség bonyhádi alegysége segítette. A rendezvény helyszíne a Szekszárd városi sportpálya volt. Április 7. ellenére igazi meleg nyári nap volt, mely még nagyobb kihívás elé állította a versenyzőket. A feladatok között volt futás gépkarabéllyal, lajhármászás, gumiabroncsban futás, sebesültszállítás, kúszófolyosó, málházott álcaháló cipelése, céllövészet és gumigránát-dobás. A napot a Magyar Nemzetőrség katonai közelharc bemutatója és az eredményhirdetés zárta. Első helyezést a palánki Csapó Dániel Szakközépiskola nyerte el, második helyen a dombóvári 516. számú Ipari Szakképző Iskola, harmadik helyen pedig a dunaföldvári Magyar László gimnázium végzett. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium a 9. helyet érte el.
.
.
.
.
.
2009. április 6., hétfő
AFGANISZTÁNI ÉLMÉNYEIM - HONVÉD H.E.
.
.
.
.
.
Kecskés László hét év szerződéses katonai szolgálata alatt többször is járt külföldi misszióban. Az egyik útja Afganisztánba vezetett, melyről gazdag másfél órás előadásban számolt be a bonyhádi Művelődési Központban. Több mint 40 ember kísérte figyelemmel és tett fel kérdéseket. Kecskés László, a közönség nagy meglepetésére, afgán tárgyak bemutatásával zárta előadását.
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület továbbra is szervez előadásokat. Kecskés László várhatóan ősszel fog koszovói missziójáról egy vetítéssel egybekötött előadást tartani. A legközelebbi alkalmon Szomolányi Tibor ny.á. alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt oktatója, és fia Szabolcs, fog előadást tartani történelmi témákról, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A pontos dátumokat és témákat a közeljövőben itt a honlapunkon olvashatják.
A már megtartott előadás meghívója ez volt:
"AFGANISZTÁNI ÉLMÉNYEIM"
a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és az Utazók Klubja szervezésében
Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt nyitott előadásunkra, melyen Kecskés László nőr. zls. fog mesélni az afganisztáni katonai misszióban eltöltött élményeiről: az afgán emberekről, az országról, a kultúrájukról, különös szokásokról és arról milyen érzés volt szolgálnia, hazánk katonájaként, egy idegen országban.
Az előadásról:
időpont: 2009. 04. 06., 17.00
helyszín: Vörösmarty Mihály Általános Művelődési Központ, Bonyhád
.
.
.
.
Kecskés László hét év szerződéses katonai szolgálata alatt többször is járt külföldi misszióban. Az egyik útja Afganisztánba vezetett, melyről gazdag másfél órás előadásban számolt be a bonyhádi Művelődési Központban. Több mint 40 ember kísérte figyelemmel és tett fel kérdéseket. Kecskés László, a közönség nagy meglepetésére, afgán tárgyak bemutatásával zárta előadását.
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület továbbra is szervez előadásokat. Kecskés László várhatóan ősszel fog koszovói missziójáról egy vetítéssel egybekötött előadást tartani. A legközelebbi alkalmon Szomolányi Tibor ny.á. alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt oktatója, és fia Szabolcs, fog előadást tartani történelmi témákról, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A pontos dátumokat és témákat a közeljövőben itt a honlapunkon olvashatják.
A már megtartott előadás meghívója ez volt:
"AFGANISZTÁNI ÉLMÉNYEIM"a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és az Utazók Klubja szervezésében
Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt nyitott előadásunkra, melyen Kecskés László nőr. zls. fog mesélni az afganisztáni katonai misszióban eltöltött élményeiről: az afgán emberekről, az országról, a kultúrájukról, különös szokásokról és arról milyen érzés volt szolgálnia, hazánk katonájaként, egy idegen országban.
Az előadásról:
időpont: 2009. 04. 06., 17.00
helyszín: Vörösmarty Mihály Általános Művelődési Központ, Bonyhád
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




