A honvédelem napja május 21-én, majd május utolsó vasárnapja Hősök napja alkalmából a bonyhádi MNOSZ rendhagyó programot szervez.
Hogy a fiatalokat is megszólítsuk, idén igyekszünk - hagyományteremtő szándékkal - az alábbi programmal ünnepelni az említett két jeles napot:
16.30-tól Önvédelmi (ill. harcművészeti) bemutató (a bonyhádi ninjutsut gyakorló nemzetőr tagjaival.)
16.45-től Mire van jogom, mikor és hogyan védhetem meg magam? (jogi ismertetés.)
17.00-tól Kellő számú érdeklődés esetén barátságos labdarúgó meccs.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a bonyhádi Ifjúsági Parkban!
FIGYELEM!
Megtartjuk a rendezvényt, azonban korábbi időpontban (május 26 16:30-tól)!
2010. május 22., szombat
2010. április 30., péntek
MŰSZAKIAK NAPJA

Magyarországon ma már csak egy helyen van zászlóalj szintű műszaki alakulat: Szentesen. (sőt, valószínűleg nemsokára ezred lesz.) Elsőre talán sokan nem is gondolnák, pedig biztosan hallottak róluk. Például a Jugoszláv (délszláv) háború kapcsán. Sok hidat építettek, speciális berendezéseiknek köszönhetően az árvizeknél is nélkülözhetetlenek.
Április 30-án nyílt napot rendeztek, immáron nem elsőre, és ahogy korábban, idén is a Rendőrséggel karöltve. Ezen képviseltettük magunkat mi is. A programokat felsorolni is sok lenne: a vadászgépes bemutatótól, a harci helikopteren át (amibe természetesen be is lehetett ülni), megtekinthető volt sok műszaki-katonai jármű, de az új, az USA-ból beszerzett Cougar páncélozott jármű is. T-72-es tank bemutató, gyerekeknek megannyi program, kiállítások a magyar Honvédség történetéből és a jelenkori missziókból. Ott volt a különleges erők (Bercsényi) egy-két tagja, akik bemutatták speciális felszerelésüket és fegyvereiket.
Sajnos technikai okokból nem sikerült fényképet készítenünk, pontosabban telefonnal készítettünk kettőt felemelve azt a tömegből, ezekről is csak most derült ki, hogy jók lettek. (a képen lévő amerikai zászló több másik mellett volt elhelyezve, a kapott katonai támogatás és a külföldi katonavendégek miatt.)
Nemcsak ennek ellensúlyozására beszkenneltük az onnan elhozott két szórólapot, hogy akik nem tudtak ott lenni is megismerhessék a Honvédség két alakulatát.
(A szórólapokat rákattintással lehet olvasni. Balról jobbra folytatólagosan. A barna szórólap angol nyelvű része csak töredék, a magyar viszont mindkettőnél teljes.)

2010. április 14., szerda
HOHE - A MAGYAR NÉPHADSEREG

A HOHE Bonyhádi klubja meghirdetett előadása, ahogy ígértük, a második világháború utáni időszakról, 1956-ig tárgyalta azokat a katonai szempontból fontos eseményeket, melyek hazánkat érték. Az előadás érdekes volt, megismerhettük a honvédség átalakulását, felépítését a második világháború végétől 56-ig. Sajnos, az időjárás és egyéb programok okán, ezen az előadáson csak egy lelkes kis csapat volt jelen, ám egyedülálló információk révén másképp tekintenek erre az időszakra mint eddig.
2010. április 13., kedd
Lengyel tragédia, magyar emlékezet

A már sokak által ismert tragédiára (Lech Kaczyński lengyel elnök repülőjének lezuhanása) emlékeztek meg ma az ország számos pontján. Mi is megemlékeztünk hódmezővásárhelyi barátainkkal.
A város képviselője tartott rövid beszédet.
Dr. Alácsi Ervin János lelkész százados tartott beszédében a gyászról beszélt, arról, hogy Jézusnak sem volt könnyebb a gyász mint az embereknek.
Németh László nyá. lelkész őrnagy gyászimát mondott.
Címkék:
katyin,
lengyel,
megemlékezés,
repülőgép,
tragédia
2010. április 2., péntek
VITÉZ A DONNÁL!
.
Vitéz lovag Kovács János nőr. vőrgy. nemrégiben több ügyet is felkarolt, melyek egyrészt önmagukban is érdekesek, másrészt, nekünk a Magyar Nemzetőrség Honvéd Hagyományőrző Szakszolgálatának (és a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek), fontos és méltó feladataivá váltak.
Az egyik ilyen eset Horgos Józsefé; az ügyhöz kapcsolódó történet egy kis faluban vált teljessé. Horgos József 1920. október 11-én született. Fiatal korában otthon pásztorkodott, 21 évesen - a születésnapján - bevonult Szekszárdra a 18. gyalogezredbe.
A kiképzést követően a keleti hadszíntérre vezényelték. A doni csatánál nyújtott hősies helytállásáért Magyar Bronz Vitézségi Érmet kapott. (a Hadtörténeti levéltárban rá is találtunk a dokumentumra.) A Donnál történt szovjet áttörést csak nagy nehézségek árán élte túl. Rengeteg gyaloglás és többféle betegség - köztük a malária - miatt sokáig tartott mire hazaérhetett és meggyógyult.

23 évesen - nem sokkal házasságkötése után - újra be kellett vonuljon, ekkor már közelebb, Nagyvárad környékére a frontvonalra vezényelték. Egészen Budapest ostromáig harcolt, ekkor azonban egy repeszszilánk okozta sebesülés miatt kórházba került. Itt esett fogságba. Először bányában kellett dolgozzon, majd mezőgazdasági munkára fogták be, több mint három éven át.
27 évesen került újra haza, ahol már a három éves lánya várta. Horgos József, gyakorló keresztény életét, a kommunizmusban sem adta fel, bár többször próbálkoztak megtörni őt. Ezt bizonyítja az a két elismerés, melyet Mayer Mihálytól - pécsi megyéspüspök - és a Vatikánból, XVI. Benedek pápa nevében kapott, szolgálata elismeréseként. Horgos József csaknem 90 éves. Jelenleg a Vitézi Rendben történő vitézzé avatása eljárásában segédkezünk a tábornok úrral.

don,
hagyományőrzés,
honvéd,
nemzetőrség,
vitéz
2010. március 29., hétfő
SZOVJET EMLÉKMŰ KOORDINÁTÁI

2010.03.29-én felkerestük egy GPS-el a Kismányok határában lelőtt szovjet repülőgép lezuhanásának helyszínét. (korábbi >>cikkek) Az ok az volt, hogy ha bárki el akar látogatni oda, akkor könnyen megtalálhassa. A hely GPS koordinátái a következők: 46°16'25" N; 18°27'55" E.
Ez a GPS koordináta kb. 10 méteres pontossággal jelöli meg a helyet, de azon belül könnyű észrevenni, kis egy erdei út szélén található, ami a dombra fel vezet. (ha a domb aljáról megyünk, jobb kéz felől.)

szöveg: dr. Borsos Balázs nőr. szds.
Címkék:
gps,
kismányok,
szovjet repülőgép
HOHE 6. ELŐADÁS
2010. március 28., vasárnap
EMLÉKÜNNEP GYÖNKÖN - előkészületek

Gyönk városában az I. és II. világháborús emlékművet, és környezetének rendbe tételét, majd ennek méltó megünneplését határozták el helyi lakosok és szervezetek. Elsősorban Guttmann Henrik képviselő, ifj. Farkas Antal és Marcsa Dávid és Kovács János nőr. vezérőrnagy úr által a szekszárdi Honvéd Hagyományőrző Egyesület (HOHE). Felbuzdulva, felvállalták, hogy a gyönki temetőben 1914-től folyamatosan felállított, az I. világégés hősi halottainak emléket állító fejfákat - mintegy 110 darabot - visszaállítják!
A fejfák újra felállítása megkezdődött. A fejfák új alkotások, az eredetihez tartozó nevek, rendfokozatok, dátumok, levéltárak és más forrásból származó kutatásból előkerültek.
A májusban tartandó ünnepen, a tervek szerint, megjelenik dr. Holló József altábornagy úr (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója), helyi gyermekek virágot helyeznek el a kopjafákhoz. Beszédet mond a Tolna megyei közgyűlés alelnöke dr. Pálos Miklós és a Tábori Lelkészi Szolgálatok képviselői, köztük Lackner Pál püspök tábornok úr, aki e vidékről származik, Bíró László püspök és - szombat lévén - levélben köszönti az ünnepet Fröhlich Róbert főrabbi.
Legutóbb, március 25-én, dr. Holló József altábornagy úrnál tettünk hivatalos látogatást, mely során felkértük a tábornok urat, hogy támogassa részvételével a májusi rendezvényt. Meghívásunkat elfogadta.
További, aktuális részletek a www.gyonk.hu oldalon olvashatók.
Címkék:
gyönk,
hadtörténeti,
világháború
2010. március 23., kedd
Lengyel-Magyar jóbarát!

Március 23-a 2007 óta a Lengyel-Magyar Barátság Napja. A legtöbb ember tudja, hogy nagy barátságban vagyunk, ám ennek okát már kevesebben. A történelem, a közös uralkodók, közös hadvezérek és nem utolsósorban a sok közös szenvedés, ami a barátságot létrehozta e két nemzet között.
A rengetegből csak egy példa: 1848-as események kapcsán három lengyel tábornok is harcolt a magyarok oldalán: Bem József, Henryk Dembiński és Wysocki József.
Végül egy idézet a Himnuszukból:
"A Wartáig, Visztuláig
Szabad lesz a lengyel,
Bonaparte álma válik
Tettre győzelmeddel."
Címkék:
bem,
dembiński,
lengyel-magyar,
wysocki
2010. március 18., csütörtök
MÁRCIUS 15
.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepén először Borbély József, a lelkes nemzetőr-szervező lelkész sírjánál tisztelegtünk, majd az istentiszteletek után a Rády József Huszárbandérium és a Városi Zeneiskola növendékeinek társaságában vezettük a menetet Perczel Mór tábornok sírjához, ahol díszőrséget álltunk.
A hideg, szeles időjárás ellenére sokan jöttek el az ünnepre a város és környék lakói közül.
.
Címkék:
forradalom és szabadságharc,
március 15,
perczel mór
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)