2019. március 15., péntek

Múzeumban a gyerekek

Március 14.-én a bonyhádi Völgységi Múzeumban jártunk, hogy a múzeumpedagógiai osztállyal közösen hangoljuk a bonyhádi diákságot március idusára. A foglalkozás az Ókértől Ozoráig című időszaki kiállításhoz (Melynek megalkotásában sokat segédkezett egyesületünk elnöke, Bodai Barna is) kapcsolódott. A foglalkozáson a diákok kokárdát, csákót készíthettek, mi addig az udvaron az állandó lőporfüstért voltunk felelősek.
                Az első csoport 250 fővel délelőtt fél 10-kor érkezett meg. A korosztályok változtak, a harmadik osztályos tanulóktól kezdve a nyolcadik osztályig minden korcsoporttal összefutottunk a nap folyamán. A diákok előtt őrmesterünk szónokolt, sok kérdést tett fel a diákoknak, akik kisebb-nagyobb segítséggel megválaszolták a kérdéseket. A nyitó kérdést – „ki tudja, milyen ruha van rajtam?”- meglepetésünkre sokan helyesen válaszolták meg, egy negyedikes fiú rögtön rávágta, hogy nemzetőr. Természetesen a huszár klisé nem maradhatott el a nap folyamán, de mellette voltunk „rendőrök és kommandósok” is.
               Miután mindent elmeséltünk a kor harcászatáról, ruháiról, fegyvereiről, nem maradhatott el a szuronyharc és a sortüzek sokasága sem. A kovás puskáknak hála, többször be tudtuk mutatni azt is, hogy milyen, mikor a három puskából egy, vagy épp egy sem sül el. Utóbbi esetben elmeséltük a gyerekeknek, hogy ilyen gyakran előfordult a rohamozó ellenséggel szemben is, erre ők együtt érző nevetéssel reagáltak.
               A nap folyamán 10 órától délután 4-ig nagyjából 500 gyermek fordult meg előadásainkon, de sok érdeklődő jött oda hozzánk az utcáról is. A múzeummal szomszédos öregek otthonából is sok idős érkezett, ők is érdeklődve élvezték a bemutatónkat.
               Késő délután a Magyar Honvédség munkatársai tartottak csapatunknak tájékoztatót az önkéntes, szerződéses és hivatásos katonai szolgálatról. Egyesületünkben két szerződéses katona is tag, illetve sokunk érintett a katonai pályát illetően, így mindenki élvezte a közvetlen hangvételű előadást.

Bodai Barna hő. őrm.

















Nincsenek megjegyzések: